Ha van közületek olyan, akinek nem volt gyerekszobája, ezt hogyan éltétek meg?

Nekem 12 éves koromban elváltak a szüleim és az én szobámat megkapta apukám, én pedig majdnem középkorú voltam már, amikor elköltöztem otthonról, addig pedig az anyukámmal laktam egy szobában. Szinte nem is volt saját szekrényem (csak ruhásszekrény), amibe-amire pakolhattam volna, nem akkor feküdhettem le aludni amikor szerettem volna, nem addig aludtam ameddig szerettem volna, mert nem akartam zavarni anyut a napi dolgaiban. Anyám soha nem takarékoskodott azért, hogy vehessünk egy másik lakást, minden pénz kajára ment el, mert ő mindenből a legdrágább dolgokat veszi. Soha nem spórolt még meg 10 ezer forintot sem, amit félre tett volna, pedig viszonylag jó fizetése volt, apámtól pedig viszonylag magas gyerektartást kapott. Váláskor kapott apámtól (mai értéken) 2 millió forintot, valamint még anyámé volt a fél lakás is. A 2 millió úgy eltűnt, hogy fogalmam sincs mire költötte. Mit gondoltok az ilyen anyáról? (Egyébként félreértés ne essék, jólelkű asszony az anyám, csak nem tud bánni a pénzzel. Emellett pedig semmibe vette azt az igényemet, hogy szerettem volna saját kis kuckót magamnak. Mindig azt mondta: "Miből vettünk volna másik lakást, nem akartam volna rosszabb körülmények közé kerülni")