Miért támadják azért, mert nem akar anyámasszony katonáját nevelni a fiából?

Nekem még nincs gyerekem, de engem is így neveltek, és az öcséimet is. És énis így fogom nevelni az én gyerekeimet, akár fiú, akár lány lesz. A kolléganőm mondta a minap, hogy a kisfia ügyesen eltörölgetett, igaz, 2 tányérral kevesebb lett. :) De nem bántotta a gyereket, mert akkor az életben nem csinálná többet, inkább azt csinálta, hogy hozta a kissöprűt és kislapátot és feltakarították.

Szerintem ez jó nevelési módszer, tanul a gyerek, és még élvezi is. Az a rossz, ha ki van szolgálva, és nem kell csinálnia semmit.

Gondolom, őket inkább az zavarja, hogy a "női munkát" kell megcsinálnia a gyereknek, mert egy "igazi férfi" három évesen már lovat trágyáz.

Tippelek: vidéken laktok?

:D

(30 éves két gyerekes vidéki)

idővel azért érdemes lenne átszoktatni a férfiasabb munkákra is! nehogy véletlenül bemelegedjen szegény gyerek.

az alap koncepcióval tökéletesen egyet értek.

Kedves Kérdező!

Magad is megválaszoltad a feltett kérdést. Milyen ember lesz a kisfiú? Önmagát ellátni képes, sokoldalú ember. Ragyogóan nevelik őt.

Tudod..én szeretem és tisztelem a vidéki emberek túlnyomó részét. Megmaradtak bennük a hagyományos jó tulajdonságok: makacs kitartás, szorgalom, az idegennek köszönés, a rámosolygás képessége. Igen, bármennyire is különös: ezek már "képességek" a szememben. Ebben az országban az emberi minőség iszonyatosan sokat romlott (az okokra kitérni hosszú és felesleges volna), de - a nagyobb városokon és a speciális folyamatok feldúlta kisfalvakon kívül - az emberek mentális egészsége nem romlott még meg reménytelenül. Ugyanezek az emberek azonban - akiket szeretek és tisztelek - őrzik a szomorú, nő-megvető, patriarchális csököttséget (ahogy tapasztalom, maguk a NŐK is elől járnak ebben). Általánosítani nem akarok, de eddig nagyobb arányokban volt módom ilyen nézeteket hallani, amelyektől, sajnos, a városlakók sem mentesek. Ha beszélgetés alkalmával a partnerem - mindegy, férfi vag nő - bármivel kapcsolatban így nyilatkozott, - hát..emberére talált bennem. Hangsúlyozom, hogy EMBERÉRE, mert ember-módra vitattuk meg, mi is az ellenvéleményem. A "beszólások"-at szerintem nem kell szó nélkül hagyni, hacsak nem végtelenül primitív, akitől halljuk őket. Hogyha nem az, csak tanult sémákat ismétel, saját gondolat nélkül, hasznosnak tartom beszélni vele. Ez is lehet egyfajta "misszió" - minden nagyképűség és kívülállás nélkül. Azt hiszem, éppen hogy a "belül állást" bizonyítja: azt, hogy tiszteljük azt a közeget, amiből származunk. A kommunikáció maga is tisztelet.

Az unokatestvérednek gratulálok. Vígasztaló és követendő példa.

Engem is hasonlóan neveltek, bár amire én emlékszem az mindig az volt, hogy én mentem anyuhoz, hogy hagy segítsek mosogatni, vagy sütit sütni, vagy főzni vagy tologatni a porszívót. Emlékszem, ilyenkor mindig bedugta a mosogatót, teleengedte vízzel, és addig pacsáltam kedvemre, amíg jól esett. Három tányér elmosogatása tartott 2 órát, de sosem bánta. :) Nagyimnak is sokat "segítettünk" így unokahúgommal. :)

Ha anyu éppen tésztát gyúrt, akkor is hihetetlen késztetést éreztem arra hogy segítsek, mindig kaptam egy tenyérnyi adagot, hogy azt gyúrogassam kedvemre, és abszolút boldog voltam, hogy az csak az enyém.

Apu ha valamit barkácsolt, oda is mentem mindig kíváncsiskodni és segíteni, ez odáig fajult, hogy egyszer tesómmal (ő fiú) kaptunk mindketten egy-egy mini fűrészt, amivel aztán mi is megalkothattuk a kis dolgainkat, amíg apu munkálkodott.

Nekem rengeteg szép emlékem maradt ezzel kapcsolatban és örülök annak, hogy nem büdös számomra, ha meg kell fogni a porszívót, de az sem ha ki kell cserélni egy villanykörtét, míg mondjuk kolis szobatársam azt sem tudja hova kell a mosógépbe a mosóport tölteni, illetve milyen színeket lehet összemosni, nem hogy még el is indítsa a gépet... Míg mi a másik szobatársammal közösen sütünk főzünk magunkra minden második nap, addig ő otthonról hozza felcímkézve minden napra a meleg kaját dobozolva. Ezzel sincs semmi baj, csak számomra kicsit fura, hogy 21 évesen valaki ennyire életképtelen avagy lusta legyen, mert mosogatáshoz sem kell különösebb tehetség, még is mindig otthagyja a csetrest.

Szerintem amíg ez játékosan működik, nincsen vele semmi baj. Én apuhoz és anyuhoz is mentem mindig potya melókat szerezni és örülök, hogy apróbb férfias munkákat is eltudok végezni ennek köszönhetően... :) Nem jövök zavarba, ha be kell csavarni három csavart, vagy polcot kell felfúrni a falra, esetleg egy szekrényt összerakni, de akkor sem ha három fogásos vacsit várnak tőlem, ami után persze el kell mosogatni, rendet kell rakni és ki kell mosni a terítőt! :)) A főzésen még van mit csiszolni, de egyszer mindennek eljön az ideje.

Nem hinném, hogy baj lenne, ha valaki pici korától így neveli a gyerekét, én is így szeretném majd a sajátomat. Szerintem is akkor lenne gond, ha ezt a pici nem önszántából, boldogan tenné, hanem ráerőltetnék. Na az kicsit beteges lenne, de játékosan bevonni a gyerekeket ilyen dolgokba egyáltalán nem rossz dolog.