Mikor fogadják el a szüleik, hogy melegek?
Van 2 barátom, akik 1 hete mondták el a szüleiknek, hogy melegek és hogy 2 éve együtt vannak. A szülők persze nagyon kiakadtak, és most alig-alig beszélnek a gyerekükkel (pedig elötte nagyon jó volt a kapcsolatuk), próbálják őket távoltartani egymástól, lebeszélni a melegségről stb... pedig már nem "gyerekek" 18 évesek. Jó nem azt mondom, hogy tapsikolni kellett volna a szülőknek... nyilván nehéz feldolgozniuk, de ha belegondolnának a gyerekük helyzetébe szerintem nem viselkednének így, meg mégiscsak a gyerekük...
Nagyon rossz látni, hogy így szenvednek a fiúk...mintha valami rosszat csináltak volna...pedig csak szeretik egymást. Sok barátjuk van akik mindenben próbálnak segíteni (én is), de nem tudom mit lehetne csinálni.... én elég jóban vagyok az egyik anyukával arra gondoltam, hogy beszélek vele, de félek... lehet hogy csak rosszat csinálnék vele...
Mennyi időbe teleik míg a szülők lecsillapodnak és kezdik elfogadni??
Először is annyira ne üsd bele az orrod, hogy a szülőkkel beszélsz.
Nekik ez nem olyan "egyszerű" dolog, mint a mai fiataloknak, ezen túl lépni.
Gondolj bele, sose lehet unokájuk, hányan megszólják majd őket, plusz talán egy kicsit úgy érzik elrontottak valamit. Valamint azt is gondolhatják, hogy a helyzet megváltozik, talán van is rá esély, hiszen még csak 18 évesek, ilyenkor szeretnek a fiatalok mindenfélét kipróbálni.
1 hét pedig nagyon nagyon kevés idő!!
Köszönöm a 3 normális választ!
Akkor egyenlőre nem beszélek vele...
Én megértem, biztos nagyon sokkoló volt így hírtelen, meg nyilván nehéz feldolgozniuk.
De ha belegondolunk semmi nem változott, attól, hogy ők melegek, lehetne ugyan olyan jó a kapcsolatuk a szüleikkel (remélem még lesz is!).
Egyébként ez náluk nem "kipróbálás" majdnem 2 éve vannak együtt, mindkettőjüknek ez az első kapcsolata, és azért is mondták el a szüleiknek, hogy ne kelljen titkolózni, meg hazudozni, nekik sem könnyű...
Persze biztos sokan megszólják majd őket, meg lehet hogy a szülőket is, de szerintem inkább sajnálni fogják őket, hogy megeg a fiuk...
Bár én nem tudom felfogni ép ésszel, hogy miért kell azt megszólni aki megtalálta élete párját és boldog akar lenni vele...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!