Miért van az, hogy egy szülő más gyerekeivel "túl" engedékeny?

Nekem sokszor feltűnt, hogy egy szülő a saját gyerekével másképp bánik, más gyerekeivel azonban elég engedékeny.

Pl. itt van egy eset: A buszmegállóban várakoztam egypár emberrel. A várakozók között volt egy nő a két év körüli kislányával. A kislány látta, hogy a közelben álló idős hölgy bevett valami cukrot vagy rágót, ő odaszaladt hozzá "kéregetni", de az anyuka elkapta és leszidta a gyerekét, míg a hölgy mondta, hogy semmi baj, ha kér, akkor adhat neki. De az anyuka nem engedte, mert a gyereknek meg kell tanulnia nem kéregetni és idegen emberekkel pedig ne álljon szóba.

Végül egy másik eset: 15 éves lehettem, amikor vendégség volt nálunk. Egy kisgyerek játszani akart a tesóm csehszlovák autójával, amit a polcon látott meg (és ezt a tesóm emlékbe tette oda, mert értékesnek találta), de sem ő, sem én nem engedtünk meg kedvesen, erre ő hisztizni kezdett. Végül anyu kért meg minket, hogy hadd adjunk oda neki. Oda is adtunk neki, de szörnyen féltünk, hogy tönkreteszi. Persze, hogy tönkretette: letörte a visszapillantó tükröt és a kocsi hátsó ajtaját. A tesóm nagyon mérges lett és elvette tőle. Elég nagy nehezen tudta visszaragasztani a letört részeket, amikor a vendégek elmentek. Én meg kérdeztem anyut, hogy lehetett ilyen? Amikor mi kicsik voltunk, tiszteletben tartottunk mások holmiját és nem tettünk tönkre azokat. A kisgyerek anyja is mondta, hogy igazam is van: ő sem ad értékes holmit egy gyerek kezébe. Mesélte, hogy a kicsi egyszer az apja távcsövével akart játszani, de ő nem engedte, mert az egy öreg távcső volt, ami még az édesapjáé volt és féltette. Azt is mondta a nő anyunak, hogy nem kéne

azért ilyen engedékenynek lennie mások gyerekeivel. "Mit szólnál hozzá, ha mondjuk eltöri az értékes csészéket, mert "teázást" akar játszani? Nem örülnél annak, igaz?" Utána persze, hogy elnézést kért tőlünk. Anyum meg úgy látszik, hogy tanult az esetből, mert már nem ad értékes holmikat a kicsiknek. És ő is bocsánatot kért a tesómtól.