Kilátástalan helyzet, úgy érzem semmit se érek. Már nem tudom miért vagyok még itt? (Hosszú)
Nem is tudom, hol kezdjem... biztos lesz 1-2 ember, aki elkényeztetettnek fog tartani... Nem tudom, kivel megbeszélni ezt, vannak barátaim, de nekik se merem elmondani. Nem élek rossz körülmények között, van anyám, apám, saját szobám, barátaim, tanulhaatok is... Mégis úgy érzem, mintha senkinek se kellenék, csak elviselnek maguk mellett az emberek, senkinek se jelentek semmit.
az első gond az iskola... Örülök, hogy tanulhatok, hiszen valakinek ez sem adatik meg... Nem a legkiemelkedőbbek a tanulmányi eredményeim, az érettségim meg van, de 2-es, 3-as eredmények, pedig tanultam, kedvenc tételemet húztam, de nem sikerült fényesre, maradtam a középsulimban technikusin, 2 év múlva végzek, van már tervem, hogy hova megyek(még nem mondtam senkinek), de nem hiszem, hogy elég lesz a pontom, ezért majd nyáron le akarom tenni a nyelvvizsgát, hogy több pontom legyen,de még úgyse biztos, hogy sikerül. Koleszos lennék, de félek, hogy valami kiálhatatlan ember mellé kerülnék. A suli mellett dolgozni szeretnék. Csak ennyit szeretnék, de nem hiszem, hogy sikerül... Olyan elveszettnek érzem magam, néha megkérdezem magamtól, hogy egyáltalán minek élek... Nem volt öngyilkossági kísérletem, csupán a gondolattal szoktam eljátszani. Meg ez a munka is, hallani, hogy megint zárnak be munkahelyek, meg milyen nehéz az elhelyezkedés... Nem tudom mi lesz...
A családban is vannak gondok. Hazaérek a suliból, köszönünk egymásnak és ennyi, inkább leülök a gép elé, mert úgysem tudnék semmiről se beszélni velük, ők a tv-t nézik amúgy is... Segítek a házimunkában, van, hogy szó nélkül megcsinálom a dolgokat, mégis állandóan nekem parancsolgatnak. Tesómmal se jobb a helyzet, vele 2 percig bírok normálisan beszélni, és ő is csak b*szogatni tud... Vagy ha beszélgetünk, akkor is csak én pofázok, ő meg csak 2 szavas válaszokat ad, tehát nem is próbálkozok.
Párkapcsolatom sincs, volt, de szakítottam vele, mert bunkón viselkedett, megjegyzem utána még ő volt felháborodva, próbáltam barátot keresni, tudja is, hogy oda vagyok érte, de ő nem így érez. Ebből is csak az látszik, hogy senkinek se kellek. Elég gáz mellesleg, hogy 18 évesen volt az első barátom, és ekkor is történt az első csókom, szégyenlős vagyok, és félénk ilyen téren, valószínűtlennek tartom, hogy legyen barátom, olyan, aki szeret, és hűséges, normális...
Semmi nincs, ami motiválna, tudom, hogy ez az egész csak panaszkodás, de légyszíves normális adj valami tanácsot.
19/l
válasza:Szia!
Hát az utolsó részhez azt fűzném hozzá, hogy én meg 20 leszek és még nem volt soha barátom...
Az, hogy elgondolkodsz azon, hogy miért is vagy tulajdonképpen, az szerintem még nem baj, mindenki elgondolkodik rajta, főleg, mikor ide ér, hogy el kell döntenie, mit fog csinálni aztán majd élete legnagyobb részében. (ld. munka)
Az már eleve egy jó dolog, ha tudod, hogy te mit akarsz csinálni. most koncentrálj erre, és kis lépésekben haladj afelé, hogy aztán fel is vegyenek oda, ahová menni akarsz.
Szerintem próbálj meg azért a barátaiddal beszélgetni, ha már vannak, hátha kiderül, hogy közülük van olyan, aki szintén hasonló bizonytalanságban van, csak ő sem meri elmondani.. :) Végül is erre vannak a barátok, hogy mindent megbeszélhess velük (Azt hiszem, bár nem tudom, mert sosem voltak igazi barátaim, mindig üldöztem magamtól az embereket, ha valaki közeledett én futottam az ellenkező irányba, szóval nem igazán tudom)
válasza:"A családban is vannak gondok. Hazaérek a suliból, köszönünk egymásnak és ennyi, inkább leülök a gép elé, mert úgysem tudnék semmiről se beszélni velük, ők a tv-t nézik amúgy is..."
Szerintem itt van a fő probléma. Egymás közt is ilyenek vagy csak veled? Ha utóbbi akkor kérdezz rá hogy miért, ha előbbi akkor meg közeledj feléjük te, kérdezd meg hogy milyen volt a napjuk, stb. Közös programok is kellenének, hétvégén elmenni erre-arra pl. kirándulni. Ha alapból otthonülősek és a TV elől ki se lehet robbantani őket akkor nem tudom mit tehetnél. Mondjuk pszichológussal beszélhetnél (nyugi, nem csak a "bolondok" járnak oda).
válasza:
válasza:Szia! 18 éves vagy, ne csináld ezt. Ha azt is érzed senki nem szeret, hidd el a családod lenne az első aki ott állna melletted bármi jó,... rossz történne. Nem gondolom, hogy is írtad? ,hogy elkényeztetett lennél. Kicsit vicces , de szerintem mindenkinek van ilyen időszak az életében. Hidd el ha az Én életemet ismernéd kiakadnál!
Nagy vonalakban leírom hátha könnyebb lesz egy kis reményt összekaparnod.
6 éves koromig boldogan éltem, mikor elváltak a szüleim. Albérletben Anyummal és tesómmal 1 szobában. Anyum sokat dolgozott így sokat voltam a nővéremmel. 15 évesen Anyum 2 hónapra elment dolgozni 300 km-re innen (kikészültem). Magunkra voltunk utalva. Ez azért, hogy az elmaradt számlákat ki tudja fizetni. Apám nem foglalkozott velünk. Annak ellenére, hogy 12 évesen kezdtem dolgozni nyaranta vagy a vásárok alkalmával hogy tudjak venni magamnak cipőt, ruhát (és most itt a legolcsóbb kategóriásra gondolok) a barátaim tartották bennem a lelket. Majd összejöttem a párommal akivel 1 év után összeköltöztünk (19 éves voltam). Túlzott féltékenysége megmérgezte a kapcsolatunkat 3,5 év oda lett. Megismertem a másodikat....tündérmesébe illő boldogság , majd a páromnak alkohol problémák. Házasság, gyerek (segíteni próbáltam neki, orvoshoz vittem gyógyszert kezdett szedni) majd mivel az alkohol nyert válás. Gyerekkel albérletben Anyuval! Anyum nem mellettem állt, Apum meg már pár éve próbál javítani a helyzetünkön. Kis idő múlva rátaláltam arra az emberre aki imád a gyerekemmel együtt és büszkén áll mellettem. Tervezzük az esküvőt, kismama vagyok és azon kell gondolkodnom, hogy Anyum vagy Apum legyen ott a nagy napon. Rettenet sokat sírok!
Lényeg.....most lehet ezt érzed, de mi van ha nem vesznek fel a suliba? Kezdj valamibe ami leköt vagy érdekel. Ha lesz valaki aki szeret (szerelemmel) akkor ez az érzés megszűnik. Járj szórakozni, de ne ott ismerkedj és figyelj oda a jelekre nehogy úgy járj mint Én. A Te életed gyönyörű lesz csak ne hagyd el magad. Sokkal rosszabb dolgok vannak általában az emberek életében. Kicsit örülök neki, hogy csak ennyi a problémád ( irigyellek). Tesómmal mi is folyton marakodtunk és mióta nem élünk egy háztartásban azóta jobb a kapcsolatunk mint valaha gondoltam volna. Ne izgulj minden alakulni fog! Remélem tudtam segíteni.
válasza: válasza:Szerintem próbáld meg értékelni amid van.
Adott a lehetöség, hogy tanulj és olyanná tedd az életed, amilyenné szeretnéd, mert támogatnak.
Nekem erre nem volt lehetöségem, érettségi után dolgoznom kellett. Elköltöztem külföldre, mert semmi jövöképem nem volt. Tanulni akarok, itt vagyok 2,5 éve, ez a második évem, hogy iskolát keresek, már gyakorlatilag mindegy, hogy mit és nem vesznek fel.
Azt érzem sosem leszek elismerve, elfogadva....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!