Mit tehetnék, ha romokban hever az életem? (hosszú, de életbevágó)
Valahol ott kezdődött, amikor a szüleim házassága megromlott, anyukám inni kezdett, és egyszer a nagy késsel esett nekem részegen... ekkor 13 éves voltam, és hogy elmeneküljek, kitaláltam hogy zenész akarok lenni. A középiskolát már az otthonomtól távol jártam, ebben a szüleim támogattak, mert persze nagyon imponált nekik, hogy a kicsi lányuk zenész lesz. De a támogatás kimerült abban, hogy fizették a tanulmányaim. Emellett viszont rengeteg bántás ért anyukámtól, illetve ha bármi megterhelőbb dologgal kellett volna segíteni, azt nem kaptam meg soha. Csak az elvárásokat és összehasonlításokat, hogy bezzeg az x meg az y mennyit koncertezik, én meg nem... persze az x meg az y szülei száz kilométerről is felutaztak, hogy a gyerekük mellett álljanak..
Emellett az iskolában is hatalmas nyomás nehezedett rám, volt olyan év, amikor 50(!) órám volt. És utána kellett még nekiállni tanulni, gyakorolni... nos mire végzős lettem, már teljesen össze voltam törve. A tanárommal beszéltünk erről, és ő ráadásul azt mondta, hogy ilyen gyenge idegekkel nem fogom bírni a zenész pályát.
Így beadtam a jelentkezést egy teljesen más egyetemre. Mellette még jártam a konziba, csak zenei tárgyakra.
De az egyetem nagyon nehéz volt, egyszerűen nem bírtam a zene mellett, az első év végén kiestem. Utána egy évig csak zenét tanultam, készültem a zeneakadémiai felvételire.
Ekkor már együtt voltam a párommal, aki viszont januárban megcsalt és elhagyott. Mivel az egyetemről való kiesés és a felvételi miatti stressz amúgy is nagyon megviselt, összeroppantam, két hétig gyakorlatilag nem ettem, és fel sem keltem az ágyból, csak sírtam. Talán már nem is a barátom miatt, hanem úgy minden miatt. Enni sem bírtam, két félkilós toast kenyér volt otthon, azokat ettem meg a két hét alatt, de csak morzsánként, egy normális falatot nem bírtam megenni.
Ebből kifolyólag lefogytam 8 kilót, és teljesen tönkrement a gyomrom. Azóta vannak amúgy komoly gyomorpanaszaim.
Mivel ekkor albérletben laktam, senki nem vette észre, hogy már két hete ki se dugom az orrom a lakásból. A szüleimnek sem tűnt fel, ami megint rosszul esett.
Végül összekapartam magam, amikor elfogyott a kenyér otthon, és kimerészkedtem az utcára, haza akartam utazni a szüleimhez. De felszálltam a buszra, és iszonyú halálfélelmem lett, le kellett szállnom. Aztán a metrónál ugyanez, alig tudtam hazajutni.
Másnap vettem daedalont, és kigyalogoltam a vasúthoz (jelzem két heti nem evés után, iszonyú volt), valahogy hazautaztam. A szüleim persze kinevettek.
Szerencsére a nagymamám nem így tett, azt mondta, szerinte ez pánikbetegség, és elvitt az orvoshoz. Akkor már egyedül az utcára sem mertem kilépni.
Két hetet otthon töltöttem, addigra lettem úgy, hogy szedálva valahogy vissza tudtam utazni Budapestre.
Viszont egy hónap gyakorlás kimaradt. Ráadásul gyenge voltam, folyamatos hányinger kínzott, és rettegtem, ha kiléptem az utcára. Mégis minden nap elgyalogoltam az iskolába, hogy gyakoroljak.
De semmit nem ért, a felvételi előtt volt egy verseny, ahol rengeteg ember volt, ezért benyugtatóztam magam játék előtt, így dekoncentrált lettem és pocsékul játszottam. A felvételire ezután már nem is volt értelme elmenni, ugyanaz felvételiztetett, aki a versenyen a zsürielnök volt.
Aztán újra összekerültem a párommal, azt hittem, hogy ez megoldja a problémát, a pánikbetegséget. De nem így történt. Jobb lett, de sok minden a mai napig megmaradt.
Mivel a felvételim nem siekrült, elkezdtem egy másik egyetemet, amit egyébként csak poénból jelöltem be, hiszen mindenki egyöntetűen állította, hogy mivel én vagyok a jelentkezők közül a legtehetségesebb, ha nem csinálok valami nagyon nagy gikszert, akkor tuti engem vesznek fel. Hát elég nagyot sikerült csinálnom...
A szüleim az eset után kijelentették, hogy hatalmasat csalódtak bennem és egy csőd vagyok, és nem támogatnak. Összeköltöztem a barátommal, és elkezdtem egyetem mellett dolgozni.
De nem bírtam a munkát. Az idegeim borzalmas állapotban vannak, rendszeres rosszulléteim vannak, rendszeresen sírógörcs kap el, és gyakran ájulok is. Egy év múlva kitettek a munkahelyemről, mondván a munkám sem tudom így ellátni, és a többiekre is rossz hatással vagyok.
Ennek immáron fél éve. A barátom azóta folyamatosan nyaggat, hogy menjek el dolgozni, mert ő nem akar eltartani. De nem bírok dolgozni, és értelmét sem látom, mert úgyis kirúgnának. Senki nem szereti a sírógörccsel küszködő, dekoncentrált alkalmazottat.
Egyébként sem jó a párommal, valójában rengeteget ront az állapotomon (múltkor például festettünk a falra egy mintát, és mikor hazajött, elkezdte mondani, hogy milyen bénán csináltuk, mert nem lett elég a festék, és higítani kellett volna. hiába mondtam, hogy megpróbáltuk, de akkor meg lefolyt a falon, csak mondta, mondta... végül kiderült, hogy azért csinálta csak, mert tudja, hogy ha kiborít, akkor rágyújtok, és ahhoz be kell hoznom a hamutálat, így neki nem kell fölkelnie a kanapéról!!!!).
Elhagyni viszont nem merem, mert félek, hogy akkor megint olyan beteg lennék, mint előtte.
Na meg most már az is benne van, hogy nincs hová mennem, jövedelmem nincs, a szüleim nem támogatnak, dolgozni nem bírok, amiket próbáltam, hogy pénzt kerítsek, dugába dőltek...
és ráadásul két éve nem zenéltem. úgy érzem, már soha nem fogok újra, pedig az volt az egyetlen, aminek értelmét láttam.
Fogalmam sincs, mit tegyek. Itt Pesten orvosom sincs, akihez mehetnék, magánra pedig nincs pénzem. Jó lenne legalább ezt az egyetemet befejezni, idén diplomáznék, de nem tudom, hogy fogom bírni. A párom az utóbbi időben minősíthetetlenül viselkedik velem, de nem tudok vele szembeszállni. Szánalmas, de most már az is a félelmeim közé került, hogy kirak az utcára, mert "neki nem kell sérült nő".
Nem tudom, mit csináljak. Mit lehet egyáltalán ilyenkor kezdeni? Zenélni szeretnék, de ahhoz először hangszert kell vennem, ami iszonyú drága. Amíg dolgoztam, félretettem egy kis pénzt, de még tízszer ennyi kellene legalább.
Mit tehetnék? Egyáltalán lehet ilyen helyzetben valamit tenni, vagy inkább avassam fel a szép új Margit-hidat?
Abszolút pánikbeteg vagy, de ez egy ördögi kör. Legyengültél fizikailag, így az idegrendszered is traccsra került, és mivel nem a legjobb az idegrendszered, a fizikai létedre is kihat.
Az írásodból azonban kiderül, hogy értelmes vagy és átlátod a helyzet komolyságát, csak valamiért nem mersz változtatni....
Mondanám h menj először is egy szakemberhez, mondjuk pszichológushoz, de ha igazán erős akarsz lenni, magadban kezd a változtatást!
Először is: ne érdekeljen ki mit mond! Ne légy túlérzékeny, még akkor is ha nehéz! Ne foglalkozz azzal ki mit mond, minek tart, mit gondol? Te legyél erős, és ezt mutasd mások felé! Kezdj el rendesen enni, az nagyon fontos, mert a táplálkozás sokmindent meghatároz, még az ember kedvét/napját is!
Nagyon nehéz neked, elhiszem, de hidd el értékes ember vagy, és nem szabad elkallódnod!! Még jó időben vagy, mert látod a gondokat, felméred, le is írod! Csak merj változtatni, és ne félj az emberektől, Te ugyanolyan vagy mint bárki más!
Én is pánikbeteg voltam.
Nem tudom, most hogy van: nem támogatja a biztosító? Lehetetlen, hogy Pesten ne találj egy orvost.
Én úgy gyógyultam meg, hogy egyrészt elvégeztem minden feladatot, amit kaptam. (naplót kellett írni, amiből kiderült, mi félelem valódi oka).
De mondok velemit, bármilyen hülyén is hangzik. Mélyen hívő vagyok (de nem templombajáró). Mindig hittem, a betegségem ideje alatt is, hogy valaki tart engem.
Pesten nagyon jó kis önfejlesztő csoportok működnek. Keress valamit, biztosan találsz.
Nem hiszem, hogy jó ötlet egy olyan emberrel együtt élned, aki csak tovább rombol.
Egy jó tanács, ami nekem segített: ha eljutottál a gödör fenekére, onnan nincs lejjebb. Onnan már csak felfelé vezethet az út.
Sok sikert.
1. A szüleidet egy életre felejtsd el! Ne is keresd őket, minősíthetetlenül sz@r szülők, nem is szeretnek csak ugráltatni akartak már korábban is amikor azzal nyaggattak hogy "hát de X meg Y így meg úgy", mert azt akarták hogy te is úgy csinálj mint X meg Y (azt persze lesz@rják hogy X meg Y szülei nem mennek késsel a gyereküknek!!). Aztán amikor sz@rban vagy akkor meg kiröhögnek??? Miféle gennyládák ők már bocsánat??
2. Sok megoldatlan konfliktus van benned, a késes sztori, a barátod félrelépése, + talán azért se érzed magad jól a kapcsolatodban mert kizárólag azért jöttél újra össze vele (ezzel lelkileg "megerőszakolva" önmagad) mert ha nincs ló akkor a szamár is jó, közben talán még ott vannak benned a sebek a megcsalás miatt. Talán azért tetted mindezt mert ha már a szüleid nem szerettek soha (és ezt érezned kellett) legalább egy "szerető" társ legyen melletted. Pedig csak kihasznál ahogy a szüleid is tették. Csöbörből vödörbe kerültél... El kell érned hogy te szeresd önmagad ha már mások nem tették! Hogy ne legyél lelkileg kiszolgáltatva másoknak!
És a legfontosabb: PSZICHOLÓGUS! Ugyanis szemmel láthatóan több nagy csapás ért téged és még egyiken se tudtad túltenni magad. Valószínűnek tartom hogy ezek a megoldatlan traumák őrlik fel a lelkierődet már gyerekkorod óta, amiket ha sikerülne feldolgozni + sarkadra állni párkapcsolatban is talán kiderülne hogy nem is vagy te olyan gyenge idegzetű mint ahogy azt mindenki hitte...
Köszönöm a válaszokat, nagyon kedvesek vagytok. Féltem, hogy csak lehurrogást kapok..
Pszichológuson én is gondolkoztam, de hogy lehet oda eljutni? Két háziorvosnál is jártam, próbáltam elmondani, mi a bajom, de egyszerűen nem ment, annyira kínos ez az egész. Pontosabban az elsőnél elkezdtem mondani, mi a gond, de nem bírtam ki, rám tört a zokogás, úgyhogy kaptam tőle nyugtatót, de az semmit nem oldott meg.
Egyedül biztos, hogy nem tudok megbirkózni ezzel. Azért kezdtem az egyetemet is, dolgozni is, hogy abból sikerélményem legyen, de nem lett.
Az étkezéssel és a sporttal is az a gond, hogy egyszerűen nincs rá pénzem. Itthon szoktam tornázni, de az édeskevés.
A szüleim egyébként nem rossz emberek, csak nekik is padlón van az életük, így nem fér bele, hogy velem is foglalkozzanak. Van két kistestvérem, nekik még nagyobb szükségük van rá. A nagymamámmal kéne beszélni tudom, de ő elvesztette a férjét, és most a rákos sógornőjét ápolja, borzasztóan összezuhant, nem akarom nehezíteni az életét.
Szóval magamnak kell megoldanom a dolgot, az biztos.
Esetleg van olyan pszichológus, ahova el tudok menni úgy, hogy nem a háziorvos utal be? Neki talán el tudnám mondani, mi a gond. Bár már az is sokat segített, hogy így zanzásítva leírtam.
Köszi utolsó, ez aranyos volt :)
De sajna az én világom a klasszikus zene, próbáltam már ilyen zenekart (terápiás céllal), de nem jött be.
Szia!
Nagyon együtt érzek Veled. De azt hiszem, Te alkalmas vagy arra, hogy talpra állj, mert már elég fiatalon önállósultál, és nagyon kemény helyzetekben helyt álltál. Néha a lélek kér egy kis szünetet. Egy kis törődést. És hogy megkapja, sztrájkba lép... Halld meg a hangját, és kérdezd meg, mire van szüksége. Nagyon dicsérd meg magad mindazért, amit már eddigi életedben teljesítettél!!!! Adj magadnak pirospontokat, veregesd vállon magad, ajándékozd meg magad valamivel, aminek örülsz. Nem kell, hogy különösebben pénzbe kerüljön, lehet egy séta, egy libegőzés-úttörővasutazás, és közben végiggondolod, mi minden miatt vagy Te már most az élet Hősnője. Légy jó magadhoz, érezz együtt magaddal, légy megértő magaddal. Mint egy nagyon jó barátnővel, akit nagyon szeretsz. Légy ugyanilyen szeretettel magad iránt. Feltétel nélkül! Tehát nem akkor, ha produkálsz valamit, dolgozol valamit, HASZNOS vagy, hanem csak úgy. Mert TE vagy, és mert jár Neked a szeretet magadtól.
Ez sok gyakorlást igényel. De Te tudod már a zenéből, mi a gyakorlás, a kitartás... Légy türelmes magaddal.
Ha úgy érzed, szüksége van a lelkednek egy intenzívebb törődésre, az évek során kialakult csomók kibogozására, létezik bentlakásos pszichoterápia, pl. Tündérhegyen, OEP fizeti, ha beutal pl. a háziorvos, és ha ők is úgy látják, hogy erre van szükséged. Ott elég komplex, van egyéni, csoportos, művészetterápia stb.
Vagy persze egy rendszeres (hetente 1) pszichoterápiás ülés is segíthet, ez hosszú távú dolog, nem 1-2 hónap. Az OEP által fizetettet keresni kell, most hirtelen nem tudom, hogy hol, én is csak a Neten tudnék rákeresni. Bár, ha akarod, utána tudok kérdezni pszichológus ismerősöknél.
Azt írod: "Zenélni szeretnék..." -- azt hiszem, itt a lényeg. Ezt szereted a legjobban, ez áll igazán közel a szívedhez. Ez a TIÉD. Aki ilyen tehetséget kapott, annak ezt kell csinálni. Majd meg fogsz újra erősödni, és megtalálod a módját, hogy megkeresd a pénzt a hangszerre. De most adj magadnak időt és figyelmet. Hogy megkaphasd, amire szükséged van a folytatáshoz.
Különben milyen hangszeren játszol? És mi történt a régi hangszereddel? És mi ez a másik egyetem, amire most jársz?
A zene az, amire igazán vágysz, engedd, hogy ez vigyen.
Szurkolok Neked és bízom Benned!
:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!