Ti hogy reagáltatok volna erre?

A vonatkozó rész a Kis Emma c. novellából:

„Másnap délelőtt, iskola után, azt ajánlottam Gábor bátyámnak, hogy csináljunk akasztófát, és akasszunk fel rajta egy macskát vagy kutyát. […] Gábor nem volt szenvedélyes állatkínzó, de ha belejött, akkor nagyszerű ötletei voltak. Így például egy évvel előbb egy eleven macskát vágott ketté a nagy konyhakéssel. […] Erre Gábor meghúzta a kötelet, míg magam a kutyát kissé megemeltem. Majd bátyám utasítására hirtelen elengedtem. Szomorú, mély, síró hangokat adott a daxli, és kapált a sárga foltos fekete lábaival. De azután hamarosan kinyúlt, és mozdulatlan maradt. Egy darabig néztük, azután függve hagytuk, és ozsonnázni mentünk. […]

- Most játszhatunk akasztást - mondta Irma.

- Emma lesz a bűnös, őt fogjuk felakasztani. - Inkább tégedet - kacagott Emma.

- Hóhér, teljesítse kötelességét! - kommandírozott Gábor saját magának.

A kis Emma elhalványodott, de mosolygott.

- Most állj mozdulatlanul - mondta Irma. Én rátettem a hurkot a nyakára.

- Nem én, nem akarok - nyafogott a kisleány.

- A gyilkos kegyelemért könyörög! - kiáltotta Gábor kipirulva -, de a hóhérsegédek megragadják az elítéltet. - Juci és Ani erre lefogták Emma karját.

- Nem engedem, nem! - sikította a kis Emma, és sírni kezdett.

- Istennél a kegyelem! - szavalta Gábor. Irma pedig a térdénél fogva a levegőbe emelte a barátnőjét.

Nem bírta, el akart esni, és ezért odamentem, segítettem neki. Ekkor történt először, hogy átöleltem őt. Bátyám meghúzta a kötelet, a végét körülcsavarta egy gerendán és megkötözte. A kis Emma lógott. Eleinte hadonászott a kezeivel, és vékony kis fehér harisnyás lábaival nagyokat rúgott. Olyan furcsák voltak ezek a mozdulatai. Az arcát nem láthattam, mert a padláson már meglehetősen sötét volt. Egyszer csak hirtelen megszűnt a mozgás. A test kinyúlt, mintha a lábujjaival valami zsámolyt keresett volna, hogy ráálljon. Azután nem mozdult többet. Erre rémes félelem szállott meg valamennyiünket. Hanyatt-homlok rohantunk le a padlásról, és szanaszét elbújtunk a kertben. Ani és Juci hazafutottak."

Nem tudom, hogy reagáltam volna, de a sógornőmet biztos elküldöm a francba, ha a gyereke nyúzza a macskámat,és még neki áll feljebb.

Amúgy kisgyerekes anyuka vagyok, macskákkal, kutyával. A sógornőm utálja az állatokat, a kislánya úgy szokott begrasszálni hozzánk, hogy "mi nem szeretjük ám a macskákat!"

ÉÉÉÉS? én meg igen.

De rajtuk is tartom a szemem, mikor itt vannak nálunk.

Egyébként a sorozatgyilkosoknál figyelték meg, hogy gyerekkorukban gyakori elem az állatok bántalmazása.

hát ezt a Emmás történetet ne kellett volna elolvasnom, most tuti ezzel fogok álmodni

a gyereknek meg tényleg szüksége lenne segítségre, egy ismerősőm mndig verebeket fogot be és élve mmegnyúzta, beleit kiszedte, borzalmas dolgokat csinált azóta is hülye a gyerek meg drogozik is

egy volt osztálytársam meg talált egy orvosi táskát benne jó sok injekcióval és az meg békákat oltogatott, egyszer megmutatta, hogy mit csinál a béka azt hittem felfordul a gyomrom, jah és most ő is kicsit beteg agyilag vagyis szerintem nagyon

ennél a két gyereknél a szülők elváltak és mind kettőnek az apja egy vadállat volt verte az asszonyt és ivott elég keményen, lehet ez hatott ki a srácokra is

Gyerekkoromban állandóan begyűjtöttem a csigákat a környékről és egy kosárban játszottam velük. Apám egyszer néhány napig kettesben volt velem (anyám továbbképzésre utazott) és kitalálta, hogy főz éti csigát, ha már ennyire szeretem hurcolni őket. Elmentünk csigát szedni, majd megcsinálta a vacsorát, nekem ízlett is.

Magát a készítést nem láttam, csak hogy apám eltűnik a konyhában egy kosár csigával, majd tányéron jönnek vissza.

4-5 éves lehettem ekkor. Egy héttel később a csigákat újságpapírba tekertem és meggyújtottam. Persze elszenesedett csigák lettek belőle. Bevittem, hogy most én csináltam ebédet.

Szülők lesápadtak. Verést nem kaptam, de leültettek és elmagyarázták, hogy egyrészt nem így készül a csiga, másrészt neki nagyon fájt, amit csináltam vele, a konyhában fájdalommentesen haltak meg, ez kínzás volt - amit én tettem.

Baromira elszégyelltem magam és onnantól semmilyen állatot nem bántottam (ez alól a pókok képeznek kivételt a mai napig...).

De azért is nagy pofont kaptam, amikor 7-8 évesen viccesnek tűnt lenyírni a macska bajszát, szegény meg nekiment a falnak "irányzék nélkül" és furcsa volt a mozgása, amíg meg nem szokta a bajusztalanságot.

Utólag azt mondom, hogy egyrészt tudatlanságból tettem, pl a macska bajsza a fejemben olyan volt, mint az emberi haj.

Másrészt jogos volt a pofon, mert ezzel egyértelművé vált, hogy az állatokat tisztelni kell.