Megérdemlik a szüleim, hogy utáljam őket? 21/F Egy szomorú történet. Ti mit tennétek a helyemben? Mit gondoltok erről?
Lehet picit hosszú leszek, de ez kell ,hogy megértsétek a teljes történetet, az életemet fogom leírni tömören.
Kiksoromban elköltöztünk, amikor még általános iskolás voltam, mert a szüleim úgy voltak vele, úgy jobb lesz nekünk. Hát, nekem nem nagyon lett jobb, elszakadtam minden barátomtól, és elég visszahúzódó, csendes lettem. Amúgy is ilyen voltam, de így érthető, hogy mégjobban az lettem. A városban, ahová költöztünk, beiratkoztunk egy általános iskolába. Ott kezdődött minden. Ott még beilleszkedni beilleszkedtem, de mindig is kívülállónak éreztem magam (mind a mai napig annak érzem). Mindenkinek mindig csak a 2. lehettem, senkinek sem lehettem a "a legelső barát". Ez rossz érzés volt. Ekkoriban kezdtek el bántani is (nem fizikálisan), mert ugye én voltam az új gyerek. Először még csak 1-2 gyerek, ők is a hangom miatt, mert akkoriban, tény, hogy elég orrhangom volt. (bár logopédushoz nem tudom miért nem vittek el - mamám is egyfolytában csak azt hajtogatta milyen rosszul beszélek, erre emlékszem). Utána, még ugyanabban a városban, átiratkozunk egy másik iskolába (ahová az "okos" gyerekek jártak, mert tényleg jól tanultam nagyon). Ott folytatódott minden, csak sokkal intenzívebben. Oda már nem tudtam annyira beilleszkedni, ott már még több gyerek volt, aki úgymond rámszállt, mert visszahúzódó voltam. Gondolom ismeritek ezt, hogy a gyengébbre mindig csoportosan támadnak. A gátlásaim itt mégnagyobbak lettek. Ennek ellenére találtam pár barátot, de ők hamar elköltöztek a környékről. Mégis maradt pár barátom, akikkel úgy éreztem, barátok maradunk. Ekkor jött a szüleim (pontosabban anyum, mert apum le sem szart minket, alig láttam/látom), hogy költözzünk el megint. MEgint elmentünk egy másik városba, emrt ott "jobb lesz". Ott kezdtem amközépiskolát, már szar tanulóként. Itt csúcsosodtak ki a gátlások, itt már kialakult baráti társaságok voltak. Már utáltam élni, még a legjelentéktelenebb, legjellemtelenebb kis nyuszi kölykök is rámszálltak ( a Sors fintora, később én lettem abban a pozícióban, hogy szívathattam volna őket). 2 éve telt el, és megszeretett mindenki, lettek barátaim, de én nem voltam rendben. Voltak barátaim, de nem "igaziak". Itt is csak 2.nak éreztem magam. A gátlásaim oldódtak, de a felszín alatt ott maradtak. Igazából mindent magamnak kellett megtennem, attól függetlenül, hogy anyumék a mai napig hangoztatják, hogy ők tettek meg mindent értem, nélkülük nem lennék sehol (bár ez igaz, a jelen pillanatban sehol sem vagyok..). A középiskolai éveim 2. fele tehát jól telt, szép emlékeim vannak onnan, de ennek gyorsan vége lett. Közben sokat ittunk, punk rockot hallgattunk, amit ma már szégyenlek, de akkor kétségkívül jó volt. Utána jött az egyetem. Amikor elkerültem oda, már nem akartam beilleszkedni. Eléggé befásult, magamba forduló, félénk srác voltam. Ott már nem törekedtem barátságokra, elég volt a felszínes kapcsolat, hogy kérhetek segítséget, ha kell anyag stb. Mégis ott találkoztam egy lánnyal, akit mai napig úgy tartok számon, mint az egyetlen barátomat. De kirúgtak az egyetemről, mert nem tanultam, így elszakadtunk egymástól. Már az egyetem alatt elkezdődött bennem valami sötét, én ezt depressziónak neveznem, mert már 1 éve tart ez az állapot. Ez elég kemény, olyan mintha le kéne számolnom magammal. Eléggé megváltoztam ez az 1 év alatt, hogy a pozitív irányba, hát nem tudom..Inkább még én sem tudom eldönteni, melyik irányba menjek, de apozitívat szeretném. Minap hallgattam vissza a hangom, semmi gond vele, mély hangom van, mégis rossznak érzem. Belémépültek ezek a gátlások. Jóképű vagyok. Mégsem volt még barátnőm, mert undorítónak tartom magam, legbelül. Nem tudom..mit tegyek igazából. Nagyon tömören ennyi.
A szüleimmel kapcsolatban úgy gondolom felesleges az utálat, nem érek el vele semmit, de nagyon nehezen tudom magam visszafogni, amikor mindennap azt hajtogatják, hogy nem értem el semmit, hülye vagyok stb stb.
Saját magammal kapcsolatban meg nem tudom. Elég reménytelen helyzetben voltam. Most kezdődik szeptembertől az új sulim. Amit én választottam. És ezt nem szeretném elcseszni, csak azért, mert nem vagyok kibékülve magammal, mert annak idején a barom gyerekek miatt rosszul éreztem magam.
válasza:szia
kezdj új lappal szeptembertől
ne nyomd el magad ott új embereket, lányokat ismerhetsz meg,
barátkozhatsz, nem tudják ki vagy
törj ki ebből a nyomorból!
új iskola-új élet,
jó írtad ANNAK IDEJÉN! tehát elmúlt,
pozitívan állj hozzá a dolgokhoz
csak te rajtad áll,
és tanulj, mert ha NEM TANULSZ BUTA MARADSZ
ebben igaza volt a szüleidnek hogy nem érsz el semmit ha nem tanulsz és begubózol.
jah és a mély hang igenis férfias
csak lazán :)
L.
válasza:Jaj, ez annyira a szivemig hatolt, amit irtál.
Én szivesen lennék a barátod, bármilyen is vagy. Tele vagyok vitalitással, teljesen életvidám vagyok, pedig nekem is voltak korábban hasonló gondjaim, engem 4ik általánosból vitt el az anyukám 8 osztályos kemény katolikus gimibe. Gondolhatod!...Az általános iskola egy békés kis közeg volt, nagyon jófej osztályfőnökeink voltak, meg kb minden gyerek szerette egymást. Nekem ott egy legjobb barátnőm volt, de másokkal is jóba voltam. Semmi kedvem nem volt gimnáziumba menni, pláne nem ilyen szigorúba, mégis belekényszeritettek. Nemsokkal ezután az általános iskolai barátnőmmel is megszakadt minden kapcsolat, mivel ők az ország másik végébe költöztek! AZ új iskolában apácák tanitottak, meg papok, meg minden, nem találtam a helyem eleinte tiszta gátlás voltam meg blokk, minden hónapba más volt a legjobb barátnőm. (gondolhatod.)
Aztán engem is csúfoltak sokszor, de mára már kihevertem és semmi nyoma nem maradt, de tényleg. Viszont a gimnázium pocsék volt sok szempontból, pl a kedvenc, a jófej tanárokat rúgták ki mindig, meg voltak gyerekek akikre szó szerint rámentek és kicsinálták őket, pont akiket birtam, meg ilyen pénzes volt a dolog, hogy gazdagék jó jegyek kaptak. Persze nagynehezen találtam egy legjobb barátnőt, és már 10 éve barátok vagyunk. Nekem is sokáig voltak ilyenjeim, hogy undoritónak taszitónak, kevésnek éreztem magam, meg ilyenek, egy darabig önpusztitottam is (azt hogy miket csináltam, ide nem irnám ki.) De mégis mostanra
kemény munkával és odafigyeléssel egy kiegyensúlyozott vidám NŐvé váltam. SZóval én szivesen megismernélek közelebbről, barátkoznék veled. Amúgy sok sikert kivánok a terveidhez.
válasza: válasza:Jaj, ez annyira a szivemig hatolt, amit irtál.
Én szivesen lennék a barátod, bármilyen is vagy. Tele vagyok vitalitással, teljesen életvidám vagyok, pedig nekem is voltak korábban hasonló gondjaim, engem 4ik általánosból vitt el az anyukám 8 osztályos kemény katolikus gimibe. Gondolhatod!...Az általános iskola egy békés kis közeg volt, nagyon jófej osztályfőnökeink voltak, meg kb minden gyerek szerette egymást. Nekem ott egy legjobb barátnőm volt, de másokkal is jóba voltam. Semmi kedvem nem volt gimnáziumba menni, pláne nem ilyen szigorúba, mégis belekényszeritettek. Nemsokkal ezután az általános iskolai barátnőmmel is megszakadt minden kapcsolat, mivel ők az ország másik végébe költöztek! AZ új iskolában apácák tanitottak, meg papok, meg minden, nem találtam a helyem eleinte tiszta gátlás voltam meg blokk, minden hónapba más volt a legjobb barátnőm. (gondolhatod.)
Aztán engem is csúfoltak sokszor, de mára már kihevertem és semmi nyoma nem maradt, de tényleg. Viszont a gimnázium pocsék volt sok szempontból, pl a kedvenc, a jófej tanárokat rúgták ki mindig, meg voltak gyerekek akikre szó szerint rámentek és kicsinálták őket, pont akiket birtam, meg ilyen pénzes volt a dolog, hogy gazdagék jó jegyek kaptak. Persze nagynehezen találtam egy legjobb barátnőt, és már 10 éve barátok vagyunk. Nekem is sokáig voltak ilyenjeim, hogy undoritónak taszitónak, kevésnek éreztem magam, meg ilyenek, egy darabig önpusztitottam is (azt hogy miket csináltam, ide nem irnám ki.) De mégis mostanra
kemény munkával és odafigyeléssel egy kiegyensúlyozott vidám NŐvé váltam. SZóval én szivesen megismernélek közelebbről, barátkoznék veled. Amúgy sok sikert kivánok a terveidhez.
válasza:"Ez egy szomorú történet."
Nem, ez egy lúzer unalmas története, aki annyira sajnálja magát, hogy nem látja meg, hogy aki elcseszte az életét, az csakis ő, nem más..
válasza:Utálni nem kell ezért a szüleidet, sőt... Minek nehezítenéd meg az életed még ezzel is? Inkább zárd le a múltad, és próbálj új erőre kapni! Látom vannak céljaid, terveid, vannak hiányosságaid, ezekkel legyél elfoglalva, és senkit ne okolj! A szüleidet pedig meg kell becsülni, olyan rossz dolgot nem követtek el ellened! Hidd el ez fontos, hogy később el tudj magadnak számolni! Az emberek amúgy meg nem csak veled ilyenek, nagyon sokan vagyunk így, akiket lökdösnek ide-oda a "nagyobbak".
Engem 27 éve a fogaim miatt szekálnak, mert kiállnak, mégsem anyuáékat hibáztatom, mert nem vettek fogszabit (pedig megtehetném), hanem magamat, mert sosem tudok rá annyi pénzt összeszedni! Szóval fel a fejjel! Sok jó dolog áll még előtted , hidd el, ne kenődj el! Pl ezt is pozitív dolognak nézd, hogy már én (de gondolom leszünk többen is) melletted állok, és érdekelt a problémád! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!