Hülyeséget csináltam, amivel nagyon megbántottam a feleségemet. Elítélnétek ezért?
Az történt, hogy két napja unalomból elkezdtem nézegetni a régi fényképeimet egy archív mappában. Sajnos rákattintottam a régi barátnőm meztelen képeire, amelyekből van néhány a gépen már évek óta (a feleségem speciel tudott róla, de mindig eltűrte). Nos, sikeresen lebuktam, a nejem teljesen kiakadt, megjegyzem teljes joggal. Azóta elég hűvös a viszonyunk, látom rajta, hogy még mindig bántja, és ez nagyon zavar. Szerintem azt gondolja, hogy csak a régi dolgok járnak a fejemben, ő nem felel meg nekem, satöbbi. Mellesleg az ex-hez visszamenni lehetetlen, ezt itt nem részletezném, ő tudja az okát. Megpróbáltam elmagyarázni, hogy más dolog régi képeket nézegetni (ráadásul nagyon-nagyon ritkán) és más fizikailag új nők után kajtatni, de - minden rosszindulat nélkül - nem hiszem, hogy egy nő ezt meg tudja érteni, bármit is mond. Nem bántok senkit, egyszerűen máshogy működünk.
Szörnyen sajnálom az esetet és nem tudom, hogy engeszteljem ki. Lányok, ti is így reagálnátok? Fiúk, ti csináltatok már ilyet?
11:31-es vagyok.
Még eszembe jutott valami, mert elolvastam megint amit írtál. Először is, már az is óriási teljesítmény a feleségedtől, hogy eddig "eltűrte" azokat a képeket, de valószínűleg azért, mert eddig nem nézegetted, és addig érezte, hogy oda vagy érte. Lehet ám hogy nem csak ezzel bántottad meg, csak ez volt a hab a tortán.
A másik, hogy ahogy látom egy szóval se említed az írásodban, mennyire szexinek tartod a feleségedet és hogy mennyire oda vagy érte egyébként... És gondolom neki se szoktad ezt hangoztatni. Pedig kellene, ha tényleg így van. Tudod, ha nekem egy férfi folyton kedveskedik, és érezteti velem, hogy állati vonzónak tart, akkor én se vagyok féltékeny, és lehet, hogy nem is akadtam volna ki ha ilyet megnéz.
Véleményem attól függ, miért tartottad meg azokat a képeket, és miért nézegetted őket. Nekem sem hangzik jól az "úgysem tudnék az exhez visszamenni" - jobban hangzana a "ha tudnék, se akarnék"
Exemnek voltak képei egy dobozban az exeiről, köztük meztelenek is, egyszer elő is vette és megmutatta (annyira nem voltam kíváncsi, csak azért muattta meg, hogy tudjam hogy van, nem akarta titkolni) én, nagyon is öntudatos, önérzetes nő létemre, egyáltalán nem vártam el, hogy kidobja őket. Ő készítette őket, a képeken szereplő nők beleegyezésével, az ő múltja, joga van megtartani. Ha nem csúnya szakítás volt, én se dobtam ki mindent, ami az exeimhez kötött, miért tettem volna?
Mindenesetre, azt nem engedtem, hogy rólam mezteken fotókat készítsen, egyrészt, mert playboy stílusúakat akart - művészibe még esetleg belementem volna - másrészt, egyáltalán nem volt biztos, hogy végleges a kapcsolatunk, és nem akartam a "gyűjtemény" része lenni.
Szerintem nem sokra mentek vele, ha kitöröltetitek ilyen esetben a képeket zsarolással stb., ha a pasiban nincs annyi, hogy magától megtegye, vagy legalább elrakja szem elől - HA AKARJA, A FEJÉBEN OTT MARAD, ÉS AZ NAGYOBB BAJ!
Ez kb. olyan, mintha le akarnátok csapni magatok körül minden potenciális rivális nőt. Ezt úgysem lehet. Ha nem Benneteket választana ezer nő közül is, az egészet megette a fene. Viszont ha kellőképpen odavan Értetek, akkor pár kép nem oszt, nem szoroz. (Persze nem arra az esetre gondolok, ha valaki folyton azokat nézegeti.)
Hypathia
Szerintem nem olyan bonyolult ez. Ha tényleg számít a feleséged, és szörnyen sajnálod, akkor töröld a képeket. Ha túl nagy áldozat, azon gondolkozz el.
Én nem hiszek abban, hogy van nő, akit ez nem zavarna. Legfeljebb van, aki erőt vesz magán, és nem mondja. Nem is tudod, milyen nagy erőfeszítés lehetett neki, hogy tudomásul vette a képeket a gépen.
Én nő vagyok, és ha érdekel a véleményem, töröld ki, annál jobbat nem tehetsz. Esetleg írd egy kis kártyára, hogy "mindet letöröltem, szeretlek", tedd borítékba, és egy romantikus vacsora vagy egyéb program keretében add oda neki. Vagy hagyd a párnáján. Biztos, hogy hatással lesz rá. (De aztán a lomtárból is töröld ám!:-)) Az mindenesetre biztató, hogy fölmérted, mit jelentett neki ez a dolog. nincs az az ex, aki fontosabb lehet annál, aki van. Szerintem.
Szia,
biztosan nem zavarta eddig sem? Nem lehet, hogy inkább csak eltűrte? Nem vagyok féltékeny fajta, de ha a párom a volt barátnőiről készült meztelen fotókat nézegetné a gépen, azért kicsit kiakadnék. Rosszul esne. Úgy érezném, hogy másra vágyik, nem vagyok neki elég, újra akarná kezdeni a másikkal stb. Az, hogy fejben esetleg elkalandozol, megesik. Nemcsak férfiakkal, nőkkel is. Megtörténik az, hogy az ember vad szeretkezést álmodik a munkatársával, de soha nem tenne egyetlen lépést sem a megvalósítás felé.
De szerintem töröld ki azokat a képeket, lehetőleg a feleséged szeme láttára. Ezzel jeleznéd azt is, hogy végleg lezártad azt a kapcsolatot. Neked hogy esne, ha a feleséged a volt pasijáról készült képet nézegetné? Az is felmerült bennem, hogy a meztelen képeket te miért tartottad meg? Mert mondjuk egy közös kirándulásról szóló képeket én is megtartanék, max. ritkábban nézném őket. Vagy akár apró tárgyakat is De meztelen képeket nem.
(28/n)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!