Most szégyellnem kéne édesapámat, tagadjam is le?
1,5 éve súlyos autóbalesetet szenvedett, és hát azóta nem önnmaga. Úgy viselkedik mint egy kisgyerek. Mindenre, és mindenkire kíváncsi, mindenbe beleszól, és még sok más.
De azelőtt egy nagyon jó apa volt, aki mindent megtett a családjáért.
Most csak azért, mert sokszor nevetséges a viselkedése szégyenkeznem kéne miatta? Ráadásul úgy hogy minderről ő nem is tehet?
Nézd meg a Barátság extrákkalt. Mókás film, de pont egy ilyen téma merül fel benne, és elég elgondolkodtató volt.
Ne szégyelld apukád.
Ne szégyelld, örülj, hogy túlélte.
Volt az ismeretségi körömben egy lány... rühelltem, mert az akkori pasimmal ki akart kezdeni. Erre még rátett a viselkedése az apjával.
Az apja agyvérzést kapott régebben, emiatt az egyik oldalát húzza maga után. Az exem elmondása szerint rendes, családszerető ember, de a felesége meg a 2 gyereke elhagyta a betegsége után, hogy ne kelljen foglalkozniuk vele. Most egy otthonban lakik, és mindig elsétál az édesanyjához, aki főz és mos rá. A volt felesége és a gyerekei, köztük ugye ez a lány is, elfordítják a fejüket, ha összetalálkoznak az utcán. Ezt a saját szememmel láttam.
Szánalmasak ezek az emberek, ilyennel össze se jönnék, aki ennyire nem tart ki a családtagja mellett...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!