Jogosan érzek dühöt a szüleim iránt?

22 múltam karácsonykor. Egyetemre járok, közgazdászként fogok nemsoká végezni és elhelyezkedni, mégis olyan élettelennek érzem magam.

Biztos hálátlanságnak fogjátok tartani, de most, diplomázás előtt nem sokkal gondolkodtam el azon, hogy mi is volt jó eddig az életemben... és rájöttem, hogy semmi. Úgy irigylem azokat a 16-25 éves fiatalokat, akiknek komoly hobbija van, pl. zenélés, sport, képzőművészet, novellaírás... sajnos nekem nem tudom, hogy ezek közül mihez lenne tehetségem, de bármihez is lenne, hiába... nagyon szeretnék megtanulni valami kellemes fúvós hangszeren játszani, például fuvola. De 22 évesen elkezdeni? Na ne... és munka mellett ki tudja, hogy jutna időm ilyenre.

Kiskoromban nem jártam ilyen helyekre. Sportolni következetesen nem engedtek, mert "a sportoló gyerekek izomagyú bunkók lesznek ha felnőnek", zeneiskolában zongoráztam, de az meg nem tetszett annyira... próbáltam megszeretni, utólag belegondolva lehet abba kellett volna kapaszkodni. Persze a sport híján tisztára puhány, izomtalan lettem, ezen úgy döntöttem próbálok fitneszteremben változtatni, dehát az össze se hasonlítható azzal, ha röplabdázni járnék vagy ilyesmi... kínszenvedés az alakomért. És ismerősöm sincs sok, pedig ilyen helyről biztos lennének kapcsolataim, ha valaha sportolhattam volna vmi jó sportágban.

Arra lettem nevelve, hogy tanuljak és ne törődjek másokkal. Kiskoromban a szüleim egyik barátnőmet se kedvelték, minden általános sulis szülinapi zsúrról elsőként vittek haza a megbeszélt befejező időpont előtt már órákkal, nem alhattam ott senkinél, csak hosszas könyörgésre. Nálunk meg semmilyen könyörgésre nem alhatott senki, sőt délután se jöhettek át a barátnőim játszani meg ilyesmik, mert akkor vagy anya, vagy apa marha ideges lett, mert minek kerülgetni egy idegent. Ez középiskolában is folytatódott. Bulizni az osztálytársakkal csak 18 éves korom után mehettem, de akkor is maximum 2-ig volt "kimenőm". Ja a "buli" itt kocsmában ücsörgést, beszélgetést jelentett, nem vad drogos diszkótáncolásokat... volt, hogy később értem haza, oltári balhé lett. Az iskolában kiváló tanuló voltam, gimi végéig, és egy nyelvvizsgát is szereztem (felsőfokú német). Ennek ellenére húzták a szájukat és anyám sorra hozta a szabályokat a bulikról. Volt, hogy megérezték rajtam az alkohol szagát (NEM voltam részeg), akkor lealkoholistáztak és nem szóltak hozzám vagy három hétig.

Emellett semmim nem volt, féltem bármilyen dologba belekezdeni, középsuliban öreg voltam már a komolyabb sportoláshoz vagy a zene tanulásához.

Most elvégzem a Közgázt, aztán különköltözök a családi házból (pestiek vagyunk és anyáék nem engedtek elköltözni, én hülye meg hagytam magam, plusz nem találtam olyan melót, amiből suli mellett albira is futja. Pesti lakosok kollégiumot NEM kapnak mielőtt valaki kiokosítana). De igazából egy üres, koravén, magányos roncs vagyok. Semmi érdekes dolog nincs az életemben, általában könyveket olvasok vagy megyek a fitneszterembe szenvedni, hogy legalább külsőleg jól nézzek ki (egyébként baromira nem vagyok szép se). Olyan nagyon magányosnak érzem magam, és nem tehetek róla, a szüleimet okolom érte nagy részben... hogyan változtassak? Lehet felnőttként változtatni valamin, ami ennyi idő alatt fejlődött ki?

22N