Házasságban erotikus álmok? Miért?
Nektek volt olyan, hogy azt álmodtátok, hogy egy másik férfival szeretkeztek? Nem álmodozásra gondolok, éjjeli álmokra. Arról az ember nem tehet.. Mire utalhat? 3 éjjel egymás után ugyanazzal a férfival voltam álmomban. Nem értem miért, és miért pont vele, ezer éve nem láttam, és soha nem volt köztünk semmi, még baráti viszony sem. Létezhet, hogy mivel most hagytam abba a fogamzásgátlót, meghülyült a hormonrendszerem?
A másik, ezt elmondtam a férjemnek. Leírom a reakcióját majd, mert erről is lenne kérdésem, de előbb érdekelne, veletek fordult-e ilyen elő. Köszi!
Igen,én már álmodtam ilyet,én sem értettem miért,elég kellemetlenül is éreztem magam miatta,de nem mondtam el a páromnak.
26/N
Azért, mert emberek vagyunk, szükségünk van a szexre is meg az erotikára is, a szexuális témájú álmok pedig az életünk velejárói. Minden álom egy szimbólum - amit álmodtál, nem azt jelenti, hogy kívánod konkrétan azt a férfit, sokkal inkább szól arról, hogy esetleg változatosságra vágysz a kapcsolatodban. Ez csak egy példa, neked kell rájönnöd, mire is utal ez az álom.
Kíváncsi vagyok, mit szólt a férjed, mert ha ezt komolyan mellre szívta, akkor az gáz.
Az álom nem valóság - ez nem a te akaratod vagy kívánságot. A férjeddel való beszélgetések a megfejtéséhez szükségesek.
szerintem van annak jelentősége kivel álmodunk ilyet. Ha vonzónak találod annak ellenére, hogy házasságban élsz, lehet, hogy a be nem vallott érzelmek így törnek elő.
én hosszú hónapokig álmodtam egy férfiről, akihez a valóságban is nagyon vonzódom + én csak olyannal álmodok ilyet, akivel a valóságban is el tudnám képzelni.
Én pár napja az exemmel álmodtam folyton de a férjem is szerepelt minden álmomban. Volt hogy álmomban az exem kikövetelte hogy valljam be még szeretem, vagy épp a barátnője voltam még stb. Nem tudtam hova tenni a dolgot, mivel már semmit sem érzem a srác iránt, aztán rájöttem, hogy osztálytalálkozónk lesz (volt osztálytárs az exem), náluk lesz az ő házában és nagyon csúnya volt a szakításunk, bosszúból jött össze velem, hogy egy általa vélt sérelmet megtoroljon, és napok óta azon vacilláltam hogy elmenjek-e a találkozóra, vagy se, mert tudtam, hogy nem igazán állom a jelenlétét azért amit velem tett.
Amikor eldöntöttem hogy oké akkor inkább nem megyek el megszűntek vele az álmaim. Az agyat mai napig nem ismerjük és azt se hogy az álmok hogyan "születnek" van olyan feltételezés hogy a napi képeket és emlékeket pakolgatja az agy (elmenti a memóriába) és mivel folyton az osztálytalálkozón rágódtam kihatott az álmaimra.
Ettől nem csaltam meg a férjem, és ő sem gondolja így.
Nekem is szoktak lenni, elég gyakran, és olyankor nekem is baromi lelkiismeret-furdalásom van. Most már hetek óta minden álmomban szerepelnek férfiak, akik kikezdenek velem, de elutasítom őket... Nem tudom ez miért van.
Bár én szeretkezni csak a párommal szoktam álmomba, viszont csókolózni már csókolóztam mással is, meg a flört is ugye.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!