Szerintetek egy kapcsolatban/házasságban az egyik fél hibája/viselkedés felmenti a másik viselkedését?

ma 10:25

azért a leírásodból látni,hogy te sosem voltál olyan helyzetben.Hogy te is az vagy aki nem gondolkodik csak rávágja"költözz el"

Mégis hogyan költözzön el egy olyan ember akit testileg,lelkileg annyira megaláztak,hogy már képtelen reálisan gondolkodni?Hogyan kezdjen új életet ha se pénze,se barátai,se családja SENKIJE nincs??(mert vannak ilyen emberek) mégis hova menjen??? Az utcára? ahol a hajléktalanok is annyira el vannak keseredve hogy az első alkalommal kirabolnák??Vagy hova??A menhelyre? ahová az évek óta vagy rutinos hajléktalan sem megy,mert tudja hogy másnapra már a kabátja sem lesz meg??Hova menjen télen mínusz 15 fokban??

Könnyű úgy mondani,hogy költözz el,állj a sarkadra ha bent a meleg szobában laptop előtt kávét szürcsölve írjuk le..

Ha valakit ténylegesen érdekelnek a miértek, olvassa el.

[link]

Nem menti fel az egyént a felelősség alól, de talán könnyebb átérezni, megérteni. Magam is ilyen családból jöttem és három testvéremből kettő szintén ilyen közegben él. Egyikük alkoholista is lett. Én tudatosan választottam férjet, tudatosan figyelek a családomra, hogy ne essek ugyanazokba a hibákba mint a szüleink. Nem könnyű. Az alkoholista testvéremet nagyon szeretem, mert érzékeny lelkű és bár ő is italozni kezdett a gyerekeit becsülettel fölnevelte. Ha a gyerekei és én is elfordulnánk a testvéreimtől, teljesen ki lennének szolgáltatva az állat férjeiknek. A férjeknek, akik nem mindig állatok, csak néha. Többnyire rendes becsületes érzékeny lelkű emberek, akik a légynek sem tudnának ártani....és mégis

Hogy nem voltam ilyen helyzetben? Én magam nem, de anyukám igen. És anyu nyakába vett minket gyerekeket (3an vagyunk) és az ország egyik végéből a másikba jött. Mellesleg beteg is volt, még normális állást sem kapott. Aztán szépen-lassan minden kialakult körülöttünk. És örülök, hogy nyugodt életünk van.

Akarat kell, semmi más. A többi csak kifogás.

24/n

Valahol olvastam lánykoromban hogy az alkoholizmus örökölhető.A génjeinkben van a hajlam.Anyámat elnézve aki agresszív alkoholista volt nem hittem ebben.Apámat akit nagyon szeretek még mai is fiatalként nem tudtam megfogalmazni hogy mi az ami idegesített benne,de mára a húgom által rájöttem.Apám igazi lúzer..Tisztelem,becsülőm,mert felnevelt 3 lányt,de sosem értettem,hogy miért nem válik el az anyámtól,és nem rúgja ki páros lábbal.Így pokol volt az életünk.Apám annyira lúzer volt,hogy anyám még alkoholos állapotában is tudta manipulálni.Ha anyám megvert bármelyikünket,apám bár ápolt minket,de mindig azt mondat,hogy " tudom rosszat tett,bántott titeket de mégiscsak az anyátok!"

Egyszerűen képtelen volt kilépni a kapcsolatból..Végül is sok-sok évre rá,és sok-sok könyörgés után beadta a válópert.De hogyan??Az apám kérte a bírót,hogy nem kell gyerektartás anyutól,és az egyik szobát odaadja anyunak.Papíron elváltak,de továbbra is maradt a pokol-

Sok-sok évre rá végül is külön költöztek (mi már felnőttel lettünk) és újra nősült..Ki fogott egy hasonló nőt.Szintén alkoholista de legalább nem agresszív..(az asszony azért iszik,mert évekkel ezelőtt meghalt mindkét ikerlánya egyszerre)

Én megfogadtam hogy sosem fog a fiam részegen látni.

Ma azt látom,hogy én tudatosan nem iszok soha alkoholt.Még pezsgőt is csak gyerek pezsgőt iszom..Szerintem én vagyok az egyetlen nő aki 40 évesen sosem ivott sört,bort,pálinkát..A húgom ugyanolyan lúzer mint apám.Vonzza a hülye férfiakat,és ugyanazokat a hibákat követi el mint apám..A nővérem 44 évesen olyan tulajdonságokat vett fel mint ami anyámnak is volt..és egyre sűrűbben nyúl a pohár után..Pedig ő is gyűlöli az alkoholistákat.

Ma 40 évesen elhiszem,hogy bizonyos viselkedésünk,tulajdonságunk a génjeinkben van,hogy bizonyos jellemeket a szüleinktől kaptuk..

Nem mentem fel az alkoholista szülőket,SŐT! Nagyon is utálom őket hiszen a szüleim is alkoholisták mindketten.

Nem menti fel semmi és senki az alól hogy a gyerekek akik a világra jöttek nyomorult életük van..Erre nincs mentség!

De nem is vádaskodok minden információ nélkül..

Én azért meghallgatnám az anyát,hogy miért ivott,miért ilyen gyenge jellemű,miért nem mer új életet kezdeni..

Ha egy beszélgetés után az jönne le,hogy igazából semmi olyan gond nm volt amivel nem lehetett volna kezdeni,és volt segítő kéz mellette csak nem fogadta el,akkor teljes mértékben lenézem,szánalmasnak tartom az illetőt.De ha olyan élete volt ami még számomra is megrázó,és csak sírva tudnám végig hallgatni ,akkor sem menteném fel,de valahol megérteném a gyenge jellemét..

Mert abban egyetértünk,hogy ezek a gondok csakis gyenge jellemű/lelkű embereknél fordul elő.

Senki sem avatja szentté ezeket az anyákat. Sőt, gyakran belehalnak a bántalmazásba. Mert az emberek ilyenek. Ítélkeznek, megmondják mit kéne tennie. Messziről dumálnak, osszák az észt, miközben verik a mellüket, hogy ők milyen okosak ügyesek és jellemesek, mert nincsenek olyan helyzetben. Nagyon kevesen mennek oda és néznek körül. Még kevesebben próbálnak segíteni. Mert ítélkezni, sarat dobálni és gyűlölni őket a nyomorult életükért sokkal egyszerűbb és kényelmesebb.

"de nehogy már elnézést kelljen kérnem, mert tanultam, dolgozom, és a pénzemen értelmes dolgokat veszek, nem piát, cigit, meg hasonló szarokat..." -Nem kell elnézést kérned, de talán nem kellene lenézned ezeket nőket és majdan az ő gyerekeiket, akik ugyanúgy élnek majd mint szüleik. Mert a társadalom hátat fordít. Amíg a rendőrség gyakran ki sem megy ha a férj veri a feleségét. Amíg a tanárt nem érdekli, hogy a gyerek befelé forduló az iskolában vagy éppen nagyon agresszív (és ugye azt az egy-két pofont meg is érdemli amilyen rossz), addig ne ítélj. Amíg nem mentél oda és nem néztél szét. Amíg nem jártál oda hónapokon keresztül, hogy esetleg segíts kiutat találni a személyiségét vesztett asszonynak, addig ne ítélj és ne nézd le.