Család "elvesztése"? Hogyan dolgozzam fel?

Én azt gondolom, hogy VAN családod, csak lerázod őket, mert úgy egyszerűbb.

Sajnálatos, hogy mindkét szülőd beteg, és EMIATT nem kapsz elég szeretetet. Nyilván nem könnyű ez. De te meg sz*rsz rájuk.

Kíváncsi vagyok, szerinted mennyire jó példa a gyerekednek, hogy az embernek így kell bánni a szüleivel.

És ha te is beteg leszel? Oké, lehet, hogy nem alkoholista, de a mentális betegség örökődhet, de lehet más problémád is, még csak meg se kell betegedned, lehet baleset is. Nem tehetsz róla, ahogy anyád sem tehet róla, és egy bizonyos szint után az alkoholista sem tehet róla (hiába akar józanul változtatni, a függőség erősebb, és segítség nélkül esélye sincs! - persze nem akarom áldozatnak beállítani, mert abban igenis van felelőssége, hogy rászokott, de ha már függő, gyakorlatilag nincs választása).

Na ezen gondolkozz kicsikét.

A szerelem pedig múlandó, ha totál egyedül maradsz, mihez kezdesz?

12:03

Nagyon könnyen beszélsz hallod! Most mit csináljon velük a kérdező?? Mindent megpróbált, de most már van saját élete, amit szeretne normálisan élni, szerintem ez nem bűn. 24 évesen adja fel az életét olyan emberekért, akiknek nem kell a segítség? Ha mondjuk valamelyik szülője le lenne rokkanva, gondolom nem hagyná őket éhen halni, de nehogy már ilyen fiatalon áldozza erre az életét.

A te gyerekednek te és az apja lesznek a példaképei, nem a nagyszülei, akit alig fog látni.

Szóval ne miatta aggódj, hanem inkább azon gondolkodj, hogyha otthon nem kaptál igazi nevelést, vajon tényleg mindent át tudsz-e adni a gyerekednek.

Én az írásodból úgy látom igen, de akkor is vigyázni kell, hogy a sérüléseket ne adjuk tovább a gyerekeinknek.

Persze senki nem akarja tudatosan, de ezek a dolgok tudat alatt működnek.

Én nem szakadnék teljesen el a családtól, viszont érzelmileg megpróbálnám függetleníteni magam tőlük. Vagyis ne hagyd, hogy lehúzzanak, viszont ne is hagyd magára őket.

Ne kívánj rosszat a 12:03-asnak, nem beléd rúgott, hanem csak egy nézőpontot adott.

Én a helyedben nem zárnám őket ki teljesen az életemből, csak fogadd el a helyzetet. Fogadd el, hogy nem számíthatsz rájuk a legtöbb dologban. Szerintem ők is elfogadták, hogy rád nem szímthatnak, lehet csúnyán hangzik ez.

Mondjuk néha látogatás haza, meg a tesómat keresném, hogy mi van vele. Hátha benő a feje lágya, mert amúgy jó érzés ám, amikor van egy testvéred.

Az alkoholista apáddal úgysem tudsz mit kezdeni, mert leszokni nem akar. Ha mégis akarna, akkor támogasd, de a magyar 50 körüli férfiak nem gondolják, hogy ez probláma lenne, mer a kortársaik szintén isznak, egyrészt az ócska életük, másrészt az ócska házasságuk miatt. Kirángatni ebből nem fogod tudni.

Anyáddal meg nem tudom mit lehet tenni. Másik városból semmit, de ha velük laknál, akkor sem tudnád kiszedni a depressziójából, a munkanélkülésgből, meg a mentális bajaiból.

A 12:03-as válaszadó szempontja elég szűk látókörű. Ez nem így megy, hogy valaki egyszer csak úgydönt, hogy lesz@rja a családját. Ez egy piszkosul hosszú folyamat eredménye, mind a két fél részéről egyre csak romlott a kapcsolat, és már nem lehet ezen változtatni, vagy javítani.

És nem számolja bele azt sem, hogy 14 éves korunkban elküldenek minket szüleink otthonról tanulni 10-12 évig, utána meg azt várják, hogy menjünk haza a világ végére, ahol se munka nincs, se barátok, mert már a régi emberi kapcsolataink is trorpára mentek. Vicces.

Szóval azt hiszem nagyon hasonló helyzetben vagyok mint te, ezek az én konklúzióim. Próbálj meg átlépni a bűntudatodon. A szüleid elfuserált életéért nem te vagy a felelős!

És igen, inkább a párod családjára és segítségére építeni.

És próbáld megtartani és megbecsülni a barátaidat, mert ha családodtól nem, tőlük várhatsz támaszt.

Lábjegyzetbe, a gyerekednek nem a párod, vagy a te családod lesz a példa, hanem az apja meg az anyaja. Ti lesztek a család.

12:03

Annyira bírom az ilyen "fejlett" szociális intelligenciájú embereket, akik fújják a baromságukat, közben meg képtelenek normálisan értékelni egy helyzetet!

1. a kérdező leírta, hogy igenis tett lépéseket, hogy javítson a helyzeten, nem ment

2. a család nem kíváncsi rá, nem örülnek neki, nem szeretik

3. a szerelem mulandó, de ez nem azt jelenti, hogy külön kell menni

Te pedig ezen gondolkozz el egy "kicsikét"...

Ha úgy érzed, hogy elvesztetted a családod, akkor fogadd el szépen magadban, hogy nincs családod. Nekem 11 évesen kellett ezzel szembesülnöm (az egyedüli anyám agyilag beteg, magát is és engem is megpróbált megölni, míg be nem zárták). Van 1-1 kedves ismerősöm, de rájuk igazából nem támaszkodhatok csak magamra, és ezzel én teljesen jól meg is vagyok.

Amúgy csak úgy megsúgom, hogy neked, ha úgy döntesz, hogy nincs is családod, attól függetlenül valójában még lesz, ha nem is ideális.