Mit tudnék tenni ezellen? Nagyanyámról lenne szó.
Az a helyzet, hogy személyes okokból kifolyólag 2 éve hozzá kényszerültünk költözni anyámmal. Eleinte nem volt vele különösebb probléma, de az idő előrehaladtával fokozatosan megromlott a viszonyunk és bármiféle egoizmus nélkül állíthatom, hogy nagyobb részben ő hibáztatható ezért. Nem is tudom, hol kezdjem. Kicsit egysíkú a nő. Számára csak a virágok (ezek vannak központban, csak értük él kb.) és a többi hasonló beállítottságú nyugdíjas létezik. Egyedül róluk tud beszélni, nagyritkán az időjárásról ("milyen szépen süt a Nap"), a kajáról ("a teszkóban milyen szép húst árulnak") és a házimunkáról (ez a téma panaszkodásban merül ki) is. Ezzel még nem is lenne bajom, de az már frusztráló tud lenni, hogy reagálni sem hajlandó a más jellegű tárgyakhoz fűzött véleményemre. Először csak annyit mond, nem érti és nem is érdekli, fejezzem be, mire én - a 'nem értem' kijelentést egyfajta segélykiáltásnak értelmezvén - szájbarágós, logikus magyarázatba kezdek, ő ekkor egy jó hangos halandzsaüvöltéssel jutalmaz (ez a halandzsa általában a 'NANANANANANANANANANANANANANANANA!' értelmetlen felkiáltást takarja), és ezt addig csinálja, míg be nem kussolok. Baromira fel tud dühíteni ez a jelenség, csak azt igazolja, hogy képtelenség vele értelmes, civilizált emberek módjára kommunikálni.
Amit még kevésbé szívlelek benne, az az, hogy visszaél a "felsőbbrendűségével". Értem ezalatt, hogy anyám nagyobb becsben tartja az ő tekintélyét az enyémnél és nagyanyám ezt ügyesen ki is használja. Ott oktat ki és sérteget ahol csak lehet (hol egyértelműen, hol burkoltan), ha nincs támadási felülete, generál magának. Persze ha visszaszólok, egyből én leszek a tiszteletlen kőbunkó, erre is ráuntam már. Ha ő csesz el valamit, akkor is én vagyok leteremtve, mert biztos csináltam valamit, ami előidézte a jelenséget. A bizalmatlansága is aggasztó, pláne hogy okot sem adtam rá. Figyel engem az ablakból délutánonként, csak egyszer jöjjek más irányból, rögtön gyanút fog (megvádol, hogy a város másik felébe mentem egy ott lakó haveromhoz, holott ismerhetne már annyira, hogy tisztában legyen az őszinteségi elvemmel). Pénteken lebetegedtem (ami még most is tart, ezért nem az iskolapadot koptatom perpillanat), erre tegnap beszólt, hogy őt nem lehet átverni ilyenekkel, tudja hogy csak szimulálok. Ezt az esetet szépen elregéltem anyámnak, aki természetesen szokásához híven elsőként azt feltételezte, hogy nyomós oka volt erre nagyanyámnak.
Ész nélkül okoskodik. Veri a mellét a 65. életévére, sokkal többre is tartja magát nálam emiatt. Üresfejű konformistának néz tizenéves létemből következtetően. Azt hiszi, kettőnk közül mindenhez ő ért jobban, példának okáért hiába nem látott még laptopot a büdös életben sem, akkor is hegyi beszédet tart a működésének alapjairól, illetve a teendőkről nethiány esetén. Nem lehet neki elmagyarázni semmit, makacs mint egy öszvér, ha ő a fejébe vett valamit, nem tudok arra rácáfolni soha, még akkor sem, ha a legmegdönthetetlenebb bizonyítékkal állok elő. Számítani sem lehet rá semmiben, ha mondjuk kisebb füllentésre/sunnyogásra készülök, tudom hogy úgyis fuccsba fog menni a tervem, mert az esetek 100%-ában rohan anyámhoz, hogy felnyomhasson nála. Bezzeg ha én ugyanezt teszem vele, szintén élbe lép a szar szemétládának titulálásom.
Az ostoba poénjaitól is falra tudok mászni. Fejbe dob egy kutyahúgyfelitatásra szolgáló ronggyal és röhög rajta, ehhez elég olyat mondanom, ami nem tetszik neki, nem ért vele egyet.
Mostanra már gyűlölöm őt, nincs mit szépíteni ezen. Tudom, most sokak fejében az fordul meg, hogy ezt biztos csak a pillanat hevében keletkezett düh mondatja velem, de biztosítothatok mindenkit affelől, hogy nem pusztán ennyiről van szó. A hónapok során összegyűlt bennem mindez és nem tudok mit kezdeni vele. Próbáltam megbeszélni a dolgot vele is és a muterral is, sikertelenül. Tényleg fogalmam sincs, mit tehetnék ezután. Szerintetek meg lehetne szüntetni valahogy ezt a viselkedést vagy legalább azt el lehetne érni, hogy az én agyam ne csesződjön fel egy-egy hasonló kaliberű húzás után? A normális válaszok életmentőek lennének. És bocs, hogy kisregényt írtam, köszönöm annak, aki a nagy terjedelem ellenére is szentelt időt soraimnak.
Nagyanyád épp egy átlagnyugdíjas nénit testesít meg. Nézd, ők nem abban a világban nőttek fel, mint te. Nem várhatod el tőle, hogy ő változzon. Az én nagyimnak is vannak furcsaságai, de megszoktam, hogy olyan, ő is képes 1000szer elmesélni a műtétjeit, mutogatni a hegeket, az ablakban ülni, pletykálni, rám akarja tukmálni az ő ruháit, mert akkor nem kell megvennem. :) Nem tudná senki megmagyarázni neki, miért nem akarok kötött mamiruhában járni huszonévesen. De így szeretem, neki ilyennek kell lennie. Nem kellene modern mami, remélem, még sokáig velünk lesz.
Mondjuk én nem élek vele, mint te, neked több türelem kell hozzá. Ne állj ki vele szájalni. Ő olyan korban nevelkedett, ahol a magadfajta tiniknek csúnyán sem szabadott nézni a szüleire/nagyszüleire, nemhogy visszapofázni.
Nem védjük az öregeket. Olyanok, amilyenek, de mivel változtatni nem lehet rajtuk, a korral teljesen automatikusan következnek be ezek a változások, utálni sincs értelme őket. Tudomásul kell venni, hogy ilyenek, rájuk hagyni. És szívből kívánom, hogy ez legyen egész életed legeslegsúlyosabb gondja.
Te akarod egy idős embernek "szájbarágni a magyarázatot", aztán árulkodni szaladsz anyudhoz, hogy mit mondott nagyid, füllenteni akarsz és felháborodsz, hogy nem falaz, közben az őszinteségi elveidet hangoztatod, mindemellett dühös vagy és gyűlölködsz ilyen pitiáner bosszúságokon.
Tizenéves kölyök vagy, ez megmagyarázza a fenti jelenségeket, bár mentségként nem szolgál (ahogy neki sem mentségként, hanem csak magyarázatként szolgál a kora). Szóval értsd meg, a másik oldalról talán Te tűnsz épp ilyen elviselhetetlennek, de a végeredmény az, hogy kb. pont egyformák vagytok. :)
Az öregek már csak ilyenek...
Az én apám, aki velünk lakik (már nem tudja ellátni magát) olyan, mint fiatalon volt. A kákán is csomót keres. Bárki aki hozzánk jön lop. Egyszer még szegény anyósomnak is nekitámadt, hogy kilopta a párnát a feje alól. Ezt fiatalon nem merte volna. Tehát mondhatom, hogy a rossz tulajdonságai sokkal erősebbek lettek. Mindenbe beleszól ha teheti. Én eljutottam odáig, hogyha kijön a konyhába én bemegyek, hogy elkerüljem a konfliktusokat. Eddig ez a legjobb, ha valami kell neki akkor szól, meg mi is megkérdezzük mire van szüksége és ennyi. Beszélgetni soha nem lehetett vele, mert gyerekként is ha kérdeztünk valamit elhajtott, hogy nem látja tőlünk a tv-t. Ez van. Én azt mondom kerüld a konfliktust.
:)
Bocs,ez a laptopos dolog jó:))
Amúgy lehet időskori elbutulás kezdete,h nem érdekli más,később az se fogja...
A nagyanyád reménytelen eset. Türelem, most már csak bő fél évet kell kibírnod.
Azt azért mondd meg neki, hogy ne dobálja neked a rongyot, ilyen intelligenciahiányos viselkedésről is rég hallottam már. Ez nagyon durva!
Kérdezd meg tőle, hogy ő örülne-e neki, ha az a rongy kerülne a fejére, ruhájára. És kérj tőle magyarázatot, hogy miért csinálta. És mit szólna hozzá, ha te ugyanezt csinálnád?
"a kor önmagában nem érdem, hanem csak egy állapot"
Igen, én is mindig ezt mondom.:D Azt a 65 évet nem ő érte el/érdemelte ki, egyszerűen csak bekövetkezett az idő forgásával párhuzamban. Oké, nyilván jár vele egy s más, de azok nem olyan súlyú dolgok, amik feljogosítják mások (fiatalabbak) lekezelésére.
Na jó, lehet hogy mégegyszer nekiállok a számomra érdektelen témák boncolgatásának, de rendszert biztos nem fogok belőle csinálni. Az esetek zömében inkább az idegenként kezelésnél maradok, akkor semmiképp sem mondok hülyeséget.
Ez a "tiszteletet érdemelsz, ha tisztelsz" azért nem helytálló, mert kezdetben én sem így viszonyultam ám hozzá, neki sikerült kivívnia ezt. A türelemről és elfogadásról annyit, hogy ezzel az erővel lehetne az én viselkedésemet is tolerálni, ha már gyerekként vagyok kezelve. A gyerek márpedig önfejű. Szerintem komprumisszumokon kéne alapulnia a kapcsolatunknak, nem úgy fair, ha az egyik nyel a másik meg nyugodt szívvel éli világát. A konformista szóval meg nem vágom, mi a baj, teljesen odavág. Ismerem a definícióját is, úgy értettem, a társadalomra nézve konformista (semmivel sem tér el az átlagtól, divatkövető, a környezetéhez alkalmazkodó, stb.). Azt ne mondd, hogy mást jelent, mert akárhányszor kerestem rá, minden találat ezt erősítette.
Nem, nem ez eddigi életem legnagyobb problémája, történtek már sokkal durvább dolgok is velem a múltban, csak azok nem vágnak témába. Én a jelenre koncentrálok. Elég érdekesen vázoltad fel az eseményeket. Nem mondtam, hogy mindenben őszinte vagyok, de a fontosabb dolgokban igen, ezt fenntartom továbbra is. És nem azon bukok ki, hogy egyfolytában bemószerol, hanem azon, hogy ő emellett elvárná, hogy én ne így tegyek. Igen, rohadtul árulkodni fogok, mivel ő is hasonlóképp cselekszik ha kicsúszik egy kevésbé pozitív töltetű szó a számon. Titkon még mindig abban reménykedem, hogy egyszer anyám neki is megmondja a frankót, de ez a reménysugár egyre inkább elhalványulni látszik. Biztos is, hogy ő meg engem ítél kiállhatatlannak, de tény, hogy kevesebb joga van hozzá, mert ha tehetem, hozzá sem szólok, nemhogy szándékosan előidézem a konfliktusokat (ahogy ő szokta).
13:41, kérdőre is vontam, de érdemi válasszal nem szolgált, ahogy az várható volt.
Kösz nektek is!
Az nagyon jó ötlet, hogy kezeld betegként! Tulajdonképpen az is. Egyetértek azzal is, hogy el fog butulni.
Nem tudnál átköltözni apukád szüleihez? Írtad, hogy ők mennyivel normálisabbak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!