18 év után nem korlátozhatják a szabadságom?
Tehát ha elmúltam 18 éves, és például a szüleim szobafogságra ítélnek vagy megtiltják hogy hova mehetek és hova nem, akkor ez tényleg feljelentést vonhat maga után?
Na nem mintha meg tudnám tenni, csak érdekel ez a dolog.
Utolsó!
Én is igazságtalannak tartom ezt, de mégsem mondhatom azt amit leírtál hogy ott hagyom a sulit, elmegyek dolgozni és elköltözöm. Ezt ugyanis nem tudnám megvalósítani. De ugyanakkor nem tudom mit tehetnék... csak az anyám ilyen. Azt se akarom, hogy balhé legyen itthon.
Ilyen esetben meg pont az a kérdés, hogy milyen szankciókat helyeztek kilátásba. Ha azok törvénybe ütközők, akkor bűncselekmény. De ekkor már nem feltétlenül személyi szabadság korlátozása, hanem inkább kényszerítés vagy fenyegetés.
De ha csak annyit mondtak, vagy csak annyi feltételezhető, hogy megvonják a zsebpénzed, vagy elzavarnak otthonról, az nem tekinthető erőszaknak, tehát nem bűncselekmény.
Emberek, ne legyen már mindenki házijogász.
Bűncselekménynek számít, hiszen a személyi szabadság korlátozása, HA úgy történik, hogy rázárják a szobaajtót kulccsal és nem jöhet ki napokig...
Egyébként attól, hogy eltartanak, kicsit nevetséges, hogy egy felnőtt embert szobafogságra ítélnek.
Én már 18 éves korom körül azt csináltam, amit akartam.
(Igaz, én 18 éves koromtól melóztam is.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!