Miért mondják folyton lesajnálóan, hogy majd engem is megtalál a szerelem, mikor nem?
Szüleim, rokonok folyton ezt mondogatják. Mindig az unokatesóimhoz hasonlítanak, akiknek örökké van párjuk, ha kiteszik, nem bírnak két hetet se társ nélkül élni.
Én egyedülálló vagyok, és elvagyok így, meg elviselem hogy minden családi összejövetelen ott lóg mindenkin a "tartozéka". Ez engem nem zavar, de nem értem, őket viszont miért, hogy nekem nincs?
Úgy érzem, egy társ nem egy mobiltelefon, akit havonta lecserélünk egy jobbra, ha már "elavult", csak azért nem járnék valakivel, hogy legyen valakim.
Sőt, folyton hallom, látom barátok féltékenységi jeleneteit, veszekedéseit, és úgy döntöttem, ezekből én nem kérek.
Olyan pasi biztos nincs a világon, aki elviselné, hogy nem lát pl. 1 hétig, mert olyan kedvem van, hogy egyedül akarok lenni, és senkit nem akarok látni.
Meg olyan sincs, aki kibírná, hogy ne szexeljünk az első pár hónapban, hanem emberileg ismerjük meg egymást.
Sok embernek taszít az érintése, a családban nem szokás csak úgy megérinteni egy közeli családtagot sem... meg igazából rettegek a szerelemtől, az abból adódó kiszolgáltatottságtól is. Mindig megfutamodok ha tudom, hogy kölcsönös lenne az érzelem, és én is meg tudnám szeretni az illetőt.
Tehát alkalmatlan vagyok egy kapcsolatra.
Csak idegesít, hogy elvagyok így, de mégis azt éreztetikvelem, hogy "nincs párod? kevesebbet érsz!"
20/L
"S ha nem volt még halálos szerelem,
azt akarom, ez halálos legyen.
Értelmes kín, mert nincs értelme annak,
ha embereknek üres kínjai vannak"
(József Attila)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!