Már hetek óta vívódom, nem tudom mit kezdjek ezzel a dologgal?

Tudni kell, hogy én vagyok a kisebbik gyerek a családból. Van egy nővérem. Úgy érzem mindig az árnyékában éltem...ami nem az ő hibája, hanem a szüleimé. Sosem tudták egyensúlyban tartani az elfogultságot a gyermekeikkel szemben....mindig a tesóm volt az első...ő ment elsőbe először, ő volt először ötödikes, aztán ő került gimibe először, őt csengették először ki, ő lett egyetemista stb. stb. évek alatt végig másodiknak éreztem magam, hiába voltam olyan jó (vagy mégjobb) az ami nekem következett mindig unalmas volt, ugyanazt már mindenki átélte egy évvel korábban...

Most külföldre költözött, azóta más sincs a családban csak mindenki arról beszél, hogy ki beszélt már a tesómmal, mit beszélt...stb naponta 3x végighallgatom ugyanazt a sztorit vele kapcsolatosan, mindenki csapot-papot hagy ha hív messengeren, mindenki mámorban úszik. Ha valakivel találkozunk akkor az az első, hogy eldicsekszik mi van vele...

Igazából velem mindig undok volt a tesóm, csak mások előtt volt kedves (ahogyan a mostani barátja előtt is).

Engem ez már nem érdekel...inkább az a bajom, hogy mostanában mardos az önvád, amiért nem tudok vele kedvesebb lenni...őszintén nem is érdekel ha hív, már herótom van az egésztől. Szerencsére jövő héttől megyek vissza az egyetemre...

Mondjátok meg, hogy ne érezzem ezt, mit tegyek???:(

21_L