Nagyon függök anyám jó szavától. Hogyan küzdhetném ezt le?

Harminc felé járok már, és még mindig. Nagyon szégyellem magam emiatt. Képes vagyok napokig gúzsban lenni, ha ő haragszik, és ezt tudja, de mindig csak az a válasz, hogy ezt kell elfogadnom és kész. Már a munkám rovására megy lassan, mert napokig lelkibeteg vagyok, amíg ki nem békülünk, akárkinek is volt igaza. Nem bírom ezt így, mert ő viszont nagyon is haragvó alkat, kiabálós, és sokszor erőseket mond. Apróságok miatt ki akar dobni, aztán mikor megkérdezem, akkor mégse, játszik velem, játszik a hatalmával. Nyilván kiderült, hogy dolgozom, de otthon lakom, esélyem sincs másra. Saját családra vágynék már nagyon, hogy ne anyám lelkiélete legyen a napi programom, de félek a gyermekvállalástól, bár nagyon szeretnék gyereket, de félek, hogy nehogy én is ugyanolyan legyek vele tudat alatt, mert nagyon rögzült bennem ez a félelem. Amúgy szeret, szerintem ezzel nincs gond, de nagyon büszke, nekem viszont sokszor nem lehet már büszkeségem se. Tudom, hogy ha majd ő nem lesz, akkor süthetem a büszkeségemet, de egy merő görcs vagyok már. Dupla energiámba telik a feladataimat jól végezni. Annyira sokszor érzem már, hogy hozzá képest egy senki vagyok. Pedig bántani se akarom őt, mert felnevelt, apámmal elváltak, de így hárman is vannak gondok, mert amikor apám megjelenik, mindig átküld engem gyerekbe, és ezért utálom már ezeket a szituációkat. Olyankor nem lehet megmaradni mellette. Mit tegyek? Megbolondulok.