Azok a szülők akik ütik verik a gyerekeiket nem félnek hogy a gyerek későbbi korban idegbeteg lesz?
A következetes szeretettel való nevelés - mely a gyerek megfelelő személyiségfejlődését szolgálja, megismertetve vele jogait és kötelességeit - nem tűr semmiféle fizikai bántalmazást és lelki terrort. A megalázó bánásmódnak az lesz a következménye, hogy a gyerek eleinte szorongó, stresszes lesz, ami komoly akadálya lesz képességei megfelelő kibontakoztatásában. Később a rengeteg felgyülemlett belső feszültség kirobban belőle agresszió formájában. Így lesz egy az ilyen kiskori bántalmazások hatására komoly lelki töréseket szenvedett gyerekből drogos, alkoholista, szociopata, rossz házasságba menekülő egyén, szektatag, bűnöző, stb. stb.stb.
Az a szülő, aki veri a gyerekét, valójában lelkileg, mentálisan ő maga egy taknyos gyerek. Mert talán az ilyen trógerekre lehet úgy tekinteni, mint hiteles, mentálisan felnőtt emberre és szülőre? Aligha. Az önzésnek és a korlátoltságnak a csúcsa az ilyen mocsadékok viselkedése, hogy a gyerekükből egy nekik mindenben engedelmeskedő droidot akarnak nevelni, ennek későbbi súlyos következményeit szűk eszükkel fel sem fogva.
EGY SZÜLŐ - HA MÁR GYEREKET VÁLLALT - AVVAL, HOGY A GYEREKÉNEK MINDENT MEGAD ÉS MINDENT MEGTESZ, HOGY LELKILEG KIEGYENSÚLYOZOTT FELNŐTTET NEVELJEN BELŐLE, NEM VALAMI KÜLÖNÖS KEGYET GYAKOROL, HANEM EZ MAGÁTÓL ÉRTETŐDŐ KÖTELESSÉGE.
Végszónak:
Ezeket a gyerekeiket bántalmazó, undorító s..rházi ripőköket legszívesebben egy ujjnyi vastag mogyoróvesszővel téríteném jobb belátásra. Abból majd talán emberségességet tanulnának a primitív, mentálisan fel nem nőtt ősbunkók.
Én példáúl soha semmi rosszat nem tettem. Olyan kisebb értetlenségek miatt vertek meg napi kétszer és lám nem lettem idegbeteg, csak pánikbeteg.... Amihez egy apró szociálfóbia társul, mivel anyám nem engedte, hogy barátkozzak. Már nincs ilyem bajom csak a tanárokhoz nem merek szólni. Nagyon pocsék gátlás.. Pici koromba sírni nem mertem, mert tudtam hogyha sírok megvernek. Ha lekiabáltak sem mertem sírni, mert akkor logikusan mi következett? Hát persze hogy verés! 14 éves korom óta nem mernek megverni mert pánikroham közben üvöltöttem vissza, hogy ha egy ujjal hozzám érnek, akkor feljelemtem őket.
Testvéremet is sokat verték de negyede annyit nem mint engem. Ő is pánikbeteg tüneteket ad le, de inkább dührohamai vannak. Ő már inkább idegbeteg.
Szóval szerintem egy gyerekkel nagyon türelmesen kell bánni és csak néha a fenekére vagy a kezére csapni, mikor már tízedjére nem érti meg amit mondanak neki. Teszem hozzá én már a második próbánál kaptam.
17/L
retardált mocsadékoknak tartom én is az ilyen lényeket, mert ezek minden csak nem szülők s itt most nem popsi fenekelésről beszélek, bár annak is vannak fokozatai.
Az igazi verésről régen módszeresen alkalmazták a sza..házi állatok a fakanalat, szíjat vagy ami épp kezük közelébe került. Ezt még megspékelte körmözéssel / vonalzóval ütik a gyerek ujjait, hajtépéssel, durva pofonokkal/ Az ilyen szülőnek vizes törülközővel és ostorcsapásokkal mutatnám meg a magyarok istenét. Az összes ilyen szülő egy lelkileg mentálisan súlyosan retardált lény/ még állatnak se nevezném mert az óvja a kicsinyeit/akinek nemhogy gyerek de még állat se való. Jól teszik h újabban bünteti a törvény a gyermek bántalmazásokat. Az ilyennek akkor kellett volna a pi..ba tüzes vasat tenni mielőtt beleeresztették volna az anyagot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!