Miért szeretnek az emberek, beleszólni mások magánéletébe?

szia!

Mert különbözőek vagyunk, különbözőképpen gondolkodunk :) Szerintem mindenki hibázik néha , és vannak hasonló szituk 1-1 ember életében. Ha jóakaratból adódik ez a "beleszólás", engem nem zavar. Akkor van gond, ha már inkább kioktatás vagy kritizálás.

Nemrégiben olvastam egy hírlevélsorozatot egy Balázs Tivadar nevű fiatalembertől: Hatni Tudó Személyiség címmel

A weblapja: www.felemelokapcsolatok.hu

Kis mazsolázás tőle:

"Az érzelmi intimitás a legalapvetőbb szükségletünk" - Gary Smalley

"Személyes véleményünk, elvárásaink és aggályaink elmondása, továbbá a személyes céljaink és vágyaink megosztása. Ez az a szint ahol a személyes különbözőségeink kiütköznek. Ez a belépő valakinek a belső világához

Mivel a különbözőségek itt felszínre kerülnek, ez az a pont ahol a konfliktus is megjelenik. A sokak által rettegett, és a sokak által tagadott konfliktus. A konfliktus azonban elkerülhetetlen. Ez lehet talán a rossz hír. A jó hír viszont az, ha megfelelően közelítünk a konfliktushoz akkor az tulajdonképpen a lehetőséget jelenti az olyan nyílt és meghitt kapcsolat kialakításához, amire az örömteliség, illetve a közösségi és összetartozás érzése a jellemző.

Másfelől az igazán rossz hír az, hogyha nem megfelelően közelítünk a konfliktushoz, akkor rossz viszonyulásunk és nem megfelelő megoldási kisérleteink szétmarják a kapcsolatban a szeretet érzését, és mint a rák, tulajdonképpen meg is ölik a kapcsolatot "

"Mivel legtöbbünknek nem tanították meg, hogyan érdemes szemlélni a konfliktust, és hogyan lehet azt megoldani, ezért legtöbbünk a primitív üsd vagy fuss elven rosszul kezeli. Azaz vagy megpróbálja a saját véleményét ráerőltetni a másikra, vagy igyekszik elmenekülni a probléma elől"

Viszahúzódás és elkerülés

Általában ez úgy néz ki, hogy az egyik fél hajtja az adott ügyet a másik pedig igyekszik elkerülni. Az aki igyekszik elkerülni vagy egyszerűen feláll és elmegy amikor szóba kerül a téma, vagy egyszerűen "kikapcsol" a vita közben.

Csendessé válik, vagy gyorsan beleegyezik egy javaslatba csak azért, hogy hamar véget vessen a megbeszélésnek anélkül, hogy végre is akarná hajtani a döntést. Példa:

-Figyelj megkéne beszélnünk mi legyen a gyerekekkel! Jó helyre kéne őket beiratni. Ha nem tesszük meg időben, lehet, hogy betelnek a helyek.

-Jó csak épp üljek le egy kicsit, alig értem haza. Nem beszélhetnénk máskor erről?

-Minél hamarabb tudjuk annál biztosabb hogy jó helyet sikerül találni. Meg aztán tudnunk kéne mennyibe fog kerülni.

-Túl fáradt vagyok hogy most erről beszéljünk. Majd holnap.

-De, drágám...

-Nem. Nem akarok most erről beszélni! Nem tudnál már végre békén hagyni?

A vita, veszekedés fokozódása

Amikor a résztvevők negatívan válaszolgatnak egymásnak oda-vissza. A negatív megjegyzések öngerjesztő félelem, fájdalom és frusztráció spirált indukálnak. Ez az amikor megpróbáljuk a másikat megbántani és szavainkat igyekszünk éles fegyverré formálni. Igyekszünk bírálni, vádaskodni, kritizálni, követelőzni. ("Te sose mosogatsz el magad után" vagy "Téged csak a munkád érdekel").

Hajlamosak vagyunk továbbá intimebb időszakokban begyűjtött információkat használni a másik megsebbzéséhez. Így ez a megnyilvánulási stílus az intimitáshoz vezető úton visszafelé vezet. Ki vállalná az őszinteséget, ha az elmondottakat azután ellene akarhatják fordítani?

Lekicsinylés, helytelenítés

Ez az a megnyílvánulás amikor az egyik fél közvetett vagy közvetlen módon leszólja a másik fél gondolatait, érzéseit vagy jellemét. Dr. John Gottman szerint a társ lekicsinylése az első számú válóok házastársak között.

Les Giblin pedig a következőképpen foglalja össze az emberekkel való bánásmód alaptörvényét: az alacsony önértékelés problémákat és súrlódásokat okoz. Ebből következik tehát, hogy minden körülmény között csak olyasmit érdemes tenni vagy mondani ami mások önértékelését javítja (pl. köszönetet mondani, dicsérni, odafigyelni, szolgálni őt stb.).

Így kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak lesznek, és szívesebben fognak együttműködni velünk. Ezzel szemben a lekicsinylés a másik önértékelését támadja, és ebből törvényszerűen következik, hogy a másik közérzete romlik, és ki kivánkozik a kapcsolatból.

Mivel egyik komoly emberi félelem, hogy nehogy kigúnyoljanak minket, ezért igyekezvén ezt megelőzni, a lekicsinylés hatására arre törekszünk, hogy eltitkoljuk az igazi énünket, érzéseinket. Ez viszont épp a lelki közelségtől tart távol, amire leginkább szükségünk lenne.

Az aki pedig mást kigúnyol, valahol úgy gondolja, hogy ő, de legalábbis a véleménye felsőbbrendű a másikénál. Ez pont az ellenkezője annak a kivételes tiszteletnek (tisztelet más szóval: nagy becsben tartani társunkat, a másikat) ami nélkülözhetetlen az intim kapcsolatokhoz. Példa lekicsinylésre:

-Képzeld el mit láttunk a tegnap a moziban?

-Nem lehetett valami értelmes.

-Hogy érted ezt?

-Szerintem csak hűlyeséget szoktak moziban vetíteni.

-Szerintem nem. Ez a film is egy tök jó történetről szólt.

-Biztos vagyok benne, hogy tele volt bomba nőkkel, izmos hapsikkal aztán annyi. Szerintem csak olyanok járnak moziba akik nem tudnak maguknak értelmes elfoglaltságot találni.

Téves (negatív) hiedelmek kialakulása a másikról

A negyedik gondolati folyamat ami kialakulhat az, amikor az egyik fél következetesen azt hiszi, hogy a másik szándékai negatívabbak mint amilyenek valójában. A negatív feltételezéseknek aztán az az eredménye, hogy nehezebb időszakokban reménytelenséget és lehangoltságot szülnek.

Aki ilyet táplál magában az a másik szavaiba belehall olyan dolgokat amikről szó sincs, és így vitára, feszültségre ad okot. A negatív feltételezés továbbá önbeteljesítő jóslattá válhat, mert hajlamosak vagyunk úgy viselkedni mint ahogyan arra a részünkről számítanak.

Íme egy negatív hiedelem amire Gary Smalley hívja fel a figyelmet: "egy negatív feltételezés amit nagyon sok feleség fenntart magában az, hogy férjük esténként azon töri a fejét hogyan tudná a házasságukat gyengíteni." Így folytatja: "Ez a legtöbb férfira nem igaz...egyszerűen csak kapcsolati adottságaik nem annyira fejlettek mint a nőké."

Nagyon a témába vágnak J.G. Bennett filozófus szavai: "Mivel önmagunkat hajlamosak vagyunk a szándékaink fényében látni míg másokat főként a cselekedeteik fényében látunk, hiszen számunkra csak ezek szembeötlőek, olyan helyzetben vagyunk, melyben napirenden van a félreértés és az igazságtalanság."

Íme hogyan áll ehhez John C. Maxwell: "Kezdjük azzal, hogy őszinték leszünk! Nem mindenkinek patyolattiszták a szándékai. Ha a jó szándék aranyát igyekszed kibányászni, alkalmanként az emberek ki fognak használni. Ezt az én életemben is megtették, és meg is fogják tenni.

De mivel a jobbik eshetőséget tételezem fel másokról, ezért olyan sok ember tett értem olyan sok csodálatos dolgot, hogy szó szerint össze se tudom őket számolni. Megállapítottam, hogyha gyanakszom másokra akkor emiatt helytelen magatartást tanusítok velük szemben.

És ez ténylegesen rosszabbá tesz köztünk minden érintkezést. Rendszerint azt kapjuk amit elvárunk másoktól, én tehát úgy döntöttem, hogy a magasabb rendű utat választom, és a legjobbat várom az emberektől, ami a legtöbb alkalommal áldásosnak bizonyul."*

Hogyan lehet átjutni akkor, a sokszor áthatolhatatlannak tűnő falon amit a különböző vélemények okoznak, elkerülve a fenti kapcsolat ölő tendenciákat? Hogyan lehet egy győztes-győztes helyzetet kialakítani? Hogyan lehet az, hogy a kapcsolatunk jobb legyen utána mint a konfliktus előtt?

Az egyszerű válasz a következő: meg kell tanulni az érzelmek és szükségletek szintjén kommunikálni mivel a különböző vélemények mögött, különböző érzelmek és szükségletek vannak.

Ahhoz tehát, hogy konszenzusra tudjunk jutni, és egyben örömteli érzelmi intimitást élhessünk át a szeretet jegyében, meg kell tudnunk osztani azt ami a mélyben fekszik (azaz a lényeget): érzelmeinket és szükségleteinket.

"Függetlenül attól hogyan nevezzük - emberi méltóságnak, személyiségnek vagy bárminek - van valami mindannyiunk lelke mélyén ami fontos és tiszteletet követel." -Les Giblin

Mit nem csinál az aki tiszteli a másikat

nem kritizál

nem bírál

nem itélkezik

nem követelőzik

nem vádaskodik

nem tart kiselőadást

nem tartja saját véleményét és szükségeit felsőbbrendűnek

nem akarja kontrollálni a másikat

nem akarja megváltoztatni a másikat

nem gondolja, hogy már teljes mértékben ismeri a másikat

Van néhány kísértés vagy hajlam az odafigyelés kapcsán amiknek érdemes a tudatában lenni, és amikről érdemes lemondani:

I. Tanácsadás

Mikor valaki megnyílik akkor sokszor a hallgatót utoléri a tanácsadói szerep kísértése. Személy szerint elég nehezen viselem, szoktam is mondani "a tanácsadásnak nem örülök". Ugy-e, ha őszinték vagyunk, elméletben minden könnyebb mint a gyakorlatban. És sokszor csak egy hallgató fülre van szükségünk, hogy rendeződjenek magunkban a dolgok és nem egy gyorstalpaló tanfolyamra.

Legtöbbszőr úgyis annyi tudásunk van, hogy ha csak a felét megcselekednénk ötször sikeresebbek lennénk mint most vagyunk. Íme mit ír erről Alan Loy McGinnis: "Azok akik a szeretet mesterei nagyon visszafogottak a tanácsadást illetően. Amikor emberek a problémájukkal fordulnak Önhöz lehet, hogy úgy tűnik, hogy az Ön véleményét akarják. De az esetek többségében azért lesznek hálásak ha egyszerűen csak meghallgatja őket.

Ez azért van így mert az odafigyeléssel segít nekik kiadni magukból a gondjukat, kitenni az asztalra kettejük közé, így a problémák világosabbakká válnak, és az illető képes lesz meghozni a maga döntését." Gary Smalley pedig így figyelmeztet: "Mindig emlékezzen: az Ön osztatlan figyelme bátorítóbb mint bármi amit mondani tudna."

II. Bizonygatás, okfeltárás, kioktatás

Érdemes lemondania az olyan közbeszólásokról amik így kezdődnek "Ez azért van mert te így meg úgy...", "Ha továbbra is így csinálod, akkor ...", "Muszáj volt ezt tennem...". Bármi legyen is az ok, azzal nem segít ha kioktat, vagy a saját cselekedeteit próbálja megmagyarázni. A lényeg hogy összpontosítson a megértésre, azaz igyekezzen kideríteni mi van a másik emberrel. A megoldással és a tanulságok levonásával elér később foglalkozni.

III. Megpróbálni győzködni

A meghallgatásnak az a célja, hogy tiszteletünket fejezzük ki azáltal, hogy elfogadjuk a másik helyzetét, érzéseit és szükségleteit. Nem vezet eredményre, ha a magunk igazáról próbáljuk meg őt meggyőzni. ("Kit meggyőznek, ha ellenére/ Úgysem változik véleménye")

IV. Megpróbáljuk a másikat megjavítani, meggyógyítani, megtéríteni

A különbözőségek kényelmetlenséget okoznak. Ezért sokszor úgy is csinálunk mintha egyformák lennénk. Ekkor maradunk a klisék és a tények szintjén a kommunikációnkban. Ekkor használunk általánosításokat, mint példáaul a "Mindenki így..." vagy "Mindenki amúgy..." kezedetű kijelentéseket.

Namost egy huzamosabb kapcsolat esetén ez nem sokáig tartható. Előbb utóbb a különbségek a felszínre kerülnek és foglalkozni kell velük. Ilyenkor a következő rossz hajlam az, hogy megpróbáljuk a különbözőségeket eltörölni. Megpróbáljuk a másikat megjavítani, megtéríteni vagy meggyógyítani.

A bensőséges kapcsolathoz viszont a különbözőségek tiszteletére van szükség. Ha másnak lenni nem OK, akkor az aki beszél nem fogja magát biztonságban érezni, és így nem fogja elmondani az érzéseit és a szükségeit igazán. Így marad a felszínesség.

Nézzünk egy kis példát: A feleség dühösen jön haza mert az eladó durván bánt vele a boltban.

"Soha nem fogok többé abba a boltba menni" -füstölög magában, és a düh minden testrészéről leolvasható.

"Drágám, ne légy annyira mérges" -mondja megnyugtató célzattal a férje. "Ne felejtsd el hogy nem fizetik agyon az eladókat, és lehet, hogy fáradt is volt az illető a nap végén."

Mi szokott ilyenkor történni? A feleség még feszültebb lesz, mert nem talált megértésre, nem fogadta el a párja az ő érzéseit.

Látja, a vélemények konfliktust okoznak. Nem segítenek. Ha jogos volt a hargja a feleségnek ha nem, haragudott. Ilyenkor a legnagyobb szükséglete az önkifejezés, a megértés és az elfogadás (a meg nem értés pedig az egyik legfájdalmasabb érzés).

A férfi részéről viszont könnyebb gyorsan megpróbálni lenyugtatni (megjavítani, meggyógyítani) a feleséget mint együtt szenvedni vele. Ugyanis a feleség fájdalma (a düh legtöbbször másodlagos érzés ami a fájdalmat, a frusztrációt vagy a félelmet követi) fájdalmat okoz a férjnek is.

Azaz okozna, ha beengedné magának, ha igazán meg akarná hallani mi zajlik a párjában. Ezt ösztönösen kerülendő, tart kiselőadást, tanácsadást feleségének. Ez tiszteletlen és lealacsonyító. Ennek meg az a következménye, hogy a felek érzelmileg távolódnak egymástól és a négy kapcsolatölő tendencia (lásd első rész) egyike vagy mindegyike kezd el kibontakozni. Azaz a pár beleütközött a konfliktus falába.

Az előző vagyok

ideírom mégegyszer a legjobb részt, hátha valakinek nincs türelme elolvasni a hosszút:

"Nézzünk egy kis példát: A feleség dühösen jön haza mert az eladó durván bánt vele a boltban.

"Soha nem fogok többé abba a boltba menni" -füstölög magában, és a düh minden testrészéről leolvasható.

"Drágám, ne légy annyira mérges" -mondja megnyugtató célzattal a férje. "Ne felejtsd el hogy nem fizetik agyon az eladókat, és lehet, hogy fáradt is volt az illető a nap végén."

Mi szokott ilyenkor történni? A feleség még feszültebb lesz, mert nem talált megértésre, nem fogadta el a párja az ő érzéseit.

Látja, a vélemények konfliktust okoznak. Nem segítenek. Ha jogos volt a hargja a feleségnek ha nem, haragudott. Ilyenkor a legnagyobb szükséglete az önkifejezés, a megértés és az elfogadás (a meg nem értés pedig az egyik legfájdalmasabb érzés).

A férfi részéről viszont könnyebb gyorsan megpróbálni lenyugtatni (megjavítani, meggyógyítani) a feleséget mint együtt szenvedni vele. Ugyanis a feleség fájdalma (a düh legtöbbször másodlagos érzés ami a fájdalmat, a frusztrációt vagy a félelmet követi) fájdalmat okoz a férjnek is.

Azaz okozna, ha beengedné magának, ha igazán meg akarná hallani mi zajlik a párjában. Ezt ösztönösen kerülendő, tart kiselőadást, tanácsadást feleségének. Ez tiszteletlen és lealacsonyító. Ennek meg az a következménye, hogy a felek érzelmileg távolódnak egymástól és a négy kapcsolatölő tendencia (lásd első rész) egyike vagy mindegyike kezd el kibontakozni. Azaz a pár beleütközött a konfliktus falába."