Miért olyan nagy baj, ha valaki nem dolgozik, amíg tanul, hanem teljesen mértékben a szülei tartják el?

Mert ész nélkül irigyek az emberek. És a hangsúly azon van, hogy ÉSZ NÉLKÜL.

Ahol mi lakunk, itt bizony elég kevés lehetősége van egy diáknak dolgozni, nem nagyon kapkodnak értük, és tele is van a város diákokkal az egyetem miatt. Ahova többek közt én is járok amúgy. Na most, ha ezeknek a rosszindulatú embereknek a kívánságára mindenki veszettül munkát keresne, azok is, akiknek nincs rá szükségük, akkor valószínűleg az olyanoknak sem jutna hely, akiknek nagyon is kéne az a pénz.

Az más kérdés, hogy szakhoz kötődő munkát tényleg érdemes vállalni, hogy fel tudjon az ember mutatni valamit már diploma után. De itt általában nem erről beszélnek az emberek. Ilyeneket én is szoktam, csak ez az én leendő szakmámban megoldható önkéntes alapon is (pénzért amúgy sem kellene senki sehova sajnos).

Szerintem sem jó, ha pl. a medikának, orvostanhallgatónak mellé kell keresnie az orvosi egyetemi tanulmányai mellé, szerintem a medika inkább tanuljon sokat, full time 100%-ban, a szabadidejáben meg rendesen pihenje ki magát és töltődjön fel, hogy friss erővel tanulhasson. Ő majd ha végzett orvosnő lesz, akkor fogja visszaadni a társadalomnak, szüleinek azt, amit belefektettek, főleg a jó orvosi munkájával, figyelmével. Viszont ha tényleg jó orvos lesz, akkor nagyon sokszorosan megtérül a társadalomnak ez a befektetése és a szülők türelme. Nem jó dolog, ha az orvos csak félgőzzel tud jelen lenni a figyelmével az órákon, vagy később a rendelésen.

A bántalmazott családoknál viszont meg sajnos kevés a választás, onnan minél hamarabb ki kell lépni, szerencsés esetben valami ösztöndíjjal, de ha nincs ilyen, akkor meg munkával, mert a bántalmazás túl gyorsan beleég a lélekbe, és a munkaképességet is kiégeti. Ott bizony sokszor van az, hogy csak a munka adhat kiugrást, mert ott azonnali kiugrás kell, és otthonról nem kap jót az ember, inkább csak rosszat.

Szóval minden család és ember és helyzet eléggé más és más. Ítélkezni meg azért nem szerencsés, mert nem biztos hogy a másik ember is ugyanabban a helyzetben van, ahogy én azt a magam élete alapján elképzelem.