Hogy lehet megállni a világban család nélkül?
Sajnos sosem jöttem ki túl jól a családommal, mert ők az álmaimra való törekvésekben mindig csak azt látták, hogy nagyravágyó és beképzelt vagyok, ezt pedig kifejezetten szerették tudtomra adni. Eléggé elmérgesedett a helyzet közöttünk az állandó gúnyolódásaikkal és bántásaikkal, manapság már nem is nagyon beszélünk.
Nyilván nehéz átlátni, hogy mennyire kemény ez a helyzet, de én olyannyira menekülnék itthonról, hogy másfél hónap múlva elköltözök. Kis szobát bérlek majd egy barátnőmmel... ami ugye pénzbe kerül. Fontos, hogy ha én most elmegyek itthonról, akkor lényegében nem jöhetek vissza többé, és igazából a családommal sem kívánom tartani a kapcsolatot.
De az az igazság, hogy félek. Munka mellett még tanulok, nagy szerencsém volt, hogy sikerült olyan melót kifognom, ahol ezt elnézik - de mi van, ha egyszer mégis kirúgnak? Ha nem lesz bevételi forrásom, és itt állok a kezemben egy nem sokat érő OKJ-val (ami sokat érne, ha lenne időm arra, hogy elhelyezkedjek gyakorlattal is, csak erre meg időm nincs a munka miatt). Szeretnék még egyetemre menni, de nyilván senki nem fog támogatni, tehát csak magamra számíthatok ebben a nagy világban.
És ez rettentően félelmetes... hova megyek, ha nem lesz pénzem? Ha közbejön valami (betegség, baleset, akármi) ki fog engem támogatni? Ki az, akire támaszkodni tudok a bajban?
Persze, sokat tudnak segíteni a barátok, de lássuk be, ezekkel nem feltétlenül lehet hozzájuk fordulni... van itt olyan, aki teljesen egyedül áll a világban? Hogy csinálja?
Nos, anyagilag senki nem tud támogatni, nagy baj esetén befogadni esetleg a keresztszüleim, de még hozzájuk sem szívesen mennék azért könyörögni, hogy segítsenek rajtam.
Egyébként szeretnék a fővárosban tanulni és ott élni, újságíróként dolgozni, könyveket írni és egyáltalán, az írással és művészetekkel foglalkozni (anno voltak még olyan terveim, hogy színész vagy régész legyek) - na, egy kereskedő családban, ahol mindenki realista és földön járó, bolti dolgozó, mérnök vagy informatikus és hasonló, egyszerűen nem tudják elfogadni, hogy én efféle "humán" beállítottságú vagyok.
Szerintük el vagyok szállva magamtól, amiért azt hiszem, hogy majd pont nekem fog sikerülni ez az egész.
Másrészt, anyám egy depressziós, rettentően rosszindulatú ember, akivel lehetetlen kijönni, mert nem tudja elviselni, hogy valakinek más véleménye legyen, mint neki. Gyomorideggel járok haza, félek tőle és már nem bírom mellette, mert szinte kedvem van megölni magam mellette - de nem akarok hülyeséget csinálni, ezért jobbnak látom, ha még most elmegyek.
Tehát a maradás kilőve.
Egyébként nem maga a pénz érdekel, csakhogy mi szinte nyomorgásban nőttünk fel, és olyan sok megalázás ért emiatt, hogy rettegek az újabbaktól. Hogy nem lesz mit enne, nem lesz hol laknom, hogy megint mások könyöradományára kell szorulnom - ez megalázó. Főleg, ha az ember majd' két évtizedig élt így. Nem a sok pénz fontos, hanem a biztonság tudata, hogy nem kell mindennap a megélhetésért aggódni.
válasza:Nagypapám (tavaly halt meg) huszonéves korában összeveszett a nővérével valami kis hülyeségen. Amikor pár éve a néni rákos lett, kórházban töltötte az utolsó heteket. 50 év elteltével, a halálos ágya mellett sírva békültek ki, 40 évig nem is beszéltek egymással.
Akkor tanultam meg, hogy nekem semmi nem ér annyit, hogy a családommal megromoljon a kapcsolatom. Főleg nem olyan dolgok miatt, mint a siker és karrier.
19:17
Nem én akartam, hogy megromoljon a kapcsolatunk Én próbálkoztam, igyekeztem nekik megfelelni, de ennél jobban nem megy. Az álmaimról nem mondhatok le azért, mert nem támogatnak.
válasza: válasza:Ahogy elolvastam a további hozzászólásodat már én is a szüleid pártján vagyok. Hiszen te csak álmodsz, de nem teszel érte.
A nővérem még csak általános iskolás volt, mikor elhatározta, h újságíró lesz. Eleinte tinimagazinokba küldözgette az írásait. Mivel annyira nyomulós volt meg is jelentettek párat. Később fellógott Bp-re az egyik barátnőjével (anya a mai napig nem tud róla, pedig közel 20 éve volt) és bementek az egyik magazin szerkesztőségébe, ahol megismerték a nevéről és bemutatták nekik a munkájukat. Középsuli alatt addig kuncsorgott az egyik rádió előtt, h behívták és két másik szintén lelkes fiatallal kaptak egy műsoridőt. Felvették kommunikáció szakra rögtön érettségi után. Még az első félévben Ranschburg Jenő látogatott a városba, ahol ő a főiskolai lapnak kért egy interjút. Egy fotóriporter volt ott és felfigyelt rá. Ő volt az, aki beajánlotta a saját lapjának, ahol dolgozott a suli mellett. Később Bp-re költözött és továbbra is a médiában van.
Na, így kell ezt csinálni, nem álmodozni. Holott nővéremnek is volt elege az alkoholista apánkkal, aki semmit nem segített és az anyánkkal, akinek a keresete csak kajára volt elég. Ő megragadott minden alkalmat, h megvalósítsa a vágyát.
válasza: válasza:Én ismerem ezt a világot. Mivel Te még nem kóstoltál a közelébe sem, így csak a csillogást, a "celeb életet" és gazdagságot látod mögötte.
A beledet ki kell gürizned, ha valamit el akarsz érni. A kapcsolatokról nem is beszélve.
válasza:"Ha beteg leszel, bemész a kórházba vagy bevisz a mentő, és ott gondoskodnak Rólad. Ha nem is látogat senki, ha nem is visz Neked senki semmit, akkor is túl leszel rajta! Pl. a szomszéd biztos segít, ha lázas vagy, és nem tudsz lemenni a patikába, de vigyázz, szoros haverkodás ne legyen belőle! Valahogy mindig lesz! Azt ne hagyd, hogy a családod a biztos hátteret csillogtatva elvakítson, miközben voltaképp a véredet szívják!"
Ez igen, ez egy boldog élet jövőképe :D
Aki úgy véli, nem teszek érte:
heti öt napot dolgozok reggeltől estig, hogy legyen pénzem az egyetemre, a két szabadnapomon iskolában vagyok vagy pedig gyakorlaton (csak mint írtam, nem túl sokat, mert a meló miatt nincs rá időm).
Aki azt hiszi, hogy a pénz számít nekem:
mondtam már, hogy nem erről van szó. De én úgy nőttem fel, hogy télen fagyoskodtunk, mert nem telt fára, szinte sosem vittem mást ebédre suliba, mint vajas kenyeret párizsival(csakhogy én utálom a vajat meg a párizsit is, főleg három napos száraz kenyér között), mások elhasznált ruháiban jártam, amiért sokszor kinevettek, megaláztak, bántottak. Tehát: tudom, hogy az újságírói állás nem jár vaskos pénztárcával, de nem is kell. elég annyi, hogy ne kelljen azért aggódnom, hogy mit eszek másnap.
A mostani munkám viszont nem biztos, ezért félek. Ha itthon maradok, garantálom hogy 3 hónapon belül öngyilkos leszek, annyira nem bírom már elviselni a folyamatos bántás. Két szék közül csak a földre eshet5ek, épp ezért nem újabb támadásokat vártam, csupán tanácsokat, hogy csinálta az, aki senkitől nem várhatott támogatást a barátain kívül?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!