Olyan lányokkal szeretnék beszélni, akinek a párjuknak az előző kapcs. Ból van gyereke?

Kedves utolsó!

Mindenképpen jó a másik oldalt is kicsit olvasni!

Sajnos, én már megállapítottam ilyen helyzetben nagyon nehéz jót, jól cselekedni, itt már senkinek nem lehet igazán tökéletes ugye a helyzet.

Viszont azt gondolom törekedni lehet rá, ha szeretjük egymást.

Kérdelek téged kedves utolsó és kérdező, hogy az miért olyan kivitelezehtetlen, hogy a találkozások tervezehtőbbek legyenek? Én ezt tökre megértem.

Nekem is ha itt voltak bő egy hónapig párom gyerekei, és sokszor voltam csak én velük, mert párom dolgozott, már kifáradtam, mama nem foglalkozott velük, valljuk be egy hónap alatt igen is mama is vigye és foglalkozzon velük, és heti egyet had szusszanjak már, ezt sokak még saját gyereknél is csinálják... és mikor már úgy volt hogy lassan mennek haza, és mégis maradtak még pár napot, igen én is már kibuktam, mert már a konyha is töküres volt már mivel éppen autónk sem volt, hogy lehessen normálisan bevásárolni ennyi emberre, de én oldjak meg mindent? Persze vehetem lazábban is, de akkor nem lesz kaja előttük, és akkor leszek én megint csak a rossz, meg a lusta, pedig csak több támogással jobban mennie.

Én az javaslom, én azt tanultam, hogy miér ne lehetne ezeket megbeszélni, hogy legyen rendszer abban amikor jönnek, hogy tudjál rájuk készülni?

Ez kedves férfi válaszoló olyan nagy áldozat, ha párod elfogadja és akkor nyugodtabban, felkészültebben is várja a gyermekedet?

Kedves kérdező

de azt sem értem, hogy tudnak a gyerekek így jönni menni hétköznap?

Iskolába, tanulás? Otthon mi van? Az anyjuk csak úgy elengedi őket hétköznap, neki nem hiányoznak, ha már heti 3-4napot ott töltenek? Azért ez fura...

Kedves 14:48

Igen, ez a része teljesen érthető, hogy jobb az, ha tud rá készülni az ember. De a bökkenő az utolsó mondatodban volt (ami az én esetemet illeti). Ha a párom elfogadja a gyerekemet, akkor én cserébe ezt megteszem.... A párom már az elején megmondta, hogy nem fogja elfogadni a gyerekemet, és nem fog felé közeledni, nem fog ezzel erőlködni! Majd ha a gyerek közeledik, azt viszonozza, elfogadja. Mert szerinte a gyereknek kellene annyira érdeklődőnek, befogadónak lenni vele szemben, és nem fordítva. Persze azt elvárta, hogy én szeressem az ő gyerekeit, hurcoljam őket mindenhova, játsszak velük non-stop, hogy elfogadjanak engem!!! Ez az egyik fele. A másik fele meg az (és ebben vitázhatunk, nem fogunk egyetérteni), hogy ha napközben ideszól a gyerekem anyja, hogy nem tud az iskolába értemenni, ma menjek én, és délután legyen nálam. Erre mondjam azt, hogy "bocs, de nem volt betervezve, a párom nem készült fel rá, ezért nem megyek érte"? Nem! Mivel ragaszkodok a gyerekemhez, és annak örülök ha minél többet van velem, természetesen azt mondom, hogy "persze, megyek érte, majd este viszem haza"! És az, hogy a párom ezt nem tudja megérteni, számomra elfogadhatatlan! Hogy emiatt az 1-2 nap miatt tervezhetetlen az élete! Ennyi erővel én is sírhatnék minden nap, hogy az én életem milyen MINDEN NAP az idegen gyerekek miatt? Mennyire tervezhető? Mennyire van szabad mozgásterem? Mennyire jó az, amikor az otthonomban a jövevények elküldenek a p..sába? Sírok miatta? Szívom a párom vérét ezzel? Nem teszem! Hiszen ezt vállaltam. Mit teszek? Minden időmet velük töltöm, próbálom elfogadtatni magam velük, és várom, hogy mégis megtörténjen a csoda. Hogy cserébe egyszer én is valami hasonlót kapok a páromtól...

Utolsó vagyok.

... szóval egy szó, mint száz, szerintem mindösszesen érzelmi intelligencia kérdése lenne az egész. Hangsúlyozom, az én esetemben! Mert ő hozott gyerekeket, akiket én elfogadtam, MINDEN NAPRA, én hozok ritkán gyereket, akit ő nem hajlandó elfogadni. Ha pedig a megszabott láthatáson felül itt van egy fél napo, az gyakorlatilag egyenlő a világ végével számára. Én tudtam, hogy velem lesznek az idegen gyerekek minden nap, az én házamban, miközben a sajátomat ritkán láthatom, de vállaltam a helyzetet, és belementem így a kapcsolatba. és nem sírok neki emiatt, hogy ez így mennyire rossz! Pedig az. Cserébe miért nem várhatom el ugyanezt???

Kedves férfi író!

Hát hallod hogy így leírtad, tök igazad van. szerintem tökmás - legalább is azt gondolnám, mikor mindkét félnek van már gyermeke, én azt gondolnám, hogy olyankor az a nő könnyebben elfogadja a pasi gyermekeit hiszen jobban megtudja érteni mit érezhet a pasi a gyermekei iránt, no meg ott van neki a sajátja, míg mi akik még csak tervezik, várják a gyermeket csak kapizsgáljuk azt, ill. még jobban vágyunk saját gyermekre... mert, nem volt ám jó más gyerekeinek, fura volt nagyon a cuccait mosni pl, míg a saját gyermekem csak tervben sem lehetett és csak vágyakoztam, no és mikor elvetéltem?? És utána jöttek... Szerencsére nem kötöttem össze vele őket, észre sem vették, de fájt, hogy mástól két becsúszott gyereke van is a páromnak, én meg elveszítem akit már vártunk... Szerencsére azóta már újra babás lehetek, és 17.hetesek vagyunk :-) És ők is jól fogadták a hírt.

Önzőnek tartom a párod kicsit... ilyen esetben úgy gondolnám, ha te ennyit vagy az ő gyerekeivel, akkor neki is kéne azt viszonozni. Érthető, ki szeretne sajátítani, ezt az érzését megértem, de hát neki is van már gyereke és ő sem mond le róluk a te kedvedért, tehát kölcsönen tudnia kéne működne a kölcsönös elfogadásnak....

Remélem ezt tálalod neki, és rájön.

Kedves kérdező, hát sajni néha ilyet én is érzek, hogy egy hosszú hónap után miért nem mondhatná, elismerően,nem kell össze-vissza dícsérni, hálálkodni, csak egy puszi és azt mondani hogy "kösz, drága, egész jól elrendeztek őket", mert ok, vállaltam, elfogadtam, de jól esne ha megdícsérne, mert igen is néha én úgy érzem, hogy már néha erőmön felül teljesítettem,hogy nekem nincs még gyermekem nem tanultam bele egyszer, de hipsz-hopsz 4-en vagyunk, és más gyereke akkor is, nagyon máshogy nevelei őket az anyjuk mint mi tennénk... és akkor sem tökre természetes - de ő úgy akarja beállítani, mert igen is sok nő van, aki már csak eme körülmények miatt szóba sem állna vele... Úgy érzem, azt gondolom, hogy ő csak nem akarja ezt így beismerni, pedig tudja jól, csak a férfi önérzetét bántaná, pedig csak kicsit nekem esne jól, ha megdícsérne, és így lendületet többet is kapok a kövi találkozásra.

Nálunk ilyen szempontból azért az más, hogy az anyjukkal eléggé messze kerültek a nő új párja révén, így általában mindig megvan előre beszélve mikor-jönnek és kb. mennyire időre. Ez így nekem azért jobb.

Bevallom, kész lennék ha közelebb lennének, és csak jönnének mennének itt nálunk mikor nekik jól esik. Mert sajnálom, de én nem tudom őket sajátomként szeretni, kedvelem őket, elfogadtam, de ennyi, de saját életembe állandóra nehezen tudnám befogadni... csak végszükség esetén nyílván... Tudom, hogy páromnak gyermekei, s neki a család része, de nekem nem igazán, nem tudok így érezni sajnos... ennek okát nem igazán tudom, pl, egy családi képre rátenném őket párom végett, de nekem az az érzés nincs ott...

Viszont! Ha nekem is van hozott gyermekem és őt is cipeli az új párom,ha kell, akkor ne zavarjon már, ha ő a saját gyerekéért is elmegy...Tehát nálatok működhetne úgy mond a fifty-fifty elve. De nálunk nem ez a helyzet, ha az egyik fél többet bevállal a másikért, mert azt mondom, hogy a egymásért megteszem, ha úgy érzem kapok annyit a kapcsolattól, és akkor erős leszek, azért ezt igen is a pasi kicsit értékelhetné jobban én is úgy érzem.

előző vagyok:

az én párom meg olyat szokott mondani, hogy hát ugye az a főzés stb nem nagy dolog... persze egyet főzni nem nagy dolog, de huzamos ideig már nem ugyanaz, s ha nem nagy dolog a drága mamát miért úgy kell kérni, s nem kínálja magát, mint a normál mamák... nem akarja elismerni, mert rosszul esne a büszkeségének beismerni, hogy biza ez miatt ő nem olyan jó party ám, hogy igen, kösz, hogy megcsinálod,és így elfogadsz, és szeretsz... de ha már azt mondtam, hogy nem bírom, és hagyom az egészet, nagy szarban lenne, ő fözzön meg minden munka mellett, napról napra, akkor azért kikerekedett a szeme... hogy hát igen maga alatt lenne... de persze hozzátette, biztos megoldaná... effelől nincs is kétségem, csak nem mindegy hogy hogyan, no meg lehet akkor az anyuja jobban odatenné magát, mert hogy néz ki, hogy mindent az apjuk csinál ha van mama, csak most meg hagyott mindent rám, könnyebb az...

Na bocsi, de jó volt kicsit elpanaszolni :P

Én megértem mindkét fél látókörét, de hidd el kérdező, hogy az esetek 90%-ban a pasi a gyerekeit választja.

És ha a párja folyton morfondírozik mindenen az még rosszabb.