Kihűlő szexualitást és a monotóniát hogyan lehet helyesen kezelni hosszútávú párkapcsolatokban?
Csak általánosságban kérdezem (mivel nálunk volt egy válság, de hepiend lett a vége, még hónapokkal előbb), mert érdekelne, hogy kinek mi a véleménye.
Tételezzünk fel egy igazi nagy lobogó szerelmet, ahol a felek jól kijönnek, de idővel a "libidó" kihűl, a hétköznapok vagy egyéb egzisztenciális gondok felőrlik a feleket. (Hagyjuk a közhelyeket, a "jóban-rosszban" témában, mert egyetértek vele, de nem a közhelyek, hanem az effektív megoldások érdekelnek)
Egymásra unnak vagy egyszerűen csak nem vonzódnak szexuálisan már egymás iránt. De lelkiekben és mint "családtagok" jó a kapcsolat, nem utálják egymást, nem mennek egymás idegeire. Olvastam váláspárti megnyilvánulásokat, hogy "akik már csak szobatársak", jobb ha nem maradnak együtt. A Csernus is azt mondja, hogy "miért jó a langyos kutyaszarban ülni, mert olyan meleg?" és egyéb, kicsit a párkapcsolati "lobogást" túlmisztifikáló és irreális elvárásokat plántáló állásfoglalást. De voltaképpen az emberek mit várnak a párkapcsolattól? A kamaszos lobogás konzerválását 30-40-50 évre? A "mindhalálig libidómax"-ot vagy mit? Az elrutinosodás és az unalom valóban nagyon nem jó, de mi a megoldás ellene? (Aki azt mondja, hogy válás és cuccolás, arra azért annyit reagálnék előre, hogy azért talán túlzás lenne 3-4-5-6 évente mindig megélni a traumákat, gyászmunkát végezni és cuccolni majd keresgélni, hogy a "ciklus" újból lefuthasson.)
válasza: válasza: válasza:Csernus doki, lehet hogy pszichológus, de nincs párkapcsolata, gyereke szóval az ő véleménye számomra nem releváns.
Persze, hogy van a házasságban, kapcsolatban hullámvölgy. Nyilván 10év múlva már nem az egész estén át tartó szexről szól a dolog. Sokkal inkább a meghittség, a szeretet, a közös gyerekek, élmények kerülnek középpontba és ez így van jól. Majd ha kirepülnek a gyerekek és már nem kell annyit dolgozni, akkor majd megint tombolni fogunk a magunk módján :)
Túlélni egy ilyen "válságot" közös akarattal, jövőképpel és szeretettel lehet.
Ahogy te is írtad, ha ez nincs, akkor 5-6-7évente válni lehetne, de ugye nem ez a cél. Nem erre tettünk fogadalmat.
válasza:Kedves 3. válaszoló!
A drága Csernus-nak van felesége,sőt most válik tőle és ha jól tudom van egy fia is.
válasza: válasza:Nincs gyereke. És azt ő is elismerte, hogy pont ő nem vette észre, hogy csalja a felesége, és mire hazaért egy párkapcsolati előadásról, az idő alatt szó nélkül cuccolt el az asszony az új pasijához... Nem hiába mondják, hogy mindig a suszternek lyukas a cipője.
Válasz a kérdésre: szerintem szeretettel, sok szeretettel. Próbálni visszaemlékezni a régi randikra, hogy miért szerettél bele, milyen jó dolgok történtek.
válasza:Kemény emberi helyzet az ilyen. Meggyőződésem, hogy egy kapcsolat szexuális részét újra élővé tenni lehetetlen vállalkozás. Vannak erre próbálkozási módszerek, de nem hozzák el a várt sikerélményt.
Valóban nem megoldás az sem, ha az ember a 4 - 5 - 7 évenként bekövetkező kríziseket radikális megoldással zárja. Ilyen esetekben mindig ott van a kapcsolatban a szeretet, kölcsönös elismerés, hála..a közös utód, esetleg, - aztán a közös életprogram, aminek csak egy része valósult meg. Ha a felek nagyon intelligensek, megvizsgálják a helyzetet és levonják a konzekvenciákat. Együtt maradnak, mint egymás iránt jó érzésekkel viseltető - szövetségesek. Ami ezek után jön, az se lesz könnyű. Külső kapcsolatokat keresni és kultiválni? Etikai szempontból tehertétel: mi lesz a szerepe annak a másiknak, mit kérhet, mit adhat neki az ilyen döntést hozott fél?..szóval: kérdés és kérdés. Embernek lenni bizony erőpróba.
válasza:Kedves Lebemann! Örülök, hogy megint hallok rólad! Olvastalak a válságos időszakod alatt. Azért érdekelt, mert mi is hasonló korúak vagyunk, és hasonló cipőben, csak huszon éve együtt... Kb. ugyanazt éltem meg mint a feleséged (ki akartam szállni,elég volt, szürke volt, céltalan volt, és nálam volt egy vonzó harmadik, akihez semmi közöm nem volt, csak tudod amit nem ismersz az olyan vonzó tud néha lenni...) Én nem költöztem el,de nagyon vágytam rá.
Közhelyes ugyan de én is azt írnám, hogy minden eset más, ezért a tuti megoldást ne tőlünk várd. Mi is jól működünk, mint család, és mint pár is, csak amit te is írtál, hogy egymásra már nem tudunk olyan vággyal nézni. (gondolom ezért vonzott egy harmadik)A férjem nagyon rendes pasi, és jó apa, okos, ápolt, intelligens stb., és mégis... Talán ami baj ilyenkor, hogy ő már túlságosan az enyém, nem látom már benne a kihívást. Nem érzem, hogy elveszíthetem, nem érzem, hogy másnak is kellhet, mert hűséges, szeret engem. Ez egyrészt nagyon jó dolog, mert a biztonság érzését adja,és ez a család szempontjából tökéletes DE -főleg húszon év együttlét után- sajnos megöli a vágyat. Biztos sokan lepontoznak ezért, de ha nem vagyunk őszinték, akkor mi értelme egy ilyen anonim oldalnak. Nem tudom, mi a megoldás. Még a saját életemben sem. A válást valóban hülyeségnek tartom, mert alapjaiban jól működnek a dolgok, mint nálatok is. Én azt mondanám, illetve azt érzem, hogy ha megtapasztalnám a másik hiányát,ha egy kicsit külön lennénk, ha érezném, hogy elveszíthetem, hogy másnak is kellene akkor jobban vágynánk rá, akár a szexben is. De ez valószínűleg nem így van, mert akkor nem írtad volna ki ezt a kérdést. Szóval ha találsz jó megoldást azt oszd meg velem is...
38/N
Szia kedves 38N! Emlékszem Rád, örülök, hogy "összefutottunk". (Elnézést, a Csernus dologhoz nem szólnék, mert a kérdés szempontjából irreleváns.)
Hogy miért is írtam ki a kérdést? Mondhatni: CSAK :)
Mi is elvagyunk, jól vagyunk, nekem sajnos a mai napig egy nagyon fájó pont az, hogy a párom (feltételezvén az általad is felhozott "nem kihívás", "elszürkülés", "lecsökkent vagy teljesen megszűnt vágy" stb stb miatt) a nyár folyamán egy szünetet kezdeményezett, ami gyakorlatilag csak abban manifesztálódott, hogy az anyjánál aludt, de amúgy minden nap több órát együtt töltöttünk és egy-két ütköztetést kivéve nem is vitatkoztunk. Emberileg én teljesen meg tudok érteni mindenkit, aki néha-néha elbizonytalanodik, különösen, ha egy izgalmasabb harmadik is látómezőbe kerül. Viszont azt kell mondjam, hogy az, hogy "már nem kihívás", "túlzott biztonságérzet", "monotónia" és egyéb indirekt kapcsolatgyilkos tényezőkre, hogy ezért vagyunk emberek és nem ösztönlények, hogy az eszünket is bevetve ne csak elszenvedői, hanem alkotói legyünk az életünknek, életkörülményeinknek. Tehát az, hogy "már nem kihívás?" Istenem, ez miért lenne baj? Mert a Wolf Kati azt énekli, hogy "száz lépés, csak el tőled el"? Vagy annyira az ilyen "színes-szagos" élményközpontúságot veri belénk a XXI. század média által manipulált paradigmája? Szerintem nem volna szabad az embernek elfelejtenie a tisztelet, tisztesség, megbecsülés, realizmus kifejezéseket és nem csak az ilyen "itt és most" élményeket kellene hajszolni.
Nekem nagyon az a meglátásom, hogy az embernek tudatosan mérlegelnie kell. Férfiként nehogy bárki is azt higgye rólam, hogy nem kerültem kísértés közelébe, hogy nem fantáziáltam az ösztöneim szerint, vagy nem vágytam mégtöbb trófeára vagy ilyesmi. Dehogynem. De arra való az emberi mivoltunk, hogy mérlegelünk. Én is átgondoltam, amikor a 13 éves kapcsolat 3.-4. éve környékén majdnem megléptem ezt, mérlegeltem. Feltettem magamban a kérdéseket és a megválaszolás az lett, hogy pusztán a monotónia miatt, ahogy az Üllői Úti Fuck énekli, hogy "Ugyanaz a bugyi marad örökre" - tehát hiányzott a hódítás élménye, a szerelem kibontakozásának átélése, a randik izgalma stb stb. De azt is átgondoltam, hogy 1. még mindig mit érzek iránta, 2. mit veszíthetek, ha a farkam után megyek és az eszem aktiválta a "vészféket". Az utolsó előtti pillanatban, de beblokkoltatott a józan ész. Tehát a kísértésig el sem jutottam és hálás voltam, hogy pont úgy szálltam ki a "leendő félrelépésből", hogy erkölcsileg is tiszta tudtam maradni. A változatosságot inkább a hobbijaim kiélésén vezettem le, újabb programötletekkel rukkoltam elő, stb. Nekem az is érték volt (akár csak egoista szempontból is), hogy megúsztam a traumát és a lelki sérülést. Sokkal kisebbek voltak a "bajaim" a párommal, minthogy traumázásba vigyem mindegyikünket. Hülye hasonlat, de olyan, mintha valaki azért lökné szakadékba a kocsiját, hogy ne kelljen fizetnie a biztosítást. Tehát nem állt arányban. A szakítással sokkal több "veszteség" ért volna, mint amennyi "nyereségem" lehetett volna.
Ezek persze mind csak a jó, maximum unalmas, vagy szürkült kapcsolatokra vonatkoznak, nem arra, hogy eldurvult, iszákos, játékgépfüggő, félrekufircoló, bepasizó, becsajozó megnyilvánulásokkal mérgezett kapcsolatra vonatkozik. Amúgy a kérdés meg csak gondolatébresztő, nem is igazán kérdés, csak elvileg ez nem fórum, hanem kérdezőoldal.
válasza:Kedves Lebemann!Teljesen egyetértek azzal amit írtál. Én is azért maradtam ebben a kapcsolatban, mert realistán álltam a dolgokhoz. Nekem is lett volna lehetőségem máshol keresni az újdonságot, de nem tettem. Kb.20 évig nem is volt rá igényem,de mivel nekem a férjem volt az első és eddig az egyetlen, így valahol törvényszerű volt az is, hogy eljött az idő, mikor vonzani kezdett az ismeretlen. Nagyon szeretem, és tisztelem a férjem, nem aláznám meg azzal, hogy a háta mögött kavarok mással. De így sem az igazi... Arra is gondoltam, hogy csak egy életkori válság pl. midlife krízis, amit majd "kinövök". Meglátjuk! Addig is elfoglalom magam. Próbálom az élet más területeit nagyon széppé tenni. Imádom a munkámat,jó is vagyok benne. Tanulok, örülök a gyerekeimnek stb. A párkapcsolat testi részével nem tudom mi lesz??? Itt föntebb írta valaki, hogy azt már nem lehet őszintén helyre tenni. Ooo...akkor lehet, hogy az élet ezen része egy kicsit szegényesebb marad.Hát akkor így jártam. Remélem ezután is meg tudom őrizni a józan eszem. Minden jót kívánok Neked, Ill. Nektek!!!
38/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!