Az igaz, hogy valami tragédiának kell történni, hogy az ember igazán értékelni tudja az életet és ne siránkozzon mindenen?

Én értékelem az életet anélkül, hogy bármi tragédia történt volna az életemben! Bőven elég este bekapcsolnom a híradót és látnom azt a sok szörnyűséget, ami történik. Kezdve azzal az "anyával", aki megfojtotta majd hűtőbe tette csecsemőjét, de a tárgyaláson már bűnbánóan, hisztérikusan jelent meg. Na az ilyenfajta csak akkor kezdi el becsülni az életet, ha már a sajátja is veszélyben van.

Én nagyon szeretem az életet és mindent megteszek, hogy a lehető legjobb legyen és a legboldogabb legyek. Nem siránkozok, nem vagyok féltékeny, ha egy bnőmnek több jutott mint nekem. Értékelem azt amim van, és megküzdök azért, amim nincs!

Valahol igaz, de vannak olyanok is, akik enélkül is átlátják a világot.

Sok embernek átadnám néha a fájdalmam, amik történtek velem, mert borzalmas rózsaszínű ködben élnek.

Nem, nem azt akarom, hogy szenvedjenek és ne legyenek boldogok, de túl, hm, naivak, ez a jó kifejezés.

Akik meg a legkisebb problémára is összeomlanak, hát, őket ez sem segíteni ki, ami velem volt!

22/L