Fiúk! Ti is így gondolkodtatok 20onévesen? Változott azóta valami? Mi okozta a változást?

Barátom most lett 22 éves. Főzni szeret, viszont enni is, de nagyon, szóval be kell dobnom magam. A többi házimunkában szívesen segít, elvégre is tudja, hogy például ha rumli van, abból ugyan úgy kivette ő is a részét (sőt...), szóval miért én pakoljak egyedül?

A gyerek téma meg... Hát tudjuk mindketten, hogy még egy jó darabig egyikünk sem akar, az biztos. Ő mondjuk olyan, hogy szereti a gyereket, viszont nem megy oda gügyögni az utcán, meg hasonlók, viszont a testvére tündéri 2 éves kislányát imádja, de a rossz, hisztis, visító gyerekeket, akik nem fogadnak szót, na őket nagyon nem bírja elviselni. Én nem gondolok rá úgy, hogy a legnagyobb vágyam, meg hogy életem célja gyereket szülni, de szerintem ez 19 évesen még teljesen normális.

A főzés annak dolga, aki jobban cselekszi...

Általában jobb felosztani ezeket a dolgokat. Ha a férfi önbecsülését zavarja az, hogy ő neki főzni kell avagy Gyesen kéne maradnia akkor vállaljon át más feladatokat. A főzés is több dologból áll. Be kell vásárolni, el kell mosogatni, elő kell készíteni a sok hozzávalót, stb.

Én úgy szétbontok egy csirkét, hogy csak úgy nyekken... Meg is sütöm akár, de elmosni a sok zsíros, dzsuvás, ételmaradékos tányérokat, edényeket nem tudom és nem is akarom. Undorodom tőle...

A gyerkőcre pedig csak annyit, hogyha megfelelő számára az anyagi illetve szociális háttér akkor nincs mire várni. Én tuti szeretnék többet is és ezzel a legjobb baráti köröm is ugyan így van.

Szóval amondó vagyok, hogy ez szemlélet és neveltetés kérdése.

22/F (és a barátaim is többnyire korombeliek)