Kinek milyen a kapcsolata az anyosaval? Foleg azokra ertem akik egyutt is elnek.

háááááát,mondhatnám kifogástalan...

bár engem még nem bántott soha egy szóval sem,de abszolút nem vagyunk egy hullámhosszon,és nem is tudunk igazából miről beszélgetni(szép az idő,ki mit főzött...!)az életmódjával nem értek egyett(mindíg sír a szája,hogy ő csak az olcsó dolgokat tudja megvenni,de műkörömre,meg fodrászra nem sajnálja a pénzt.hitelt hitelből törleszt.és vásárlási mániája van.pl:elmegy 80 km-t piacra nézelődni,azt mondja nem vesz semmit,mert nincs pénze,de ha a benzint kiszámolja akkor már egy nagy f@cságot csinál SZERINTEM...),de amúgy meg semmi közöm hozzá,nem ő vett el hanem a fia!hálistennek ellenünk nem áskálódik MÉG EDDIG!!!

nem fukarkodik,mert ha nála vagyunk egyszerűen megesz minket,és azt sem tudja mivel kínáljon...

összefoglalva nem tudok se jót se rosszat mondani róla!ez egy vegyes érzelem bennem!

bár ha jobban belegondolok,rosszabb ne legyen!

Én nagyon jóba vagyok vele, bár nem élünk együtt. Tudunk beszélgetni, szoktam neki segíteni a munkában. Többször volt olyan, hogy én mentem segíteni hozzá, de a férjem nem jött, mert ő meg dolgozott. Semmi gáz nem volt.

A férjem meg anyu. Na ez már kicsit nehezebb kérdés. Ők is jól elvannak, de kicsit feszültebb a hangulat.

Senki nem áskálódik, mind a két szülő segít, amiben csak tud.

Én nagyon irigylem akinek olyan anyósa van,hogy normális viszonyt lehet vele fenntartani.Az enyém egy áskálódó furkálódó alattomos nő,aki sosem mondja a szemembe ha valami baba van,állandóan hisztizik.És még van egy másolata is,a lánya:((

Fellengzős nagyképű emberek,akik azt hiszik ők tökéletesek mindenki más hülye.De ha úgy viselkedek vele ahogy ő szokott velünk,akkor marhára megsértődik.(nem mintha érdekelne)Én utálom ezt a viszonyt,nem szeretem a jellemtelen aljas embereket,semmi értelme ilyen kapcsolatot fenntartani ha normális nem lehet.Szeretném ha jó messzire tudnánk tőlük költözni.

Becsülje meg akinek jóindulatú rendes anyósa van,mert ahogy hallom eléggé ritka.Bár nem értem miért,ha magamból indulok ki én a legjobbat szeretném a gyerekeimnek,és a boldogságuk mindennél fontosabb nekem.De az ilyen viselkedéssel a saját gyerekük életét is keserítik.

Mi 1,5 éve élünk együtt. Ő költözött hozzánk, mi balga módon beleegyeztünk a férjemmel. Az indok az volt, hogy beteg, magas vérnyomásos, trombózisos (és hülye). Amíg nem lett meg a fiunk aki most 7 hónapos, viszonylag jóban voltunk, bár akkor is akadtak összezördülések. 50 év köztünk a korkülömbség, így erre fogtam.

Hazahoztuk a fiam, majd alig telt el 1 hét, már kezdte a piszkálódást, hogy nem főzök nem takarítok stb... Anyu jött segített nekem is de egyébiránt szinte friss császárral nem fogok padlót vikszolni 4kézláb. Az a másik, hogy a fiam mellett nem is lehetett 2 hónapos koráig nem volt épkézláb napirendje, de a napi minimum 10 szopi(napközben) szerepelt benne.

Aztán jött a többi generációs külöbség, amit a férjem rosszabul tűr (késői gyerek 47 volt anyósom mikor szülte), mert ő sem érti mit akar az ezer éves vackaival.

Ha valami új dolgot merünk venni, raplizik, hogy én (a meny) egy nagyravágyó szipirtyó vagyok akinek soha nem elég semmi, mert neki jó volt amit kapott nem kellett az új.

Életében nem dolgozott, csak a ház körül mert apósom eltartotta én majdnem 4 évet melóztam mielőtt meglett a babánk, és mégis azzal jön, hogy majd megtudnám mi a munka, ha azt kéne csinálnom mint neki!! Hát tudom, mert azt csinálom mióta itthon vagyok (mosás,főzés,takarítás, gyerek nevelés, pakolás..........) és én még dolgozni is visszamegyek. Addig amíg a férjemmel egy szinten keresek, ne turkáljon a péztárcámban, hogy mennyit merek magunkra költeni, (bár most a GYEDnél nem így van, de előtte így volt) mert baromira semmi köze hozzá.

Benyitogat a szobánka mikor lepihenünk és fölkelt minket (persze csak a férjemet akarta), hogy segítsen neki valami sz@rságban. Még folytathatnám estig....

Most ezerrel azért dolgozik a férjem, hogy külön mehessünk. És nemsokára én is visszamegyek melózni, hogy legyen pénzünk (pedig nem így terveztem), végre újra nyugalomban élni. Többet az életbe nem teheti be a lábát a házunkba az biztos!! Ezt megfogadtam. Az a nő aki ökölbe szorított kézzel szitkokat szór rám a saját szobánk ajtajában a férjem és a fiam füle hallatára,mert vettünk egy ágytakarót!! Az nem normális. Megkeserítette az életünket és joggal beszélek a férjem nevében is.

Kár, hogy nem tudok happy endet, pedig sokkal jobb lenne :)

A fenti hozzászólásokból az derül ki,hogy midenki összeférhetetlen anyóst fogott ki .

Nekem az első férjem meghalt,a gyerekeim kicsik voltak, a legnagyobb 4 éves volt, a legkisebb 6 hónapos. Anyósommal haláláig tartottuk a kapcsolatot,elég rossz természete volt,de én ráhagytam mindent.Igaz nem éltünk együtt.

A második anyósommal voltak konfliktusaink.A páromat egyedül nevelte,egyetemre járatta,és még felnőttként is úgy gyügyögött neki,ahogy a kisbabáknak szoktak.Amikor kezdett beleszólni az életünkbe, a férjem megmagyarázta neki,hogy Ő már nem kisgyerek,és vegye tudomásul,hogy neki első a családja,de ettől az anyja is fontos számára. Ha viszont ezt nem képes tudomásul venni,akkor nemkívánatos vendég nálunk.Némi harag után anyósom ha nem is volt nagyon szívélyes,de normális kapcsolatot tartott velünk.Tehát szerintem,mindenképpen a férjnek kell rendezni a helyzetet,ha ez nem vezet eredményre,erősen korlátozni kell a vele való érintkezést.

Ha együtt laktok,akkor is ez a helyes módszer.Rászólni,ha cirkuszol,de nem veszekedni vele,levegőnek nézni,és persze,amint lehet különköltözni.

Én is anyós vagyok,a menyemmel 8 évig laktunk együtt.Az első percben tisztáztuk,hogy ki mit végez el a házimunkákból,melyek a közösen használt helyiségek,melyik

a saját szobájuk stb.,valamint azt,hogy egymás szobájába

hívás nélkül nem megyünk stb.Ezt persze be is tartottuk,és

nem voltak különösebb konfliktusaink.Én ha el is mondtam a véleményemet nekik valamiről,soha nem szóltam,ha nem vették figyelembe.Ma már külön élnek,de még mindig jó a kapcsolatunk.(Jobb,mint a saját anyjával )Egy anyának tudomásul kell vennie,hogy a gyereke felnőtt,és már nem az anyja a legfontosabb számára,még akkor is,ha ez érzelmileg nehéz.

Sajnálom a fiatalokat,akiknek az életébe a szülők beleszólnak.

8,55-ös hozzászóló!

Ha nekem ilyen anyósom lenne amit Leírt magáról kezem lábam összetenném,nem keresném a kákán a csomót az biztos.

Nekem nagyon fontos lenne a családi jó kapcsolat ahol nincs ellenségeskedés irigység rivalizálás acsarkodás egymás háta mögött furkálódás.A férjem családjára főleg az anyjára sajnos ez a jellemző.És ugye egy család szíve az anya,az Ő viselkedése példamutatása a dolgokhoz való hozzáállása befolyásolja az egész család életét.Ráadásul olyan hisztis mint egy gyerek,úgy duzzog ha valami nem tetszik neki.a másik fő baj,hogy 2 gyerekük van,és az én férjem kb a 10%-át kapja mindennek mint a másik.Értem ezt a figyelemre szeretetre anyagi és egyéb segítségekre.Ez nagyon szembetűnő,sokszor vérlázító ahogy megkülönböztetik őket.Ne csodálkozom,hogy nehezen viseli a férjem,és megtartja a távolságot velük.

Az én számomra ez nagyon elszomorító,én nem tudnék a gyerekeimmel soha így viselkedni.