Normális, hogy a barátom ilyen miatt veszekszik velem?
Ma megyünk egy ismerőst meglátogatni a kórházban (Budapest közeli településen). Telefonáltunk, közben mondtam, hogy megnézem, miként jutunk el oda. Amikor mondtam az alternatívákat, akkor elkezdett ordítozni, hogy nem kell azt megnézni, igaz, hogy ő is már 3-4 éve volt arra, de tudja, hogy kell menni. Megkérdeztem, hogyan, erre annyit mondott, nem tudja melyik busszal, de majd felszállunk Örsön valamelyikre, és megyünk. Mikor mondtam, hogy ez nem valami jó ötlet, erre még jobban hisztizett.
Szerintetek? Ez normális?
Veszekednie nem helyes. Ettől még van jól felismerhető oka a viselkedésének. Az meg rajtad áll, hogy elintézed-e a dolgot annyival, hogy ez nem normális a részéről, és nem kéne veszekednie emiatt, vagy megpróbálod okosan kezelni a helyzetet, és mindketten jóljártok.
Amit fontos tudnod, hogy a barátod részéről ez nem helyes, de teljesen normális viselkedés. Olvass el bármilyen férfi-nő kapcsolatokról szóló könyvet (tudom ajánlani pl. az "A férfiak a marsról, a nők a vénuszról jöttek" címűt), szinte biztosan megtalálod benne ezt a jelenséget magyarázattal.
Kivülről nézve nyilván hülyeség. Semmi baj nem lesz attól, hogy te megnézed a térképet. Belülről viszont ő egy kicsit másképp éli meg, és nagyon is érthető magyarázata van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!