Miért egy gyerek ragyogja be a mindennapokat?

Amikor hazaérek, és kinyitom az ajtót, már messziről hallom, hogy "apaaa!", és futva jön hozzám a kislányom. Megöleljük egymást, és tudom, hogy Érte megéri végigküzdeni a mindennapokat, mert teljesen mindegy, mi történik a munkahelyen, a kislányom mindig felvidít. Amikor látom rajta, hogy boldog, mosolygós, önfeledt, akkor tudom, hogy érte mindent megtennék. Ez hatalmas erőt ad, és egy olyan célt az életben, ami teljesen más, mint a szokásos öncélú boldogsághajhászás. Amikor a gyerekem boldogságáért küzdök, az teljesen önzetlen.

Ha pedig kirepül majd a fészekből, akkor tudom, hogy mindent megtettem azért, hogy jól induljon az életben.

De ezeket felesleges magyarázni annak, akinek nincs gyereke vagy nem is akar, sosem fogja megérteni.

9:39

Ha te a válaszomból azt vetted le, hogy nincs gyerekem, akkor olvasd el légyszi még egyszer.

Nem látom hibának, hogy havonta egyszer elmegyünk moziba, és addig a nagyszülő van vele. Nem látom hibának, hogy egy hetet a mamánál töltsön a gyerek nyáron, amikor mi elmegyünk egy hosszúhétvégére a férjemmel kettesben nyaralni. Nem látom hibának, hogy hetente összejárunk a barátainkkal, olyanokkal is akiknek nincs gyereke, visszük a gyereket, soha nem volt vele gond. Vagy ha nálunk tartjuk az összejövetelt, még annyira sem gond, mert nem kell időben hazaindulnunk. Én mindezek ellenére jó szülőnek érzem magam, nekem is a gyerekem a legfontosabb. Az én gyerekem is jönni fog látogatóba, ha 80 éves leszek, nekem is lesznek unokáim, mint neked. Csak nekem van életem a gyerekemen kívül is. Nem csak róla szól. Attól még ő a legfontosabb, és mindet meg is teszek, hogy boldog, kiegyensúlyozott, harmonikus életet biztosítsak neki. eddig úgy érzem, ez sikerült is. (5 éves kisgyermek anyukája)

Ez egy téves hiedelem. Egy gyerek nem csak beragyogni tudja a szülő életét,hanem nagyon megkeseríteni is. Természetes,hogy egy szülő szereti a gyerekét. De csak addig szeret a gyerek feltétel nélkül,amíg pici. Amikor már a szülő megtilt neki valamit,vagy akar valamit megkapni a szülőtől,már nem érdek nélkül teszi. Ha pedig már kamaszodik,nagyon sokszor szidja az anyját. Elég az itteni kérdéseket olvasni,hogy ezt belássuk.

Az sem igaz,hogy akinek gyerekei vannak,azok öregkorára majd gondoskodnak róla. Ismerek olyan idős embereket,akikre a gyerekei rá sem néznek. Vagy olyant is,akinek a 3 gyereke közül egy meghalt,kettő külföldön van. Ők sem fogják ápolni a szüleiket.

Szeretni kell a gyerekeket,okosan nevelni és reménykedni abban,hogy felnőtt korukra rendes emberek lesznek és a szüleiket is szeretik majd.

Mert ha rád mosolyog,akkor minden kimerültséged,ingerültséged,stbstb..elszáll,legalábbis nálam...Mindig szerettem volna gyereket,nem volt ingerszegény az életem,jól fizető állásom volt,utaztunk,fesztiváloztunk,buliztunk a férjemmel sokat,mégsem cserélném vissza a jelenlegi életünket az akkorival.Fél éves a lányunk,és jó látni,ahogy napról-napra fejlődik az az új élet,amit mi hoztunk össze...

Egyébként meg,én elfogadom,ha valaki nem akar gyereket,csak ne nézze már le azt,akinek igenis boldogságot hoz az életébe,nem csak a szenvedést látja vele..

Amúgy meg egy kicsit más,de azért ide tartozik,tud valaki ennél nagyobb dolgot véghezvinni,mint egy új életet létrehozni?

9:52-es megkönnyeztelek...

Pontosan így érzek én is, csak én az anyuka vagyok!

Vannak nehéz napok, amikor tényleg úgy érzem nagyon nehéz és a fél karomat odaadnám egy kis alvásért, de amikor a 9 hónapos kislányom a szemembe néz, odabújik, nálam talál vigaszt és érzem én vagyok neki a világ és ő az enyém akkor SEMMI NEM SZÁMÍT! Sem a pénz, sem a gazdasági válság, sem a munkahelyi stressz, SEMMI! Csak az a fontos, hogy ő boldog legyen és egészséges! Ezért élünk és ezért küzdünk a férjemmel, hogy NEKI és ezáltal NEKÜNK jó és boldog élete legyen!

Á, de ezt tényleg csak az érti meg akinek gyermeke van...

"mert nincs önálló élményekben gazdag életük, így a gyerek tölti ki az életük értelmét."

Ott a pont. Lány ismerőseim közül csak az szült vagy az akar szülni korán, akinek nincs más értelme az életének: se munka, se karrier, se barátok, csak egy pasi, akire rááldozta a fiatalságát, most meg már annyira elhanyagolt, annyira elcsúnyult, hogy úgysem kellene már senkinek. Bevallom, számomra szánalmas látvány (főleg buszon-vonaton látok ilyet), mikor egy csúnya, eldeformált, szegény és elhanyagolt (hajáról csöpög a zsír meg a korpa, a ruhái koszosak és szakadtak) nőt látok a gyerekével... ilyenkor gonosz vagyok, de eszembe jut: ki csinál egy ilyen nőnek gyereket? Annyi szép nő van a világon, annyi ápolt, magára valamit adó nő van (és ez nem csak pénzkérdés) ... komolyan, még az is eszembe jut, hogy miért pont az csúnya, rossz géneket kell továbbörökíteni. :D Az ilyen nőknek sajnos tényleg semmijük nincs az életben, és azt hiszik, ezzel majd lesz értelme az életüknek, lesz miért élni (szánalmas, ha amúgy nem talál magának életcélt valaki). A legrosszabb az, hogy a gyerek nem marad örökké kisbaba, nem lesz örökké cuki kis babácska, akit puszilgatni lehet, akinek gagyoghatnak (erre különben is jobb egy kutya vagy cica, velük bármikor lehet ezeket csinálni, több év után is :D). Mikor pedi gnagyob blesz a gyerek és már önálló akarattal, véleménnyel rendelkezik, az anyja egyszerűen képtelen ezt elfogadni és még mindig életképtelen, szerencsétlen kisgyereknek nézi a gyerekét, akár még huszonéves korában is, képtelen felfogni, hogy a gyerek felnőtt és már nincs szüksége az anyjára úgy, mint régen (ezért egyesek még megsértődni is képesek, 20 évesként tapasztalom). Az ilyen anya függő ember, beteges. Anyámat is pont pár hónapja hallottam egy telefonbeszélgetés közben. Egy emberről beszélgettek a barátnőjével, akinek meghalt mindkét gyereke fiatalon. Erre anyám: "szegény ember, mi értelme van ezek után az életének?". Csak lestem... persze, borzasztó dolgot élhetett át, bele sem merek gondolni, de az élet folytatódik és értelmet attól még kell találni, az élet értelmét nem a gyerekeknek kell adniuk.

Én személy szerint majd akkor akarok gyereket, ha megteremtettem a hozzá szükséges anyagi feltételeket, ha nem egy buszon kell cipelnem a fél éves gyerekemet szakadt ruhában, szétkopott babakocsiban, hogy még gyógyszerekre és normális ételre sincs pénz. Külföldre szeretnék menni, normális fizetésért kamatoztatni a diplomámat, és ha mindez sikerült, jöhet a gyerek is. És nem azért szülném meg, hogy legyen értelme az életemnek, nem is azért, mert cuki, hisz a cukiság eltűnik pár év alatt, hanem hogy valakinek továbbadhassam a tudásom, valaki továbbvigye azt a szellemi örökséget, amit tőlem kapott, amit tőlem tanult, ami részben én vagyok. Hogy valakit én taníthassak meg szinte mindenre, jó érzés tudni, hogy valaki az én jó cselekedeteim és a jó felfogásom, jó emberségem eredménye, ez büszkeséggel tölti el az embert.

utolsó, ezt pontról pontra beszéljük majd át, ha lesz gyereked:)

én sem akartam, még akkor sem, amikor már terhes voltam, rettegtem, hogy mi lesz az eddigi életemmel, a melómmal, a barátokkal, a szabadságommal, a függetlenségemmel. Mi lett? Semmi. A munka megvárt ( szerencsés voltam, 2 év után ott folytathattam, ahol abbahagytam ), a barátok ( az igazi, a fontos barátok) megmaradtak, a szabadságom a régi (ahová lehet, visszük magunkkal, ha nem lehet, van nagymama, aki alig várja, hogy a kezei közé kaphassa és szétkényeztesse, járok moziba, színházba, bulizni, kettesben, külön és barátokkal is ), függetlenségre meg egyáltalán nem vágyom, igenis akarok függeni a férjemtől, a gyerekeimtől, mert már nem csak ÉN vagyok, hanem MI, és bármelyikőjük nélkül az életem soha többé nem lenne ÉN... csak "én és amit elvesztettem". Nem tudom, érted-e mire gondolok? Hogy van valakid, aki soha többé nem lesz tőled független és vice versa. Belőled van, minden, amit megtanul, amit érez, ahogy beszél és amit mond, az mindig egy kicsit te vagy. És ha egyszer csak nem lenne, ez mind vele menne és soha többé nem lennél ugyanaz, mint előtte.

Ja, és a hülye sztereotípiákról: nem azért buszozok a gyerekkel, mert nem tudnék autóval menni, hanem mert a kölyök buszozni akar. Meg villamosozni. Meg metrózni. Éppen ebben a korszakban van. Úgyhogy az az anyuka a gyerekkel a buszon egyáltalán nem biztos, hogy sajnálatra méltó, hanem éppen nagyon jól szórakozik. Bár én akkor sem éreztem sajnálatra méltónak magam, amikor azért villamosoztam, mert nem volt kocsim.

Szerintem te nagyon fiatal lehetsz még:)