Kinek, milyen az anyósával a viszonya?

Szemtől szembe kedves,állandóan kedvemben akar járni.

Hátam mögött meg páromnak sutyorog hogy rossz hatással vagyok rá.Másnak meg kitudja mit mond,semmi jót az fix,képtelen elfogadni ogy a kisfia felnőtt (lassan 30),és az élet rendje hogy elköltözik és saját családot alapit...velem.

Úgyhogy amikor muszáj megyek,jópofi és 3 lépés távolság.Remélem következő 30 évre ez igy marad.

N

Szia!

Látom nagyon megoszlanak a vélemények az anyóst illetően.

Nekem még csak leendő anyósom az illető, de azért leírom.

Teljesen jó kapcsolatunk van. Bármit meg tudunk beszélni, és amit nagyon tisztelek benne, hogy megmondja, ha valami nem tetszik neki, vagy épp szerinte ezt vagy azt nem úgy kéne csinálni, hanem másképp. Belátja, ha valamiben téved. Ez nem csak anyósnál jó pont, hanem úgy alapban minden embernél, mert sokan nem merik bevallani, ha tévedtek. Szóval úgy érzem, hogy szerencsés vagyok, mert nem egy hárpia, hanem egy normális, toleráns, intelligens, felnőtt nő, aki nem akar keresztbe tenni se a fia, se az én boldogságomnak.

ma 23:20 vagyok

Bocsi, az lemaradt, hogy 19N

Távolságtartó.

Nagyon mások vagyunk, szinte semmiben nem értünk egyet.

De egyikünk sem bunkó, hogy veszekedni kezdjen ezen, úgyhogy megtartjuk a 3 lépés távolságot.

Így viszonylag jól megvagyunk.

Sziasztok!

Én és a párom fél évig laktunk az ő szüleinél, amíg elegem lett a "drága anyósom" terrorjából. Egy idő után már egyre több volt rám a panasz az anyós szájából. Persze ezeket az egész család előtt mondta el a páromnak akkor amikor én nem voltam ott. Az ilyen beszélgetések után ő feljött az emeletre és csak sírt úgy hogy meg sem tudott szólalni. Egy idő után én ezt megelégeltem és kihallgattam az egyik ilyen beszélgetést. Kiderült hogy annak ellenére, hogy az anyósom azt mondta, hogy a felső emelet a miénk és ők oda fel sem jönnek - hozzáteszem az anyósom 150 kg és mindig azt mondja hogy ő nem tud lépcsőzni a súlyából adódóan - ő mégis minden nap feljött titokban és leellenőrizte a rendet, sőt még a félretett pénzünket is mindig megszámolta. Persze ha költöttünk belőle ő azt számon kérte. Ha én mosogatni - vagy egyéb házimunkát - akartam csinálni odalent mindig azt mondta hogy hagyjam majd ő megcsinálja és ki is vette a kezemből a mosogatórongyot, majd az újabb családi gyűlésen panaszkodott hogy nem csinálok semmi házimunkát. Az anyósom szokásos reggelei úgy zajlanak, hogy felkel egy fél órát a fürdőszobában van, majd felöltözik és felhúzza a redőnyöket a szobájukban. Viszont ha hallja hogy én az emeleten már fent vagyok ő az előző nap kiteregetett ruhákat gyorsan leszedte, összehajtotta és a lépcsőfeljáróba tette felborítva a reggeli rutinját. A teregetésnél is előfordult, hogy amikor látott teregetni odajött, leszedte a ruhát, majd úgy teregette ki, ahogy ő szokta. A párom a fizetését olyan helyen tartotta ahol az anyósom mindig látta, ha kivettünk belőle. Mivel én még akkor tanultam nem kerestem de a szüleimtől minden hónapban kaptam 40.000 Ft.-t és mellette volt még ösztöndíjam. Erre megkaptam az anyósomtól, hogyha én nem teszek bele ne is vegyek ki belőle. Belém kötött ha főztem, mostam, mosogattam. Aztán én már nem bírtam tovább csendben maradni és megvédtem saját magam, ha már a párom ezt nem tette meg helyettem, mert ilyenkor csak hallgatni tudott. Erre az anyósom azt mondta, hogy a fenti szobákból mostantól az eddig 3 szoba és 1 fürdőszobából csak azt az egy szobát használhatjuk, amiben alszunk és a többiből a bútorainkat és egyéb más holminkat vigyük ki. Végül úgy döntöttünk a párommal hogy elköltözünk. Én áthívtam a szüleimet hogy segítsenek pakolni amíg ők beszélgettek. Az ő segítségükkel ami befért a kocsiba elhoztuk míg az anyósom folyamatosan ócsárolt engem a fia előtt és ő meg csak hallgatott. Másnap a maradék cuccom egy részét megkaptam. Természetesen a közösen vett bútorainkat, és a párom ottmaradt cuccait-a ruháin kívül- nem adták oda mái napig sem pedig azóta már fél év eltelt. Ez alatt az idő alatt az anyósom ellenem hangolta az apósomat és a párom összes rokonát. A környéken mindenkinek elmondta a maga verzióját és még lopással is vádolt. Soha többé nem tehettem be a lábamat a házukba. A párom rendszeresen látogatta őket, ilyenkor minden alkalommal könyörögtek hogy menjen vissza. A könyörgés után a fenyegetőzés jött hogy kitagadják, elköltöznek úgy hogy neki nem mondják meg hogy hová, elveszik a kocsiját - mivel az apósom nevén van - és még egyéb apróságok. A költözés után engem telefonon zaklatott az anyósom hogy így elmondja nekem, hogy mit gondol rólam. Egyetlen egyszer léptem be ezek után a házukba amikor a párom látogatása során orvost kellett hozzá hívni (már másodszor) mert a túlzott idegeskedéstől majdnem agyvérzést kapott - a szája és a szemei felakadtak, nem tudott beszélni és remegett a keze és a lába. Azóta mi fizetjük a kocsi törlesztését, ami még hátra van de ha megbüntetik az anyósomék elveszik a kocsit. Jelen pillanatban a szüleimnél élünk és én várom a következő támadást az anyósom részéről.