Meddig tűrjék a szülők 23 éves fiuk viselkedését? Mit tudnátok megbocsátani?

23 éves a fiunk, akinek minden tőlünk telhetőt megadtunk, erőnkön felül is. Még nappalis megint (felnőtt OKJ oktatás keretében), de sokszor nincs kedve bemenni az órákra, rendszeresen lóg, gyakran füvezik. Érettségi óta már ezen kívül két képzésre befizettük, amiből az egyiket nem végezte el (közben nem dolgozott, pedig csak szombaton volt tanítás), a másikat elvégezte, de az ott felkínált plusz végzettségre már nem fizette be a 40000 Ft-os vizsgadíjat (amit tőlünk megkapott, de elköltötte), egy évet pedig végig lustálkodott (sem nem dolgozott, sem nem járt sehová tanulni. Most az utolsó csepp – számomra – az, hogy folyamatosan megdézsmálta a családi kasszát (egy hónap alatt a férjem szinte egész fizetését ellopta), közben pedig olyan kedves volt velünk, hogy el sem akartam hinni, hogy ő tette ezt! Mostanra már beláttam, hogy ő lopta el az összes családi ékszerünket, olyan emlékeket, amiket Édesanyámtól pld érettségimre vagy diplomaosztásra kaptam (azaz pótolhatatlanok!)

Anyagilag pedig végig támogattuk, még a havi edzéspénzét is kifizetjük – többek között.

Tudom, hogy nem találja a helyét a világban, depressziós, de meddig tűrnétek, amikor mi, a szülők keményen dolgozunk, hogy fent tudjunk maradni? Mit fizettetnétek vele vissza, ha ezt a végzettséget sem szerzi meg? (Kérdés, hogy miből és mikor tudna fizetni?)

És ez az egész leginkább a fájdalom érzéséről szól számomra, hiszen igaz szeretetben neveltük.