Nem akarok olyan lenni, mint a szüleim voltak! Hogy lehet ezektől a tudat alatt rögzült mintáktól szabadulni?

Hogy mik ezek? Hát elég sok van, csak néhány "kedvencem".

Anyukám vmiért mindig kiabált velünk, amikor rosszak voltunk, és csúnyákat is mondott. Emlékszem, nagyon nem esett jól. A gáz az, hogy néha észreveszem, hogy felemelem a hangom, és ilyenkor meg utálom magam :S.

Apukám meg a világ lustája és nagyon rendetlen, na ezek ellen legalább már megtanultam harcolni, viszont borzasztó, hogy folyamatosan ott van bennem. De apu elintézni nem hajlandó semmit, ám rengeteg energiát fordít kifogások gyártására, hogy éppen ki vagy mi akadályozta meg vmiben. Igazából a saját lustasága, de ezt sose vallja be, mint ahogy azt se, ha vmiben téved. Neki még az volt a "hobbija" régen, hogy ha nekem vmi (zene, kreatív dolog, ruha, cipő, a barátaim - az a sok... bármi tetszett) akkor az rossz, az igénytelen, az szemét, csak az a jó, ami az ő fiatalkorukban volt, és ezt minden adandó alkalommal magyarázta is. Ha nem volt kitűnő a bizonyítványom, jött a lelki fröccs... Összességében nem az én személyiségem érdekelte, hanem a saját elképzeléseit akarta állandóan rám erőszakolni. Persze ebből egy csomó dolog végül is hasznos lett később. Csak az az ár sztem túl nagy volt, hogy kb általános hatodiktól egész addig míg el nem költöztem, egy nyomasztó depressziós valami volt az egész.

Anyukám se igazán foglalkozott azzal, hogy csini legyek, mint a többi lány, meg divatos ruhákat hordjak, vagy egyáltalán megtanuljak nőként viselkedni (mert azok kis divatmajmok - nem mintha nem volna a két végleten kívül köztes normális út). Persze, eljött velem vásárolni, de vagy rám hagyta mit veszek, vagy tőlem tök idegen dolgokkal próbálkozott, szóval nem ment az együttműködés.

Mindig panaszkodott, hogy soha nem segítünk a házimunkában, de ha vmit megcsináltunk, akkor az úgy nem volt jó, és még ennyit se lehet tőlünk kérni... Mondjuk már ezt is elég jól kezelem. Ha pl páromnak nem sikerül tökéletesen a mosogatás, vagy túlpakolja a mosógépet, nem állok neki drámázni, hanem ami nem lett tiszta, hát kap még egy kört és le van tojva, inkább értékelem az igyekezetet.

Nem voltunk családdal moziban, étteremben egyszer sem. Néha kirándulni, de annak meg kötelező eleme volt a veszekedés. Azt se értettem sose, hogy ha a tesóimmal összekaptunk, miért kellett mindig mindenbe beleszólni, igazságot tenni. Lerendeztük volna egymás közt, de a beavatkozás csak olaj volt a tűzre.

Tudom, mások sokkal szörnyűbb körülmények között is túlélnek, meg felnőnek, csak azért írom, hogy ne vigyük el ebbe az irányba a kérdést.

Köszönöm mindenkinek, aki végigrágja magát rajta, és tényleg szívesen olvasnám mások hasonló "élményeit".