Ha örökbe fogadtok egy gyermeket piciként, később elmondanátok ezt neki?

Nekem nem mondták el, de én mindig is "tudtam", h valami titok van a családban.

Állandóan kutattam, nem tudtam, h mit keresek, de éreztem, h van valami, esténként próbáltam hallgatózni, hátha megtudok valami érdekeset.

Aztán 9 éves voltam, amikor egy "jóakaratú" szomszéd elmondta, egy év kellett, mire rákérdeztem.

Ez az eset rányomta a bélyegét a családunkra, soha többet nem tudtam olyan őszintén bízni bennük.

Mivel részleteket nem mondtak el, nyilván nem akarták, h tudjam, h magamra hagytak két hétre egyedül a szüleim, hogy majdnem meghaltam, annyira beteg voltam, mindezt két évesen, ezért én állandóan fantáziáltam arról, h egyszer eljönnek értem a "szüleim", és azt éreztem, h anyuék elloptak tőlük. Haragudtam rájuk, gyerek voltam, egész másképp láttam dolgokat, onnantól ha vmit nem engedtek meg, vmit nem vettek meg, mindig arra gondoltam, h persze, azért nem, mert nem vagyok az édesgyerekük.

Hosszú-hosszú évek teltek el, mire rendbe raktam magamban ezt a dolgot, megtudtam nagyon sok körülményt. Mára már nem emészt ez a dolog, született egy gyermekem, a szüleim sajnos már nem élnek, a vérszerintiekkel találkoztam, nagy csalódás volt.

DE!

A mai napig sok minden azért nem sikerül mert azt gondolom, h úgysem fog menni, rettenetesen önbizalom-hiányos vagyok, sokszor gondolom, h nem vagyok jó semmire, ezeknek az alapja nyilván a kisgyerekkorban átélt eseményekből, és a titkolózásból fakad.

"Ha mondjuk a szülei meghaltak akkor mutassam meg a helyüket is?"

Képes lennél megtagadni tőle, hogy elmenjen néha a vérszerinti szülei sírjához???

én pszichológián tanultam erről az esetről és azt tartják jónak, ha a gyerek egész pici korától kezdve tudatos, hogy Ő örökbe fogadott gyerek.

Magyarán mikor megkérdezi, hogy ő hogy lett a család tagja vagy hogy született, akkor már el kell neki mesélni, hogy Ő az Anyu legnagyobb ajándéka, amit egy másik nénitől kapott. Nagyon szép történeteket lehet erre kitalálni, amitől nem fogja rosszul érezni magát.

Sokkal rosszabb, ha hirtelen tudja meg, esetleg a serdülőkor közepén, mert olyankor épp elég stressz éri, amivel meg kell birkóznia..

És ha a gyerek tudja, hogy valaki nem a biológiai anyja, még fogja ugyanúgy szeretni, talán még jobban is tiszteli majd..

Ez bizony nagyon nem könnyű helyzet. Nekem is megfordult már a fejemben, ha esetleg úgy hozná a sors és örökbe fogadnék egy kicsit.

Hallottam már olyan esetről, mikor a gyerek már kiskamaszkorú volt, és megtudta, hogy örökbefogadói nem a vér szerinti szülei, egy világ dőlt össze benne, szinte kiábrándult belőlük.

Ha eltitkolnám előle, lehet, hogy sose tudná meg az igazságot, de mi van, ha mégis kiderül?

Talán jobb, ha idejekorán megtudja, mikor még egész kicsi, és később nem fog kiborulni rajta, ha valahogy rájön vagy egy "jóakaró" elárulja.

Szóval, én is eléggé hezitálnék ezen, mi lenne a helyes döntés, és ez gyerektől is függ, hogyan reagálna rá.

én nem titkolnám kiskorában sem, megmondanám, hogy egy másik néni hasában volt, és ő adta nekem ajándékba.

sőt lehet, hogy nyíltan fogadnám örökbe, hogy meglátogathassa néha a szülőanyja, ha szeretné.

tegnap 21:45

Ha kamasz korában tudja meg, nem csoda, hogy kiborul.

Egész pici korától mondogatni kell neki, utalni rá, hogy ő egy másik néni pocakjában volt, és az a néni adta anyának őt. Vannak mesék is, amik segítik feldolgozni a bejelentést. Pelyheske, a kismadár, aki kiesett a fészekből, és egy másik madáranyuka nevelte fel pl.

Minél természetesebben beszélünk erről, a kicsi annál könnyebben érti meg, és dolgozza fel.

Sziasztok

engem örökbe fogadtak soha nem mondták el

mindent megadtak,imádtam őket

haláluk után megtaláltam az örökbefogadási papírokat is

ott zokogtam napokon keresztül hogy ekkora titkot tartottak magukban és nem mondták meg nekem

na hát rendbe jöttem és elmentem az igazi szüleimhez--életem legnagyobb csalódása volt alkoholista csövesnek kinéző apa egy összevert anya egy viskóban ami úgy néz ki mint egy köpet

nem mondtam semmit csak megnéztem őket,megkérdeztem h hívják őket hogy biztos legyek benne-igen ők azok

hazamentem sokáig dolgozgattam fel aztán rájöttem hogy JÓ HOGY NEM MONDTÁK EL!!! nem rágódtam az életemet adó embereken ennyit nem láttam őket kiskoromban ideális környezetben nőttem fel..szóval itt még egy szavazat a nemre.

ma 10:29

De mégiscsak egy nagy törés volt neked, hogy szüleid halála után tudtad meg, nem?

Ha elmondják, nem jobb lett volna? Attól még ugyanúgy elmehettél volna a vér szerinti anyukádat megnézni.

Nekem a családi békéhez fontos lenne az őszinteség, még ha adott pillanatban fájdalmas is, de mindenképpen könnyebben feldolgozható, mintha akkor tudod meg, amikor már nincs kivel megbeszélni...

Őszintén örültem neki,hogy nem mondták el korábban.Nem tudom szavakkal leírni miért pontosan,de a legnagyobb csalódás az hogy az "igaziak" ilyenek.Örülök hogy ezt nem kiskoromban nem kamasz koromban és nem is annyira fiatalon tudtam meg. Én meg tudom érteni őket,hogy nem mondták el és nem haragszom rájuk,teljesen felesleges.Megóvtak attól hogy úgy érezzem hogy a testvéreimnek több jár,hogy nem vagyok a sajátjuk ezért nem kapom meg,azért szigorúak mert nem szeretnek eléggé,nem éreztem magam csak örökbefogadottnak.

Ők neveltek fel,ők adtak meg mindent,ők szerettek,iskoláztattak,segítettek támogattak..!!!!!

Szerintem ha valakit örökbe fogadnak kicsi kicsi korában nem kell elmondani,ha tudják a titkot tartani örökké.

Nem értem miért kell kiskoruktól mondani..annyi rossz érzés jöhet fel a gyerekben ha tudja.

Nem azért zokogtam elsősorban mert nem mondták el,hanem azért mert annak ellenére hogy nem vagyok könnyű esett ennyi mindent megadtak,pedig még csak vér szerinti sem vagyok.Még közelebbinek éreztem őket..Nem mondom én is haragudtam egy ideig mert nem mondták el.DE!! jól átgondolva ha ezt elmondták volna,tuti semmilyen jó hatással nem lenne rám,az sem ha mondjuk meghaltak volna,egész életemben bánkódtam volna az igaziak után és haragudtam volna a szüleimre hogy bizony az igaziak jobban szerettek volna stb..nem fogalmazok túl jól,de remélem értitek a lényeget!