22 évesen "kisgyerek"?

A szüleim nevetséges módon kezelnek. Idén töltöm be a 22 éves kort és várhatóan nyár végén összeköltözünk a párommal (3,5 éve vagyunk együtt).

Mindenhez engedélyt kell kérnem és hetente egyszer mehetek el hétvégén itthonról, akkor is este 9-re haza kell érnem, mert ha nem, akkor kizárnak a lakásból, belülről a kulcsot benne hagyják az ajtóban, hogy ne tudjak bejönni.

A héten beszélgettünk itthon valamiről és a szüleim közölték velem, hogy én még csak egy kisgyerek vagyok. Mit ne mondjak eléggé meglepődtem!!

Sok ismerősöm, volt osztálytársam, már túl van az esküvőn, vannak olyanok is köztük, akik babát várnak, én viszont még mindig úgy vagyok kezelve mint egy 5 éves.

Elköltözni csak akkor tudok, ha befejeztem a tanulmányaimat(néhány hónapon belül), viszont kezd egyre jobban kiborítani ez az egész helyzet...

Lázadni is próbáltam, de csak annyit értem el vele, hogy még ellenségesebbek lettek velem szemben mert nem tetszett nekik, hogy nem azt csináltam amit ők megszabtak. ,,Büntetésből", pl. hetekig kézzel kellett mosnom a ruháimat titokban, mert nem használhattam az ő általuk vett mosógépet, mosóport stb, és amikor kiderült, hogy kézzel mosok magamra, akkor anyám kidobta a mosóporomat. Azt kellett ennem amit én vettem magamnak, mivel nincs keresetem, ez sokszor napi 1-2 kiflit jelentett, napi leosztásban csak ennyi pénz jutott kajára.

Ugyan tanulhatok és nem kell dolgoznom, de ilyen helyzetben, hogy érezhetném jól magam? Miért jó nekik ez az egész?

Hogy húzzam ki még ezt a néhány hónapot?