Válságban a kapcsolatunk és párom nem akarja tudomásul venni!?

"Ő megvan győzödve arról, hogy velem szeretné leélni az életét, "ráérünk" sok időt egymással tölteni és ő a jövőnkért dolgozik ennyit."

Tedd fel neki a kérdést, hogy mi lesz, ha már nem lesz jövőtök együtt, pont emiatt?

Ha magától nincs igénye rá, akkor sajna attól, hogy szólsz, nem lesz.

Vagy elfoglalod magad, és megbarátkozol a gondolattal, hogy ennyi időtök van együtt lenni. Néha Te se fogsz ráérni, amikor vele lehetnél, és majd eltölt pár unalmas estét maga, akkor talán rájön, hogy valami hiányzik...

Vagy nem ezt csinálod, de akkor boldogtalan leszel és előbb-utóbb kilépsz a kapcsolatból.

"megvan győzödve arról, hogy velem szeretné leélni az életét, "ráérünk" sok időt egymással tölteni és ő a jövőnkért dolgozik ennyit"

Ez elvileg rendben is lenne. A probléma nem az, hogy így gondolja, hanem az, hogy amikor te mással jössz azt félresöpri. Nincs univerzális megoldás erre a helyzetre, de pár kérdést fel kell tennetek.

Valóban megoldja a jövőtöket az, amit a párod most csinál? Tudnál tenni közben te is valamit a jövőtökért? Nem tudnátok együtt csinálni? Mit kéne megtennetek, hogy amíg a jövőtökért dolgoztok, ne essen szét a jelenetek? Mire felépítitek a közös jövőt, nem lesztek idegenek? Igenis be kell iktatnotok bizonyos időközönkénmt egy alkalmat, amikor munkahely, üzlet bármi egyéb félreteendő, és egymással foglalkoztok.

Ha a párod ezt nem érti, neked kell lépned. Szerintem a legjobban teszed, ha te vágsz bele valamibe, amivel a jövőtöket építheted, és akár együtt is tudsz dolgozni benne a pároddal.

Ismerős a szituáció, csak mi már házasok vagyunk és van egy kislányunk. Nem egyszerű helyzet. Fel kell tenned magadnak a kérdést, hogy mennyire fontos számodra a párod. Ha te is úgy érzed, hogy vele szeretnéd leélni az életed ne hagyd annyiban a dolgot. Ne várd meg amíg teljesen kiüresedsz és végül eltávolodsz tőle.

Engem is zavart, hogy a férjem keveset van itthon, de ha nehezen is lassan megtaláljuk, az arany középutat.

Tudom, értünk dolgozik ilyen sokat. És tudom, a haverok kellenek a kikapcsolódáshoz. Megértettem, hogy a velük töltött idő is fontos számára.

DE! Vannak napok, amik CSAK A MIÉNK! Ezt pedig neki kellett megérteni, hogy számomra fontos. Nem kevés beszélgetés, veszekedés van mögöttünk, de úgy tűnik jó úton haladunk.

A férjem akkor kapott észbe, amikor egy veszekedés után közöltem vele, hogy rendben, akkor én pakolok és vigyen haza minket a szüleimhez. És elkezdtem összeszedni a lányunk ruháit. Akkor egy kicsit megtört, majdnem sírt. Mire összepakoltam, kicsit megnyugodtam. Akkor már ő kezdeményezte a beszélgetést.

Azóta előre megbeszéljük melyik lesz a pihenőnap, ami a MIÉNK. Így én is sokkal elfogadóbb, megértőbb vagyok. Nem zavar, ha elmegy focizni, vagy kimegy a haverokkal péntek este(mint most is), mert tudom, hogy rám is van ideje.

És mi lenne ha együtt élnétek? Nekem olyan érzésem van, hogy idegenek vagytok egymásnak, akik még el is beszélnek egymás mellett. Meghallgatjátok, hogy mit mond a másik, fogadkoztok, hogy változtattok, de nem vagytok képesek erre a nyílegyenesen különböző alaptermészetetekből fakadóan. A sok munka nem lehet mindig kifogás - pláne ha másra azért van ideje - és ha te vele szeretnél lenni, akkor végképp nem ildomos, hogy azt mondja foglald el magad másképp.

Szerintem sincs jövője a kapcsolatotoknak, amit leírtál az alapján egyáltalán nem illetek össze, ráadásul te még boldogtalan és elkeseredett is vagy.