Van itt olyan 16-17éves fiú-lány aki ki nem állhatja a szüleit?

én 16 éves vagyok de úgy érzem hogy az emúlt egy évben elég jó viszonyom lett a szüleimmel. Inkább olyan 13-15 éves koromig lázadtam nagyon, de mostmár kezdek lenyugodni és komolyodni.

Azért voltam roszban velük, mert soha nem értetek meg nem tudták mit szeretnék soha nem volt rám idejük a sok munka miatt. Szerencsére a bátyám jó példáját követve megtanultam kezelni a helyzetet.

Én csak apámmal nem vagyok jóban. Első sorban ő nem bír engem. :) Van egy hugom, ő sokkal okosabb nálam, és a többdiplomás apámnak ez számít jobban, jobbak az eredményei a tanulásban, mint nekem valaha voltak. Én anno humán tantárgyakban, versenyekben szerepeltem jól, jól rajzolok, jó a kézügyességem, informatikában is jó voltam/vagyok és többet is foglalkozok magammal(már a hugom korában is). Szóval szerintem igyekeztem kompenzálni a rossz reál eredményeimet, de semmi eredménye, mert a hugom mindenből jobb. Ő is van amiben rosszabb, nyelvek, szövegalkotás, stb., ráadásul én határozottabb vagyok, tudom mit akarok, ő pedig állandóan bizonytalan, nem képes harcolni, és kinyitni a száját. De ezekszerint így jártam, végülis amit kapok azt apámnak köszönhetem, de saját magam nélkül nem tudnék elérni nála semmit. Elvileg megtenne értem sok mindent, végülis a lánya vagyok, de nekem bőven elég lenne, ha kapnék elismerést az új telefon, ruhák, stb mellett.

Erre fellehet hozni, hogy 'de mindenem megvan', hát nem, én jobban tudom:)

Anyu pedig néha mellém áll, néha nem de tudja, hogy a hugomat jobban szereti apám, és tudom, hogy anyám ugyanannyira értékel mind a kettőnket, de azért hiányzik az az idő, kb. ovodáig, amíg apám velem is foglalkozott. De hát annak vége.