Nem akarom elveszíteni! Mit tegyek?

Hát ha el akar menni inkább most menjen mint pár év múlva vagy amikor már 2 gyerek lesz ,mert akkor már nagyon meg sínyled az egészet.

Ha nem most megy el akkor később,,szóval örök bizonytalanság,hogy mikor mondja be újból az unalmast.

most még van esésed újra kezdeni valaki mással és 1 év nem olyan hosszú amit nem lehetne elfeledni.

A lila köd elszáll ez természetes. Ha valaki csak a lila ködöt keresi, az örökké röpködni fog egyik kapcsolattól a másikig.

Javaslom ezt tanulmányozni: [link]

Tenni kell a jó párkapcsolatért, de megéri.

"a jó és stabil kapcsolathoz a szeretet elég, és úgysem lehet szerelmes az ember élete végéig"

Ez teljesen igaz. Én úgy gondolom, hogy egyszerűen erről kéne meggyőznöd, ha valamivel célt tudsz érni, akkor ez az. Ha ezzel nem, akkor sajnos mással se nagyon... A házasságkötés előtt kellett volna tisztáznotok, kinek mi a felfogása a házasságról. Nekem az, hogy a házasságot ilyen butaságok miatt, hogy elmúlt a rózsaszín köd, nagyon felszínes és hülye dolog felrúgni. Mert nem az a lényege, hanem az, hogy kitartunk egymás mellett jóban-rosszban. Számíthatunk egymásra. Ha két ember alapjában véve összepasszol, akkor ez megoldható. Ha nem... hát akkor minek összeházasodni? Szóval én nem tudom, mire számíthatsz, mert úgy látom, alapvetően más a felfogásotok a házasságról. Szomorú, mert ezért van annyi magányos ember.

Egyéb apró trükkök, amik önmagukban szerintem nem érnek sokat: próbáljatok visszagondolni, miket csináltatok a nagy szerelem idején, hogy viselkedtetek, próbáljátok azt visszahozni.

„Évek múlásával a legnagyobb hévvel fellángolt szerelemben, házasságban is elindul egyfajta hőmérséklet csökkenés.A napi feladatok, kihívások, megélhetési gondok, a gyermekekkel kapcsolatos teendők és problémák talaján húzódik meg a lehűlés.Észrevétlenül lopakodik be életünkbe, szinte csak beoson, maga után húzva a ridegség enyhe árnyait. S egyszer csak társunk hibáira, általunk már elviselhetetlennek tűnő szokásaira, negatív ismérveire figyelünk fel. S amint a sav átmarja az anyagot, úgy marja szívünket, lelkünket a bizonyosság: ezt az embert én már nem bírom elviselni.Megváltozott, már nem olyan,min rég.Könnyedén adjuk át magunkat az érzelem negatív hullámainak,hiszen a nap- mint nap ritmusában, a megszaporodott teendők miatt olykor kevés, sőt szinte semmi sem jut a párkapcsolatunk ápolására.

Gyorsan el lehet veszni az önsajnálat süllyesztőjében, a megcsalatottság útvesztőjében.Hiszen a holtomiglan-holtodiglan ígérvénye úgy tűnik ebben az állapotban, mintha üres ígéret lett volna csupán.Kétkedve, de elfogadjuk, hogy a társunk, férjünk- ma már csak emlék. Egy új általunk nem ismert,bosszantó vagy éppen elviselhetetlen emberrel élünk együtt.

Egyszerűbb a csalódás, kiábrándultság mellett letenni a voksot, mintsem amúgy is küzdelmes életünk elvárásai és megfelelési kényszere mellett visszabontani már-már rosszul működő, döcögő házasságunkat, kapcsolatunkat.Pedig egy rosszul megépült ház sem lesz lakható, ha nem bontjuk vissza akár az alapokig azt,amit már felépítettünk, Majd a felfedezett hibák kijavítása mellett, tégláról-téglára újra nem építjük a falakat ahhoz, hogy örömteli élet kezdődhessen meg benne.

Hamar el lehet felejtkezni a boldog napokról, a szerelmes éjszakákról- ha hagyjuk.Langymeleggé vált sok-sok évvel mögöttünk bizony nem kis feladat a szikra élesztése, a belső szépség és jóság ismételt újbóli felfedezése, de nem lehetetlen.Hiszen akivel a komor vagy verőfényes reggeleken együtt ébredünk fel, az ugyanaz a szeretett társ,mint akivel összekötöttük az életünket hittel, reménységgel.

Ugyanaz a remek ember, aki elkápráztatott minket szavaival, szívének szeretetével, gyengédségével. S akinek hittünk, akiben bíztunk.Meg kell állni tehát egy pillanatra és felidézni hangját, mosolyát, gyengédségét, hogy új értelmet kaphasson az együttélés.

El kell mélyedni magunkban és meg kell keresni a jó tulajdonságait, melyek bizton megvannak most is, csak kissé megfakult látásunk miatt nehezebben vesszük észre. Fel kell kutatni az ismerős érzelmeket, és örömmel,szeretettel kell feléleszteni azt. Nem lesz könnyű elkendőzni rossz érzéseinket, kiábrándultságunkat, félelmeinket. De minden egyes jó érték megtalálása új örömmel fog eltölteni bennünket, s ha szépen türelmesen lemegyünk az alapokig ismét megtaláljuk azt, akit már elvesztettnek hittünk.

Meg kell találnunk magunkban is azt a nőt, azt a szerelmes asszonyt, aki boldogan állt élete párja mellé, aki lángolt, égett a hévben,aki büszke és boldog volt választása idején.Mert belül ott szunnyadunk, s fakultunk mi is, s elhalványodtak saját érzéseink.Hagytuk ránk rakodni a hűvösséget, hidegséget,akarva akaratlanul kerültünk érzelmi fagypont közelébe.

S bizony, újra kell építkeznünk.Úgy kell kezdenünk, mint ismerkedésünk kezdetén: mozi, séta, meghitt vacsora.Elevenítsük fel a boldog pillanatokat,az együtt átélt örömöket.Gyermekeinket a nagyszülőkre bízva,időt és energiát kell fordítanunk egymás újra felfedezésére.Nyugodt és békés környezetet teremtve, lelki harmóniánkat egyesítve közösen kell felépíteni azt, ami elromlott..Újból be kell költözni a megértésbe, szerelembe,szeretetbe, hogy a még hátralévő élet közösen ne csak élhető legyen, hanem boldog és kiegyensúlyozott, a magunk és gyermekeink örömére.Ajándékok vagyunk egymásnak, egyszeri és megismételhetetlenek. Ne hagyjuk elveszni azt a kincset, akit megtaláltunk egykor szerelmünk hajnalán.”

Forrás: [link]

Nagyon el kell gondolkodni. A jó párkapcsolat kincset ér. Ha picit romlik, akkor addig kell mindent elkövetni a "javítás" érdekében, amíg csak lehet. Szakítani, válni csak abban az esetben szabad, ha már visszafordíthatatlan vagy ellehetetlenítő problémák vannak. (erőszak, rendszeres félrelépések, anyagi felelőtlenség, mint pl túlzott játékgépezés, alkoholizmus stb stb és mindez a változtatás szándéka nélkül)