Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy lehet normális kapcsolato...

Hogy lehet normális kapcsolatot kialakítani az "anyóssal" ha ő már az első perctől kezdve nem kedvel?

Figyelt kérdés

A lényeg annyi, hogy a barátommal 2.5 éve vagyunk együtt, de ritkán járok hozzájuk, évente kb. 3-4 alkalommal a távolság miatt. Az anyukája eleinte kedvesnek tűnt, de folyton tartotta a távolságot velem szemben. Úgy gondoltam, hogy majd idővel minden rendeződik. De nem így történt...


Az első találkozás után megkérdeztem a páromat, hogy mondott-e valamit rólam az anyukája. Azt mondta, hogy igen, véleménye szerint én túl büszke vagyok.


Nekem ilyet még soha senki nem mondott. Tipikusan olyan ember vagyok, aki nem szeret a középpontban lenni, inkább csendben meghúzódok a háttérben. Nem értem miért alakult ki rólam ez a vélemény, mert kedves és udvarias voltam vele, sokat beszélgettünk, mivel ebédre voltam hivatalos náluk, felajánlottam a segítségemet neki, amit nem fogadott el.


Állítólag nincs velem semmi baja, de én ezt nem így érzem! Folyton "szid" engem, hogy a páromnak miattam megy el a pénze, mert hozzám utazgat. Aztán a következő pillanatban meg arról beszél a barátomnak, hogy szeretné elkérni a számomat, hogy beszélgessen velem telefonon. De ugyan minek? Csak a szememben akar jópofizni? A hátam mögött meg szid, amikor semmi oka nincs rá... Ugyan mit tudnék én neki mondani, amikor már kellemetlennek érzem a találkozást is vele a viselkedése miatt?!


Egyszerűen nem tudom, hogy viszonyuljak hozzá. Ő sokszor elutasító, nem akar velem "barátkozni".


Néha érdekes megjegyzéseket tesz velem kapcsolatban, amik nem esnek jól de próbálok rajtuk túl lépni.


Mit csináljak, hogy egy picit jobb legyen kettőnk között a kapcsolat? Annyira furcsán viselkedik, az egyik pillanatban ilyen a másik pillanatban meg mintha nem is ő lenne, egyszerűen nem tudok rajta ki igazodni.


2011. aug. 29. 14:45
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
100%

Nem volt idöm delutan reszletezni, bar most sem sok, röviden: Szerintem nincs semmifele masik jelölet, mindegy, hogy ki vagy, barkivel igy yviselkedne, aki a fiaval jar. Elvenni keszülsz a fiat, ezert ilyen. Nem tudom, hogy irjam tapintatosan, de ilyen kis izeknel sajnos sokkal rosszabbakra is szamithatsz a kesöbbiekben. (Föleg, miutan "elveszed" a fiat!") Mivel az en anyosom sem egyenes ember, a tapasztalataim szerint az ilyen jellemüek sokkal több aljassagra es sz@rkeveresre kepesek, mint egy nyiltan teged szido, akiröl tudod, mire szamithatsz. (Te is, es sokan masok elött se tudja magat a nyilt viselkedese miatt megjatszani.) Tovabb inkabb nem is reszleteznem...

Javaslom, ne idegesitsd magadat azzal, hogy a baratodtol kerdezgetsz rola. Szerintem epp eleg, amivel az ember szembesül. En is bunko dolognak tartom, hogy nem kepes kerni, nem kepes megköszönni az eg vilagon semmit (lassan 10 eves hazassag utan sem, ja es mi meg egyelöre együtt lakunk is!), de ennel meg rosszabb, hogy az unokajanak milyen peldat mutat a viselkedesevel? Viszont ez az ö dolga, az ö felelössege, ö elete es ö el a viselkedese következmenyeivel, igy törekszem csak a sajat dolgaimra koncentralni.

Egyebkent szerintem nem fogsz összeroppanni, ez egyszerüen csak töled függ, viszont tenyleg nagy belsö eröt igenyel!!

Viszont a ferjeket szerintem muszaj szembesiteni neha a viselkedesevel, mert ök ugy vannak am nevelve, hogy eszre sem veszik, es ha majd sürübben talalkoztok, nem mindegy bizonyos szitukban. (Pl. ha ellentetet mondja a gyereknek, mint Te...stb.) Masreszt ettöl fog melletted allni a ferjed, ha atlatja ö is, majd hosszu idö utan. Viszont ahogy irod, ö mar at is latja a viselkedeset, akkor szerintem a Te helyzeted nem is olyan rossz! (Lehet, hogy az "elödeid" segitettek neki ezt atlatni? Vagy megis hagyta önalobbnak lenni a fiat?) Mindegy, ennek örülj, es javaslom, csak a Te (Ti) dolgatitokkal foglalkozz.

3.

2011. aug. 29. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
69%

Meg annyit tehetünk az anyossal kapcsolatunk (ami tehat 2 labon all, 2 feltöl függ) rank esö resze erdekeben, hogy a tölünk telhetö legjobbat tesszük. Szerintem semmi többet. Ha majd gyereked lesz, akit sok-sok even keresztül "nevelsz", ateled azt a kötödest, amivel anyosod is kötödik a fiahoz. Es akkor kicsit belelatsz az erzeseibe, megerted az erzeseit. A viselkedese viszont az ö döntese, es ö olyan dolgokat elt at, hogy jelenleg sajnos csak ennyire kepes. (Ahogy az enyem is.)

Remelem segitettem, bar a 3 hsz-om jobb lett volna egybe, igy tudtam leirni.

3.

2011. aug. 30. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!