Fiatal párok, akik a baráti társaságukban az egyedüli gyermektelenek, nem érzitek rosszul magatokat?

A férjem már átlépte a harmadik X-et, én a húszas éveim végét taposom. A barátaink többsége már mind családot alapított, egyedül a férjem legjobb haverja az, aki még csak úgy keresi a helyét a világban, bár ő elég nehéz eset. Teljesen átalakult a társaságunk, hozzák a kicsiket, a legjobb barátnőmnek egyszerre lettek kis ikerfiai és olyan boldog mindenki. Már nem a bulik a téma, nem a pasizás/csajozás, hanem a gyerekekkel szervezett programok, tapasztalatcsere, amiből én és a férjem kimaradunk, csak ülünk, mint a sült halak és nem tudjuk kivenni a részünket a beszélgetésekből. Persze, ez az élet rendje, de olyna kívülállónak érezzük magunkat és azért is tölt el minket ez rossz érzéssel, mert ha lennének olyan lehetőségeink, mi is vállalnánk már gyereket. A férjem most van benne a mókuskerékben, 30 éves korára kapott olyan lehetőségeket, amiket addig nem, ezért most nem lenne túl jó visszatáncolnia, minden idejét leköti a munkája, ami a hobbijából alakult ki. Én úgyszintén a karrierem "csúcsán" vagyok, szinte alig alszom, mert egész nap futkározom ide-oda, teljes kapacitással azon vagyok, hogy sikereket érjek el a munkámban, elismerjenek. Persze, nem ez az egyetlen akadály, hanem az is, hogy egy belvárosi lakásban élünk, ami egy fiatal házaspár számára nagyon kényelmes, modern, praktikus, de egy gyereknek már kevésbé lenne az, családi házban jobb lenne gyereket vállalni, de a lakás eladása nélkül nincs annyi pénzünk, hogy vegyünk egyet. Fizetjük a 2 kocsi részleteit is, meg mást is, addig pedig nem érzem magam anyagi biztonságban, amíg hitelünk van. Pörgős az életünk, én dolgozom, hogy jobb legyen, a férjem pedig próbálja megragadni az utolsó esélyt a kitörésre. De mindezek ellenére sokszor fáj a szívünk, hogy talán mi is lehetnénk olyan jó szülők, mint a barátaink, fiatal szülők akartunk lenni, de ha várunk még éveket, akkor ez nem fog beteljesülni. Örülök a többiek boldogságának, de kicsit irigyelem őket, hogy ennyire fel tudtak adni mindent és a gyerekekre koncentrálni. Minket akármennyire is szerettek régen, már csak a gyermektelen pár vagyunk, akik nem tudnak hozzászólni a témáikhoz, mert még nincs tapasztalatuk. Voltatok már hasonló helyzetben? Mit éreztetek?