Vetesse el a lányom a gyerekét 22 évesen se munkahely se iskola a fiút se szeretné maga melett tudni vagy sem?
A helyedben szégyellném magam, hogy ilyen gyereket bírtam nevelni. Ha az én lányom volna, hát alaposan megtépném. Még hogy segélyből felnevelni, hol él ez a kis liba, már ne is haragudj ? Igazából szerencsétlen kisbabát sajnálom a legjobban, mert vagy halálra van ítélve, vagy a legjobban akkor járhatna, ha valami értelmes pár örökbe tudná fogadni. Egy barátnőm is így tett, örökbe adta a kisfiát, mert 19 évesen volt annyi agya, hogy belássa, nem tudja egyedül normális körülmények között felnevelni, és megölni sem akarta. Így sem volt neki könnyű, de nyugodtabban alszik tudván, hogy a kicsi boldog és szerető család veszi körül.
Az mondjuk becsülendő, hogy legalább fel akarná nevelni a leány, de könyörgöm, szálljon már le a földre... Gondolod, hogy ha eddig nem sikerült neki, nem érdekelte, akkor majd most felelősségteljes lesz, és tenni is fog azért, hogy legyen jövőjük ?
Vetesse el!!!
Ahogy elmondtad, kb havi 40 000 Ft-ot fog kapni 3 évig.
Ebből nem tud venni szinte semmit. Se babakocsit, alíg néhány ruhát, pelenka havi 10 000. Gyógyszerek a babának hasfájósság ellen, stb..
Csak ezt a listát mutasd meg a lányodnak, amit kell venni a babavárás előtt:
kiságy
matrac
pelenkázó asztal
kiskád
ágynemű és huzat
légzésfigyelő
ruhák: bodyk, rugdalózók, pulcsik, nacik, zoknik, hálózsákok, kocsikabát,
cumi, cumisüvegek, mellszívó
törölköző,
tisztálkodási szerek
orrszívó porszívó,
textilpelenkák
babakocsi
babahordozó
autósülés
játékok, készségfejlesztő játékok
stb...
Egy csomó mindent nem soroltam fel.
Ez is több százezer Forint.
Annak semmi értelme, hogy világra hoz egy gyereket, aztán elveszik tőle, mert nem bír róla gondoskodni.
A védőnő még a terhesség alatt kimegy házhoz leellenőrizni, hogy hova érkezik a baba.
Ahogy elmesélted, hogy többen is albérletbe laktok, hát nem tudom elképzelni, hogy ne vegyék el a gyereket!
A lányod maga semmikép se nevelje! Nem tudja magát sem eltartani... Adja örökbe vagy vetesse el. Igen, ez borzasztóan hangzik, de ha már nem gondolkodott előre, akkor ez a legjobb megoldás a LEENDŐ GYEREK HELYÉBE KÉPZELVE MAGAM mondom ezt:
Ha örökbe adnának egy igazi családba, akkor ott biztos jó helyem lenne, szeretnének, feltudnának nevelni nagy valószínséggel. Majd ha megtudnám, hogy az igazi anyám ilyen felelőtlen, utálnám, de jobban örülnék annak, hogy rendes családba kerültem, minthogy fájna az, hogy eldobott, vagy pedig apa nélkül és biztos háttér nélkül felnőttem volna mellette...
Lehet, hogy joga van az élethez, de azt mindenki elfelejti, hogy MILYEN ÉLETHEZ?!
mINDEN GYEREKNEK JOGA VAN CSALÁDHOZ IS, VAGYIS HOGY APJA IS LEGYEN! éS HOGY NE SEGÉLYEKBŐL LAKJON JÓL KISZOLGÁLTATOTT GYEREKKÉNT, MÁR HA EGYÁLTALÁN JÓL LAKIK...
A legrosszabb döntés, ha a lányod maga neveli. Az minden lesz, csak nem nevelés....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!