Fiatalon lett anyuka és ezért irigy vagyok rá. Gáz vagyok nagyon? Olyan kellemetlen hogy így érzek.

nem értem mi az irigylésre méltó ebben? az, hogy eldobta a fiatalságát, azért, hogy anya és feleség legyen? hogy soha többé ne legyen egy szabad, gondtalan hétvégéje? esetleg inkább tiszteletreméltónak tudnám nevezni, hogy ilyen fiatalon feladta azt, ami még egy gyermektelen, szabad életben várt volna rá. mivel én iskolában tanítok, ismerek sok szülőt és nagy átlagban azt kell mondanom, hogy igaza van a 11:10-esnek, hogy a fiatalon szülő anyukák nagyon sok esetben elválnak, mire a gyerek felcseperedik és elég megkeseredett, boldogtalan 30-asok válnak belőlük, kívánom, hogy a barátnőddel ne így legyen. Ha kicsit belelátnál a mindennapjaiba, meglátnád, hogy nem sok irigylésreméltó van benne.

L24

A válasz írója 70%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 11:33

megkeseredett szar életed lehet, nyilván téged a hapsik bezárnak ha úgy gondolod, hogy gyerek és férj mellett nem lehet a nőnek egy szabad perce sem

Az önbizalmaddal van a baj.

Azt az ember magának "csinálja"..

Láttam én majdnem bányarém leányzót, úgy öltözött, "közlekedett", viselkedett, mint egy bombázó.

Volt is eredménye, nem volt, maradt egyedül.

Kedves Kérdező, átérzem a frusztráltságodat, de hidd el, nem maradtál még le semmiről! Ami késik, nem múlik, csak higgy benne.

Én magam is anno azt hittem, mire 25 leszek, már lesz 1 babám, de nem úgy alakult. Semmi gond, ekkor azt gondoltam, 30 éves koromra biztosan lesz. Nem lett. Közben néhány rosszul sikerült kapcsolaton túl 28 évesen ismertem ismertem meg a férjemet. Ekkor már tényleg úgy gondoltam, hogy max. 35 éves koromra szülni fogok... Hát ez sem így alakult.... Talán nekem máshogyan van "megírva"... Persze most így leírva úgy tűnhet, hogy milyen lazán vettem a dolgokat, pedig egyáltalán nem így van, hosszú évekig sajnáltam és emésztettem önmagamat, és csak mások boldogságát láttam, ami mellett az én hiányom csak még nagyobbnak tűnt.... De amikor aztán már úgy gondoltam, ez így nem mehet tovább, 180°-os fordulatot vettem, és -bár lehet, hogy önzőn hangzik, de- önmagammal kezdtem el foglalkozni, elkezdtem megbarátkozni a helyzetemmel, meglátni a jó oldalát is.

....Azt pedig soha ne felejtsd el, hogy senki és semmi sem tökéletes, még ha első ránézésre annak is tűnik.... És hogy mi magunk meg is könnyíthetjük, DE meg is nehezíthetjük a saját életünket, csak a hozzáállásunkon múlik.

Teljesen megértelek.De hidd el te is megtalálod az igazit,és bolod leszel :) Nem vagy semmiről lemaradva.

Én is fiatalon szeretnék babát,az apajelölt már meg van 3 éve,csak még a suli az akadály.Én is irígykedve nézem akinek babája van.

Nézd, valahol titkon mindannyian vágyunk valamire, ami nem biztos, hogy sikerül, és hogyha a környezetünkben valaki másnak sikerül, érthető, hogy van bennünk némi "rossz érzés".

Az egyik, ami talán vigasz lehet, hogy nem látsz bele az életükbe. Nem biztos, hogy az a lány erre vágyott, nem biztos, hogy Ő elégedett a saját életével, nem tudhatod, igazán boldog-e. Lehet, hogy ő pedig 30 éves koráig bulizni akart, csak ugye neki pedig így alakult az élete.

A másik, hogy egy cseppet se keseregj, a szerelem mindig akkor találja meg az embert, amikor abszolút nem számít rá, ne görcsölj, öltözz fel csinosan, és lesd a férfiakat a környezetedben.

Sok sikert, és fel a fejjel :)