Tényleg el lettem rontva?
13 éves vagyok. Anyám pokollá teszi az életem. Mindenbe beleszól, nem érzem, hogy szeretne. Ha jó jegyet kapok rámondja, hogy örül, gratulál aztán el van feledve. Sőt, olyan is volt, hogy 5*-öst kaptam de volt a dogámban egy helyesírási hiba (biosz tehát nem számít) és képes volt órákig üvöltözni velem. Beletúr a magánéletembe, megkérdezi, mikor, kivel miről beszélek. Ha nem válaszolok, követ és faggat, az idegbaj kerülget mire kinyögöm. Akkor még tovább faggat: mit mondtál, és ő mit mondott? "Nem ezt kellet volna mondanod!"
A gusztustalanságait itt már leírtam:
http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..
Ma pl a liftben elkezdett krákogni és lehajolt a földre, hogy a slejmet oda, közénk a liftbe köpje le. Aztán elkezdett velem ordibálni, amikor szóltam, hogy hálátlan vagyok, sok gyerek örülne, ha olyan anyukája lehetne, mint Ő, és én nem becsülöm meg, mert önző vagyok és hazug. Erre a válaszom az volt, hogy odaköptem én is egy szépet a szoba közepére, amit elismerem, hogy nem szép, de teljesen elborult az agyam. Beleszól abba is, kivel barátkozom. Mindig képet kell mutatnom arról, kivel vagyok jóban. A legtöbbször azt mondja, hogy felejtsem el ezeket, Ő nem akarja, hogy velük barátkozzam. Így eljutottam addig a pontig, hogy egyedül vagyok, most meg ezért piszkál, hogy szükségem lenne barátokra. Mert nekem csak a kutyák számítanak... Hát ki más számítson? Ők az egyetlenek akik szeretnek és boldoggá tudnak tenni, más nincs is nekem, csak Ők. Már komolyabb kísérleteim is voltak, megpróbáltam már megszökni is, nem egyszer, de nem sikerült. Sőt, néha azon gondolkodom, mit szólna hozzá, ha öngyilkos lennék... de félek és nem akrok cselekedni.
Megnyomorgatva érzem magam, és azt hiszem, soha többé nem fogok tudni úgy élni, mint egy rendes ember. Félek bárkivel is beszélni, bárkihez odamenni, nehogy valami rosszat mondjak. Így fogok maradni, egész életemben? Már nincs meg a remény, hogy normális életem lehessen?
Abban a korban vagy ami mindkettőtöknek nagyon nehéz. Egy különösen némelyik) szülőnek nagyon nehéz "elengednie" a gyerekét. A gyereknek meg nagyon nehéz ezt megértenie, elfogadnia.
A másik, hogy abban a korban is vagy amikor megvilágosodnak előtted dolgok, és úgy látom, kezdessz rájönni (ami meglepő, csalódást okozó is tud lenni) hogy a szülők (felnőttek) is csak emberek, és nem tökéletesek.
Nehéz erre rádöbbenni bizonyos esetekben, de megfogod szokni, és elfogod fogadni, aztán pedig úgyis megpróbálod majd magad utját járni.
Ha anyud undorító dolgokat csinál, ne legyél durva vele, amolyan puhán próbáld megemlíteni neki, hogy ugyan anya ne így már légyszi, de a hangodra vigyázz.
Apud hol van ?
Úgy érzem mikor anyud ideges, rossz napja van vagy valami bántja, akkor csinálja ezeket a dolgait veled. Sajnos sok ember elköveti ezt a hibát a gyerekével szemben. Nem helyes amit mondd, vagy csinál, de tudd, hogy nem igazán rólad szól. Ez egy hibája anyukádnak, és tedd a - hát nem tökéletes dobozába. Ha beszélsz vele szépen próbáld.
Azért sajnálom a helyzetet persze !
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!