Életem legnagyobb bűne, nincs már jóvá tétel, mit tegyek a lelkifurdalással?

Igen, de megbocsátottál neki. Anélkül, hogy elmondta volna.

Nem bűn, amit tettél, csak hiba. Ember vagy, és hibáztál. De megkerested egyszer.

Gondolj bele, az helyes volt. És most azért fáj ez az egész, mert akkor helyesen cselekedtél, hiszen ha soha nem ismered meg, akkor most nem fájna ennyire. És gondolj bele: 17 éves voltál, még jóformán gyerek!

Jól írták:

bocsáss meg magadnak is! Ő elment.

megható hogy ilyen szépen gondolsz rá, valódi lényegét keresve. Valóban: ott, utlojára valószínű átsejlet az álarcokon, amiket kényszerűségből viselünk az Ő igazi lénye

"Nem tudta pontosan ki vagyok, de folyamatosan simogatta a kezem és mosolygott."

- már akkor Isten előtt állt, a kapuban, ahonnan már átlátni a túlvilágra - az a mosoly azért volt arcán.

Ő már Istennel rendezte dolgait, de örült, egy érző lélek hallgatja. Valószínű elég volt ez ám, ez így volt jó!

Mondják életünk igazi értelme a halálban tárul fel.

Akkor már 'színről színre' látjuk,

amit addig 'tükör által, homályosan'

És ott már a tükröződések, az álarcok, a jelmezek, a szerepek, az érdemjelek, a bizonyítványok, igazolások - ezek mind, mind elvesztik jelentőségüket, már nem takarnak, nem fedik el az igazságot.

És az jó. Mert az igazságot keressük egy életen át, jól, rosszul, de azt keressük.

1Péter 3:4

Isten előtt a rejtett belső ember értékes, a maga zavartalan szelídségében, és lelki nyugalmában.