Családosan is magányos vagyok, mit tegyek?

Pedig imádom a 2 és 9 hónapos kislányomat, de senki nem jár hozzánk. Valahogy igy alakult. Kislányomnak nincs se testvére, sem egy darab unokatestvére, nekem meg egyetlen megmaradt barátnőm sincs, akivel összejárhatnánk. A férjem nem egy eljárós, beszélgetős fajta. Milyen élete lesz igy a kislányomnak? Próbáltam felelvenetieni a kapcsolatot régi barátnőkkel, ha mi mentünk, szivesen láttak bennünket, de ha jönni kellett volna, nem volt kedvük. Gondoltam arra, hogy elkezdek valami tanfolyamot, hogy ott ismerkedhessek, de az is csak pár hónap, azalatt nem igazán alakulnak ki barátságok. Nekem ez amugy is nehezen megy. Úgy érzem, már sosem lesz kiváncsi rám senki, meg a kislányomra sem. Sokszor már egy téves telefonhivásnak is örülök, mert legalább megszólal a telefon. Most bárányhimlős a kislányom, még a lakásból sem nagyon megyünk ki. Csak egy kicsit. Most tél van, senki a környéken. Fáj azt látnom, hogy mások itt a lakótelepen összejárnak, mihozzánk meg senki nem jön. Pedig szerintem nyitott voltam mindenkire, de nem vagyok senkinek sem olyan fontos, hogy barátkozzon velünk. A kislányom úgy fog felőni, hogy hozzánk nem jártak vendégek, folytonos volt a csend körülöttünk?