Egyetem az akaratom ellenére, szülői nyomásra?
Idén érettségiztem, 19 éves lány vagyok. A gimiben nagyon pocsék tanuló voltam (kettes), soha nem irtam házit, mindig puskáztam dogáknál, bámultam kifelé az ablakon a kicsöngetést várva. De két tantárgyból nagyon jó voltam: matek és angol. Ezeket se tanultam soha, de valahogy érzékem volt hozzájuk, az érettségim 95% és 99% lett belőlük. Volt egy nyelvvizsgám is, így duplázással bejutottam az ország legmagasabb felvételi pontjaival bíró egyetemre.
Ez egy k*rva nehéz egyetem, a szakom borzalmasan messze áll tőlem, már most gyűlölöm az egészet.
Én már februárban megmondtam a szüleimnek, hogy nem szívesen mennék egyetemre. Szakmát akartam volna tanulni, vagy elmenni dolgozni. Hallani sem akartak róla. Tomboltak/nak, hogy egy ütődött vagyok, elk*rtak, semmi nem lesz belőlem stb.
Mit legyen most velem??
Én szívem szerint elmennék dolgozni, jövőre felvételiznék egy könnyebb, számomra tetsző szakra, levelezőre. De persze erről sem akarnak hallani, szó szerint őrjöngenek, ha ezt szóba hozom.
Mellesleg, egy ilyen sminkekkel és kozmetikumokkal foglalkozó szaküzletbe szeretnék menni dolgozni: Clinique, Lancome, vagy Estee Lauder. Hogy lehet ide elhelyezkedni? Tapasztalatok?
15.51
Aupair? Van egy ilyen honlap, oda regisztráltam, sok családot bejelöltem, de nem sok jót hozott idáig.
Vagy miképp mész Te? Szívesen amúgy :D:D
Mondom 30éves fejjel a tapasztalást:
Én 19évesen nem tudtam mit akarok tanulni/dolgozni, sokmindent eltudtam képzelni, befolyásolható voltam. Nekem is rossz középiskolás jegyeim voltak, de nem azért mert ostoba lennék. Csak utáltam rendszeresen készülni, jobban tudok egyszerre nagyobb témakört/anyagot a fejembe verni. (Épp ezért a fősulit majdnem kitűnő átlaggal kezdtem...)
Anyám mondta tanuljak tovább. Én is tudtam, hogy képes vagyok rá, kell. Csak arra nem gondoltam és nem figyelmeztettek, hogy ráérek később is. Na úgyhogy jelentkeztem oda, ahova felvettek, anyámnak tetszett, stb.
De én csak úgy jártam kötelességből, még mindig nem tudtam mit akarok utána dolgozni.
Aztán kijártam (gazdasági, pénzügyi téma), és gyakorlat nélkül nem találtam sokáig állást. Később is, ha megszűnt a cég, csak nehezen. Nem érdekel ez a terület, ráadásul nagy a konkurencia, utálom.
Lett volna más tárgy, amit szívesebben tanultam volna, de anyám szerint akkor csak tanárnak mehettem volna. (Ma tudom, nem igaz.)
Vagy ha elmentem volna érettségi után dolgozni és szakmát tanulni, akkor beleláttam volna előbb a munkapiacba, hogy mire van igény, hol tudok tényleg diplomával is elhelyezkedni, ami mellesleg érdekel is...
Több pénzem is lenne mostanra, ha dolgoztam volna. Mert az nem igaz, hogy a diplomás többet keres... Örül a diplomás ha munkája van, nem még a nagy fizuért pampog..
Na szóval nem kellene olyan borzasztóan megélnie a szülőknek, hogy a gyerek nem rögtön érettségi után tanul tovább! Attól még nem hülye. És később is fog az agya.
Szüleink idején még működött az, hogy aki diplomás, az jobb munkát kap, több pénzt keres. Ma ez leginkább a protekciósoknak működik. Komolyan mondom, hogy sokszor hátrány a diploma.
Legjobb, ha ezt próbálod megmagyarázni nekik. Millió diplomás munkanélküli van!!!!
Mondd, hogy most inkább dolgoznál 1-2 évet, hogy világosabban lásd, mit akarsz tanulni. Vagy akár azt is mondhatod, hogy szeretnél dolgozni és családot alapítani, gyereket szülni, aztán akkor járnál inkább egyetemre gyerek mellett.... Azt a szülők igazán megértik majd...
Jó egyetemre bejutni az nem mindennapi dolog, egész biztos alkalmas vagy rá, hogy elvégezd. Szerintem kezdd el az első évet, és ha egy év után is ez a véleményed, még mindig változtathatsz. Azonban ha most abbahagyod a tanulást, nem lesz könnyű 1-2 év kihagyással újból elkezdeni, mert akkor már az eddig tanulta is megkopnak!
Az egyetemen talán talász újabb konkrét célt magadnak, hogy mit is lehet majd kezdeni a tudásoddal, ha elvégzed az egyetemet.
Talán nem is olyan szörnyű, mint gondolod, sőt!! Meg kell tapasztalnod, hogy nemet mondhass rá, ha továbbra is azt akarod.
Nem szabad most a könnyebb utat választanod, mert pár év múlva megbánod, hogy nem mentél időben egyetemre. Most van itt az ideje a tanulásnak, mert lendületben vagy. Ne pazarold el ezt a jó lehetőséget, adj egy esélyt magadnak!
Helló.
Én se általános iskolába,se gimnáziumba,se egyetemre nem mehettem oda,ahova ÉN SZERETTEM VOLNA.Egy elég köcsög snob családba születtem,ahol csak orvosok,meg egyéb felsőbb kategóriájú emberkék vannak.Naná,hogy nem volt sok eszem,amiben volt,azt nem engedték fejleszteni,magamtól fejlesztettem.Most itt vagyok úgy,hogy kb 2évet csúszok az egyetemmel,mert annyira rám lett erőszakolva.Egyáltalán nem érdekel,pedig majd lesz protekcióm dolgozni a kedves családom miatt...De eszem ágába sincs itt maradni.10éve tudom,hova fogok kimenni diploma után.A diploma nyújtotta örömöt még hajlandó vagyok megadni a szüleimnek,most intéztem magamnak munkát,lehet átmegyek levelezőre,lediplomázok pénzt gyűjtök egy évig,és irány külföld.:)
Van egy bnőm,már 6 félévet elb*szott a szülei miatt,és most ment ki hollandba au pair-nek,hát nem tudom vele mi lesz,ő mindig kitűnő tanuló volt,gimibe is,és most van két félbeszakított szakja,+2nyelvvizsgája és tanul hollandul a családnál akinél aupairkedik..Valahol irigylem őt,hogy legalább világot lát,és majd befejezi a sulit amikor akarja...
Szerintem eszelj ki egy tervet.2 választásod van,vagy nyögve-nyelve elvégzed a sulit,közben melózol,vagy keresel melót ami mellett már könnyebb lesz tanulnod(rendszeresség,időbeosztást és munkamorált tanulsz),vagy pedig ott hagyot,elmész dolgozni-akár külföldre,és majd folytatod a szakod,vagy elkezdesz egy újat 1-2-3év múlva:)
Remélem segítettem!N
Szia! En vagyok aki mondta hogy kulfoldon dolgozik es 3szor annyit keres mint az otthoniak..
En a Kanari Szigeteken lakom, konkretan Gran Canarian. 28 eves lany vagyok 4 eve jottem ki erettsegivel es spanyol angol nyelvtudassal. Nagyon hamar kaptam munkat, azota is dolgozom. Itt nagyon jol lehet keresni, es 1 ledolgozott ev utan 4 honapig jar a fizud 70%-a, azutan pedig 6 honapig meg 420 euro havona. (Ez persze csak ugy...) Ha meg dolgozol is kepzeld csak el... En amugy egy hotelben dolgozom! Sok szerencset! :)
Ha egyetemet végez az ember (főleg, ha már fel is vették egy jó helyre) akkor kitágulnak a lehetőségek előtte.
Sajnos az téveszt meg sok fiatalt -ahogy most a válaszokból látom- hogy már pénzt akar keresni, úgy tűnhet, hogy ez a jó út, azonban kb 10 év múlva fogsz rádöbbenni, hogy hiányzik a felsőfokú végzettséged, viszont akkorra már családod lehet, és nem fogod tudni pótolni az elvesztegetett éveket. Ráadásul ha abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy támogatnak is a szülők, akkor tényleg csak a tanulmányaidra tudsz összpontosítani.
Egy évet próbáld ki, milyen, és ha az első év után is utálni fogod, akkor hagyd ott, de ennyit megér az életedből! Gyakorlatilag egy gimnázium elvégzése után még semmihez nem ért az ember, szerencsés esetben van egy vagy két nyelvből nyelvvizsgája, ezért mindenképpen tanulni kell.
Ha jársz az egyetemre, ott megint csak látni fogod, milyen szakokra tudsz menet közben esetleg átváltani, amik talán érdekelnek is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!