Miért egy gyerek ragyogja be a mindennapokat?

Kedves utolsó! Olvasás közben egyből arra gondoltam, hogy Te max 18-20 éves lehetsz:) Igazam van ugye?

Nem baj, fogsz Te még sok mindent meg- és átélni és egy kicsit átformálódik a gondolkodásod is.

Amúgy meg egy kicsit más,de azért ide tartozik,tud valaki ennél nagyobb dolgot véghezvinni,mint egy új életet létrehozni?

Igen. Ennél minden bonyolultabb, erre még a hörcsögök is képesek.

"Mert senki más az életedben nem néz rád úgy, mint ő. Lehetsz rosszkedvű, mérges, fáradt, de ha a gyereked hozzád bújik minden gondod elszáll. Az, hogy ott van veled olyan boldogsággal tölt el, amit csak az érthet, akinek gyereke van."

Most itt konkrétan válaszoltatok annak, aki a kutyás kérdést tette fel. Mindenki kicsi gyerekről írt, aki függ tőle. Senki nem írta, hogy "mikor elsőre megértette a másodfokú egyenleteket, azt hittem, elájulok, olyan okos".

Tulajdonképpen azt szeretitek, hogy feltétel nélkül szeret. De ez nem teljesen igaz, mert csak még nem alég nagy, hogy feltételeket támasszon.

És a kisgyerek ösztönösen szeret, hisz tőled függ a jóléte. Nélküled nem tudna életben maradni.

Én most is feltétel nélkül szeretem anyámat meg apámat, pedig saját családom van, 100 km-re élek, és kb 2 havonta megyünk hozzájuk. De telefonon gyakran beszélünk. :)

A feltétel nélkül, az azt jelenti, legalábbis nekem, hogy ha hajnali kettőkor felhívna, hogy baj van, akkor ugranék a kocsiba, és sietnék hozzá. De attól még nem szólunk bele egymás életébe, nem csüngünk egymáson betegesen, mint ahogy én sem teszem ugyanezt a saját gyerekemmel.

ma 11:22

Elnézést, kicsit félreértelmezted a hozzászólásom. :) Nem az egészséges kapcsolatokról írtam, nem arról, amikor a gyerek buszozni akar... különben is babakocsis kisbabákról írtam, ők feltételezem, még nem könyörögnek, hogy buszozhassanak. Egy 4-5-6 éves gyereknek, gondolom, már érdekes ezeket kipróbálni, ez természetes. Viszont sokan rá vannak szorulva és épp ezért is írtam a szakadt ruhát, zsíros, undorító külsőt, mert még erre sincs pénzük vagy energiájuk vagy nem tudom mi kellene nekik hozzá, és egy gyerek csak rátesz egy lapáttal. Véleményem szerint egy nő akkor vállaljon gyereket, ha nyújtani tudja neki az anyagi biztonságot (ami Magyarországon egyre ritkább... én ezért itt nem is szülnék, hogy aztán 2 éhes száj mellett legyen egy harmadik is?!), mellette pedig meglegyen a lelki egyensúly, egy egészséges lelki állapot mindkét leendő szülőben, ne görcsösen, betegesen akarjanak ragaszkodni a gyerekhez (és lássuk be, ennek egyrészt az első elváláskor van nagy jelentősége - óvodába kerüléskor, nekem is sok csoporttársam volt, aki évekig folyamatosan bőgött, nekem is voltak ilyen gondjaim, mert anyám is kicsit bennünk kereste mindig az életcéljait, és nagy jelentősége van az egészséges kapcsolatnak akkor is, mikor a gyerek felnő: én és a barátaim pont most vagyunk ebben a helyzetben és vannak szülők, akik kedvesen segítve a gyereket támogatják őket az életben való elindulásban, segítenek a saját lakásban, kocsiban stb, mások pedig görcsösen ragaszkodnak a gyerekhez még huszonéves korában is és direkt keresztbetesznek, nehogy a gyerek önálló életbe kezdjen és anyuci nehogy ne legyen többé a védelmező szent a gyerek életében - a barátomnál dettó ez van, 24 éves). Sajnos sok az ilyen beteges szülő. Mi épp most járunk a családdal pszichológushoz, mert a húgomnál is komoly gondok voltak a szüleim beteges irányítási kényszeréből, hogy nem hagynak elég életteret a 16 éves húgomnak, mindent ők akarnak megmondani, és kb úgy kezelnek minket, mintha 2 évesek lennénk (ebben többek közt az is bennvan, hogy 20 évesen egy szavam sem lehet, semmihez nem lehet véleményem, mert én még "taknyos csitri" vagyok a szüleim szerint). El is rontották elég rendesen szegény húgomat, a szeretetlenségből és az állandó irányításból az alkoholba, a züllésbe menekült. Tényleg most, ennyi idős fejjel látni leginkább, hova vezetett a rossz nevelés az ismerőseimnél, hogy ki az, akinek egészséges a kapcsolata a szüleivel, és ki az, akinek betegesen ragaszkodók vagy irányítók a szülei. De ez már más téma, csak valahol szerintem meg lehet érteni az álláspontom, miért ódzkodom úgy a beteges szülőségtől. Ezzel tönkre lehet tenni egy gyerek életét, sokan tönkre is teszik.

Emberfüggő.

Egy gyerekkel van x öröm és y gond.

Egyes embereknél x értéke nagyobb, mint y. Nekik érdemes gyereket vállalni. De akinél ez fordjtva van, az jobb ha nem teszi. Ilyen egyszerű ez. Én személy szerint nem szeretem a gyerekeket, semmiféle örömforrást nem kínálnak, gondot annál többet, így egyértelműen nem "ragyogná be" az életemet, nem is fogok vállalni.

Bírom a sok önzetlen embert, aki azért szül, hogy legyen aki öregkorában szórakoztatja :)

Az ilyeneken annyira jót szórakozok, hogy mekkorát pofára fog esni majd. egyetlen embert sem ismerek, aki azzal tölti az idejét, hogy a 70-80 éves szüleit szórakoztassa. Senkinek nincs erre ideje, lehetősége, még ha akarná se, mert mindenki dolgozik, gürizik, hajt az életbemaradásért. az öreg szülőket kb. havonta egyszer van idő látogatni, ha egy városban laknak, akkor talán heti 1 délután. Ezért baromira megéri szülni,valóban.

Arról meg ne is beszéljünk, hogy mi van akkor, ha a gyerek külföldre költözik, amit a mai sz.r világban egyre többen kénytelenek megtenni...

Fogyasztói társadalom...nem szeret senki, szüljél gyorsan egy gyereket, hiszen az automatikusan "szeretni" fog. megvásárolt szeretet...mivel az élete, léte függ tőled, nyilvánvalóan ragaszkodni fog hozzád. Bizonyos életkor felett pedig ez sem érvényes, csak ha tényleg jó szülő vagy.

De ekkora önzést...pfff.

nekem még nincs gyerekem, de anyukámnak van :) és látom rajta, hogy neki tényleg én vagyok és voltam az, akiért megérte küzdeni. apám lelépett igencsak korán, én maradtam neki.

megtett értem mindent, amit lehetett. taníttatott, nevelt, foglalkozott velem. sosem voltam hálátlan, nagyon tisztelem és szeretem őt.