Félsz a magánytól? (Magyarázat lent)

Persze hogy volt....most is az van....

Én már rájöttem hogy az ember az életben csak is magára számíthat és senki másra!!!

ma 10:49 vagyok!!

Hogy őszinte legyek kérdező én a családomtól soha nem kaptam segítséget vagy támogatást és rájöttem az évek alatt hogy az ember még a saját rokonaiba sem bízhat,ők tőlem mindig kértek de amikor én kértem akkor nem kaptam semmi,pedig nem nagy dolgokról volt szó soha!!Az összes létező rokonommal kezdem megszakítani a kapcsolatot és amióta ezt teszem,sokkal magabiztosabb vagyok és jobban mennek a dolgaim...

Semmit sem ér az egész, ez így van!!!

Nem félek a magányosságtól, hanem szomorú vagyok miatta.

(Én magányos vagyok... Miniatűr családom nem az érzésekre és a beszélgetésekre van specializálódva. Olyan igazi barátom sincs. Barát ugyanis az, aki nem él vissza ezekkel a titkokkal, ha megtudja a bajokat, úgy segít, mintha saját bajai lennének, és bármikor lehet rá számítani. Ilyen igazi barátom nincs. Nem hiszem, hogy már lesz... Csakis életem párja lehet már csak az a személy, akivel bármit megoszthatok. Vagyis én olyat keresek, akivel megoszthatom és nem leszek magányos, mint ahogy ő sem általam. De ilyet még nem találtam, másfajta szóba sem jöhet.)

Szóval múlnak az évek magányosan. Nem félek, és nem ragaszkodok foggal-körömmel senkihez, mert annak nincs értelme. Csak elszomorít az egész, és az, hogy talán van valaki, aki szintén így van és én olyan szívesen átérezném a titkait/bajait, csak hát még nem találkoztam vele. :-(

30N

*Hát az bizonyos, hogy csak magadban bízhatsz igazán...

Ha ezt még sokáig mondogatod, el is hiszed, úgy meg lehet élni, csak nem biztos, hogy érdemes. Ha senkiben nem tudsz megbízni, az bizonyos fajta személyiségzavarra vezethető vissza, fordulj pszichológushoz, ha akarsz társat, kapcsolatot a későbbiekben. Mert amíg így állsz hozzá, nem lesz működőképes kapcsolatod.