Veszekedés után jogos-e a durci?

Párommal tegnap rondán összevesztünk. Az az igazi, kis dologból induló, nagy lendületű, majdnem tányércsapkodós üvöltözés, elég ronda volt. Alapvetően én vagyok a nyugodtabb kettőnk közül, de annyira lekezelő, makacs és önmagasztaló volt egy szinten, hogy kikeltem nagyon mert otromba dolgokat vágott a fejemhez. Egy ponton kitört belőlem a bőgés is, ő meg erre elviharzott.

A lényeg: most nem beszélünk mióta visszajött. Se akkor egy szó, se reggel. Ma mikor hazajöttem és köszöntem, kb. ugyaolyan hangsúlyban köszönt. És ennyi. Mikor legutóbb ilyesmi történt és nem szóltam hozzá (teszem hozzá: mindkét esetben megmondtam neki (még) nyugodtan, hogy az alapproblémában IGAZA VAN, de ne beszéljen úgy velem, mint egy idióta cseléddel), és nem szóltam hozzá, mégis én enyhültem. Akkor azt mondta, hogy csak azt csinálja, amit én is. (teszem hozzá, nagyon nem bírja, ha valaki NEKI "visszaadja a kölcsönt")

Szóval most itt vagyok, úgy érzem életem végéig várhatom hogy ő kezdeményezzen beszélgetést (bocsánatban nem is reménykedem...) a dologgal kapcsolatban, olyan elkényeztetett, makacs és infantilis.Én viszont nagyon nem akarok meghunyászkodni most, mert nagyon ocsmányan beszélt velem egy ponton túl.

Holnap viszont elutazok külföldre pár napra, és a női lelkemnek fájna hogy így hagyjuk itt egymást. Arra is gondoltam, hogy leírom levélben, mit gondolok, és

elküldöm neki.

Van/volt valakinek hasonló barátja, és ha igen, hogy kezeltétek az ilyen helyzetet?

(kidobni egyelőre még nem akarom, ezek a válaszok kérem szépen kíméljenek)