Mit csináljak? Az anyám nem normális!?

Ilyet valóban ne mondj a saját anyádra, hogy nem normális. Addig örülj amíg foglalkozik veled, amíg aggódik érted. Az én szüleim abba sosem szóltak bele, hogy mikor feküdjünk le aludni, viszont nem engedtek el sehova sem. Akkor ez nagyon bántott, nagyon haragudtunk rá a testvéreimmel, de most 25 évesen belátom, hogy igazuk volt. Rengeteg olyat ismerek, aki gyereket szült 15 évesen, a volt osztálytársamnak 18 éves koráig 3 kaparása volt és még sorolhatnám.

a korán lefekvésről még annyit, hogy bár valóban nem mondták meg, hogy mikor feküdjünk le, azért mégis elég korán ágyba kerültünk, mert tanultunk a saját kárunkon. Volt egy párszor, hogy na még megnézem ezt a filmet, aztán fekszek,mert ráérek fél hétkor kelni, ágyba is jutottam éjfél körül, reggel meg alig bírtam kelni.

Most meg kifejezetten azon vagyok, hogy korán ágyba jussak. Egyrészt a főiskolám három éve arról szólt, hogy végigéjszakáztam, végigtanultam a vizsgaidőszakot, meg az utolsó évet, amikor a diplomadolgozatomat írtam, és amikor az államvizsgámra készültem. Most meg mióta dolgozok, már nyolc körül már meg vagyok fürödve, és legkésőbb fél tízkor fekszek, mert ötkor kelek, hogy bejussak vidékre fél nyolcra dolgozni. Szóval tényleg bőven ráérsz még éjszakázni, meg hidd el 10 év múlva visszasírod még azt, hogy de jó volt, amikor még 9-10 órát alhattam.

szerintem nincs igaza az anyukádnak,mert ez a 9 óra tényleg nevetséges.én 12 éves vagyok,és 10órakor fekszek le,szinte egyből elalszok,és így is alszok 8 és fél órát...

beszélj vele normálisan,próbálj ne üvöltözni,ne fellengzősen előadni,hogy már nem vagy annyira gyerek...és hogy legalább 10-ig maradhass...hétvégéken meg gondolom mész majd szórakozni,szóval...:D

ja,és amúgy szerintem ha családod lesz,felbőtt leszel,vissza fogod sírni azokat a napokat,amikor 9-kor lefeküdhettél:Dmivel akkor ott lesz a sok gyerek,férj,háztartás,sokáig talpon kell lenned,már álmos vagy,de még nem aludhatsz,hisz mindig akad valami...

21:15 - sajnos ez nem mindig működik ilyen egyszerűen, én hiába vagyok kedves és segítőkész a szüleimmel (akikre rászorulok, fiatal felnőttként, mert nincs pénzem elköltözni, és munkanélküli lettem csőd miatt), hiába teszek meg bármit, ők csak egyre jobban kimutatják, mennyire utálnak, és mindent az én hibámnak rónak fel, nincs kedvem lassan élni se...

A kérdező helyzete ennél SOKKAL könnyebb, amit egyszerűen meg lehet oldani, és legyen érte hálás, hogy csak ennyi a probléma náluk...